Index Vakbarát Hírportál

Trump eltörölte Obama klímavédelmi lépéseit

2017. március 28., kedd 21:59 | hét éve frissítve

Donald Trump aláírta azt az elnöki rendeletét, amivel eltörölte az elődje, Barack Obama által szintén elnöki rendeletben hozott környezetvédelmi intézkedéseket.

A BBC szerint Trump azt mondta, hogy az „Energiafüggetlenség" nevű rendelettel véget akar vetni „a szén elleni háborúnak". Trump rendelete Obama tiszta energia programjának felülvizsgálatát jelenti.

Trump a rendelet aláírásával

Trump a Környezetvédelmi Hivatal (EPA) épületében írta alá a rendeletet. Az EPA költségvetését jelentősen csökkentette, a vezetőjének pedig a klímaváltozást tagadó Scott Pruittot tette meg. Trump klímaellenes hadjáratáról itt írtunk korábban.

Trump az elnökválasztási kampányban korábban kínai hoaxnak nevezte a klímaváltozást, és azt ígérte, hogy első száz napjában felmondja a párizsi megállapodást, mert az túl költséges lenne az amerikai gazdaságnak. Megválasztása óta viszont nem igazán beszélt erről.

Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (k) aláírja a hivatali elődje Barack Obama által hozott környezetvédelmi intézkedéseket eltörlő elnöki rendeletet Scott Pruitt az amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) vezetője (b4) és Mike Pence amerikai alelnök (j) valamint bányászok jelenlétében az EPA washingtoni székházában 2017. március 28-án. 

Rovatok