Index Vakbarát Hírportál

A vízibombákat a lövészárkokban elüszkösödő lábaknak köszönhetjük

GettyImages-1055748854
2019.04.19. 07:16

Ha az ember már nem bírja elviselni a nyári hőséget és mellé még unatkozik is, akkor keresve sem találhat jobb elfoglaltságot, mint a vízibombacsata, ahol kisméretű, vízzel töltött lufikkal dobálhatja meg a barátait. A vízibombáknak a szórakozás mellett néhány országban kulturális beágyazottsága is van, Nepálban, Indiában és Japánban is használják őket különféle fesztiválok alatt.

A vízibomba eredete ugyanakkor egyáltalán nem illik ahhoz a könnyed szórakozáshoz, amihez ma társítjuk, eredetileg ugyanis vízálló latexzokniként indult, ami a lövészárokban elüszkösödő lábakat lett volna hivatott megmenteni.

A gumiból készült léggömb önmagában nem volt nagy újdonság, ezt ugyanis már 1824-ben feltalálta a hidrogénnel kísérletező Michael Faraday, huszonhárom évvel később pedig már a hőmérséklet változásának is ellenálló vulkanizált léggömbök is megszülettek, amiket a mai lufik közvetlen elődjének is tekinthetünk.

Az első vízibombákra ugyanakkor 1950-ig kellett várni, Edgar Ellington ugyanis ekkor kezdett el latexszel kísérletezni (nem, nem úgy), hogy gátat szabjon annak, hogy a lövészárkokban a nyirkos, hideg és összességében eléggé egészségtelen környezetben tömegesen üszkösödik el a katonák lába. Ellington a megoldást egy vízálló zokniban látta, amit a katonák a sima zoknijuk fölé húzhattak volna, de menet közben több problémába is belefutott.

Először az derült ki, hogy a latexzoknit elég nehéz felhúzni, ráadásul ha túl sokáig volt szétfeszítve, akkor szét is szakadt. Ellington némi lassú melegítés után végül fel tudta húzni a zoknit anélkül, hogy az szétszakadt volna, de ez egy újabb problémát hívott életre. Miután a férfi levette a lábáról a zoknit, megtöltötte vízzel, hogy megnézze, tényleg nem szakadt-e szét, de bánatára a vízzel teli zokni rögtön elkezdett ereszteni. 

A sztori szerint Ellington ekkor mérgében az asztalhoz vágta a zoknit, ami felrobbant, ez pedig annyira megtetszett neki, hogy kivágta az ablakon az üszkösödés elleni harc koncepcióját, és elkezdte a vízzel teli zoknit vízigránát néven játékként árulni. Később aztán ezt vizeslufira módosította, hogy ne legyen annyira agresszív a játék felhangja, de a magyarban még mindig a vízibomba az elterjedtebb elnevezés.

Azóta aztán világszerte elterjedtek a sima léggömböknél jóval kisebb vizeslufik, amik manapság már önzáróak, meg van hozzájuk külön töltő is, sőt, olyan egészen őrült kiegészítőket is lehet venni hozzájuk, mint ez a gigantikus, háromemberes csúzli, amivel közel háromszáz méterre is el lehet lőni a vízibombákat.

Források: History of BalloonsWikipédia

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM


Rovatok