Hetven évvel ezelőtt, 1947. október 14-én, a kaliforniai sivatag fölött, nagyjából 13 700 méteres magasságban Charles „Chuck” Yeager, az alig egy hónapja alakult amerikai légierő századosa begyújtotta a Bell X–1-es rakétameghajtású repülőgép hajtóműveit, hogy beírja magát a repüléstörténetbe a létező legvastagabb ceruzával. Yeager és gépe, a Glamorous Glennis ekkor törte át a repülés már-már misztikus, találgatások és kétségek övezte emblematikus korlátját, a hangsebességet.

A 6062-es lajstormjelű X–1-es egy átalakított B–29-es bombázó hasáról oldódott le, majd érte el az 1,06 Mach sebességet, azaz 6 százalékkal haladt gyorsabban, mint a hang – miközben a környéken tartózkodók fültanúi lehettek a történelem első repülőgép okozta hangrobbanásának. A 1100 km/órás (avagy 700 mérföld/órás) sebesség elérése után az üzemanyag kifogyott, és az Elbűvölő Glennis vitorlázórepülésben tért vissza a földre, a Muroc légibázis (mai nevén Edwards) kiszáradt tómederben kialakított leszállópályájára.

Ez volt a kísérleti repülőgép ötvenedik repülése, és addig igazából senki sem tudta ezer százalék biztosra venni, hogy sikerül az, amit addig sokan lehetetlennek gondoltak. Egyes korabeli vélekedések szerint a hangsebesség átlépése ember építette merev szárnyú repülőgéppel nem volt lehetséges, úgy tartották, a kritikus sebességet meghaladva a gép elveszti stabilitását, és széthullik a levegőben, de a pilóta sorsa is eleve meg van pecsételve: az emberi szervezet nem bírhat ki ekkora sebességet. Ma már persze megmosolyogtató ezekre az aggályokra visszaemlékezni, de ne felejtsük: a jetkorszak, az atomkorszak, az űrkorszak hajnalán minden kutatási irány szinte egyenlő volt a teljes sötétben tapogatózással.

Nem is csoda, hogy az elért sikerekről sokáig hallgatott a légierő, és csak miután az Aviation Week egyik riportere fülest kapott Yeager történelmi rekordjáról, a lap 1947. december 20-i számából tudhatta meg a világ, mi történt két hónappal korábban Kalifornia szikrázó kék egén. Addigra már egy másik alkalommal is sikeresen átlépték a hangsebesség küszöbét, és onnantól nem volt megállás, egymást érték az X–1-es repülőgépek és utódaik kísérleti sikerei. A hangsebesség eléréséről szól az Edwards légibázis dokumentumfilmje:

A hangsebesség körüli repülés vizsgálatára specializált Bell X–1 repülőgépből összesen három épült: X–1-1 (Yeager Elbűvölő Glennise), X–1-2 (amiből később a hangsebesség kétszeresét is átlépő X–1E kísérleti gépet építették), és a mindössze egyetlen siklórepülést teljesítő, majd egy szerencsétlen balesetben a földön felrobbanó X–1-3. Glamorous Glennis jelenleg a Smithsonian Intézet washingtoni repüléstörténeti múzeumában tölti jól megérdemelt nyugdíjas éveit, az alábbi képválogatásnak ő a főszereplője.