Index Vakbarát Hírportál

Megjöttek az első eszközök a szegedi lézerközpontba

2017. szeptember 19., kedd 14:15

Megérkeztek az első lézerberendezések a szegedi ELI-ALPS kutatóközpontba. Az eszközök összeszerelése és beállítása után, néhány hónap múlva a helyszínen is elkezdődhetnek a kísérletek – írja az MTI.

Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kedden a csongrádi megyeszékhelyen rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kutatóközpont épületének májusi átadása után nyáron beköltözött az intézet kétszáz munkatársa. Az elmúlt hetekben megérkezett az első két lézerberendezés is.

A központ kutatói francia és német szakértőkkel együttműködve tervezték meg a közép-infravörös lézerrendszert. A másik, úgynevezett terahertzes forrást a Pécsi Tudományegyetem és a Bécsi Műszaki Egyetem munkatársaival együttműködve fejlesztették ki. A következő hónapokban a több tízezer darabból álló eszközök összeszerelése és beállítása kerül sorra, majd meg is kezdődhetnek a kísérletek.

A kutatóközpont várhatóan csak 2018 végére (vagy 2019 elejére) érheti el a teljes kapacitását. Ugyanakkor az intézet szakértői bérelt laborokban már évek óta komoly munkát végeznek. 2011 óta 112 tudományos publikációjuk jelent meg, és több saját, illetve közös szabadalmat is beadtak.

A közép-infravörös lézerrendszer elsősorban biológiai anyagok, molekulák vizsgálatát teszi lehetővé. Ez lesz az első berendezés, amivel külső kutatócsoportok is vizsgálatokat végezhetnek; januárban francia és görög szakemberek érkeznek Szegedre. A terahertzes forrás, amely jövőre kiegészül egy nagy energiájú lézerrel, kémiai folyamatok vizsgálatára lesz alkalmas.

Rovatok