A csípősnek nevezett állatok általában szúrnak vagy harapnak, toxikus mérget eresztenek belénk vagy a vérünket szívják, a parányi bársonyatkák azonban egészen máshogyan végzik el a piszkos munkát, hogy a végén jóllakjanak. Szájukkal aprócska lyukat fúrnak a bőrünkbe, és ebbe engedik bele a nyálukban megtalálható különleges emésztőenzimjeiket, hogy lebontsák a sejtjeinket.

Elég nyilvánvaló, hogy a szervezetünk nem viseli jól ezt a behatolást, a bársonyatka támadása duzzanatot okozhat, és borzasztóan erős viszketéssel jár, ami akár két napon át gyötörhet minket.

Ez a pókszabású élősködő az alacsony növényzetet kedveli, erdőkben, bokros területeken és legelőkön gyakori, de a gondozott gyepet sem veti meg.

Nedves talajban rakja le a petéit. Az alig 0,2 milliméteres lárva fűszálakra felmászva várja áldozatát. Pár napig szívogatja a nedveit, majd amikor megtelt, leesik, és három nimfaállapoton átjutva válik szaporodásképes felnőtté. Ilyenkor már nem veszélyes ránk, egyes fajok kisebb pókszabásúakkal, mások növényekkel táplálkoznak.

Megfojtani fölösleges, elkerülni érdemes

Ha már belénk fúrt a bársonyatka, és beköpte a lyukba enzimjeit, akkor már a mechanikai sérülés és a testünk felemésztése okozza a viszketést, nincs értelme megfojtani az állatot különféle házi praktikákkal. A viszkető területet lemosni érdemes, esetleg antihisztaminnal kezelni, de a legpraktikusabb az, ha eleve elkerüljük ezeket a parazitákat, nem táborozunk meleg és páradús környezetben, legelők közelében.

(Boy's Life, Wikipedia)