Index Vakbarát Hírportál

Feltártak egy ókori római színházat Jeruzsálem óvárosában

2017. október 16., hétfő 21:12 | aznap frissítve

Óriási felfedezést tettek izraeli régészek, mikor feltártak egy ókori római színházat a jeruzsálemi óvárosban, írja a CNN.

Nagyon izgalmas, mert egyáltalán nem számítottunk arra, hogy találunk itt egy ilyet

– mesélt Joe Uziel régész. Az épületnek színházhoz hasonló struktúrája van, ám azoknál kisebb, 200 férőhelyes. Az is lehet, hogy koncerteket tartottak az épületben, mivel az ókori római színházak ennél nagyobbak voltak.

Szintén érdekes felfedezés, hogy az épület

befejezetlennek tűnik,

néhány lépcsőfok nincs benne kifaragva. A régészek azt gyanítják, hogy a rómaiak a Bar Kohba-felkelés idején abbahagyták a munkát, és azt végül sosem fejezték be. (A Bar Kohba-felkelés 132-ben kezdődött és három éven át tartott. Ez volt a zsidók második felkelése volt a Római Birodalom ellen, Hadrianus római császár uralkodása idején. Nevét a szabadságharc vezetője, Bar Kohba után kapta.) A romok meglepően jó állapotban vannak a beszámolók alapján.

A színházszerű épület a muzulmánok és a zsidók szent helyén, a Sion-hegynél/Haram al-Sharifnál található. A területen történő ásatások ellentmondásosak, mivel a palesztinok szerint Izrael ezzel a palesztinok szent helyeit, Palesztina jövőbeni fővárosát gyalázza meg. Viszont az izraeliek szerint nekik minden joguk megvan ahhoz, hogy feltárják az óvárost, ugyanis az ő népük is történelmi kapcsolatban áll Jeruzsálemmel, ezért folytatják a romok vizsgálatát.

Rovatok