Index Vakbarát Hírportál

Irtóra pechesek voltak a dinoszauruszok

2017. november 10., péntek 14:33

Simán elkerülhették volna a dinoszauruszok a totális kipusztulást, ha egy kicsit is szerencsésebbek, ezt állítják japán kutatók a Scientific Reports című tudományos lapban közzétett  tanulmányukban.

Csak a földfelszín 13 százalékán volt annyi szénhidrogén, hogy légkörbe kerülő korom és a szulfát aeroszolok globális lehűlést okozzanak. 

A mexikói Yucatan-félsziget pedig pont ilyen hely volt - írja Kunio Kaiho és Naga Oshima, a Tohoku Egyetem kutatói a The Guardian szerint. Vizsgálatukban azokra a kutatásokra építettek, amelyek korábban megállapították, hogy az aszteroida becsapódása csak a kihaláshoz vezető problémák kezdete volt. 

A 66 millió évvel ezelőtt bekövetkezett esemény világszerte cunamikat és földrengéseket okozott, ám ennél jóval károsabb hatása volt annak, hogy a légkörbe kerülő anyagok eltakarták a Napot, és körülbelül 10 Celsius-fokkal csökkent az átlaghőmérséklet. Ettől összeomlott az ökoszisztéma, és az állatok nagy része eltűnt a Föld színéről.

shutterstock 175507538
Fotó: Shutterstock

Persze úgy is felfoghatjuk ezt a 13 százaléknyi esélyt, hogy nagyjából ennyin múlt az emlősök elterjedése, és hogy most az emberi faj uralja a bolygót.

Rovatok