Sorozatok tucatjai, fantasy regények százai játszódnak középkorias világban. Szinte valamennyi alkotásban találkozhatunk harci jelenetekkel, amelyek azonban zömmel elrugaszkodnak a valóságtól. Bemutatunk öt tipikus hibát, amelyet szinte mindegyik sorozat elkövetett.
Ma nem kell különösebb erőfeszítés ahhoz, hogy valaki belefusson egy középkori környezetet imitáló világba. Legyen szó sorozatról, mozifilmről, könyvről vagy éppen számítógépes játékról, az időben távoli, gondolkodásunktól meglehetősen idegen környezet kiváló terepet biztosít érdekfeszítő történetek elmesélésére. Ezekben többnyire sor kerül valamiféle harcra, amelyet az adott mű készítői vagy írói által középkorinak tekintett módon vívnak meg.
Mondani sem kell, hogy ezek általában a forrásokból megismerhető középkori viszonyoktól eléggé távol állnak. Azok, akik az újrajátszásban, azaz egy adott korszak vagy esemény hiteles bemutatásában érdekeltek, alighanem még több hibát fedeznek fel bennük. Ebben az írásban megpróbálom összeszedni a legkönnyebben felismerhető hibákat, amelyeket a középkori (elsősorban a lovagi) harcmodor bemutatása során a fentebb elsorolt kulturális termékek olyan gyakran elkövetnek.
A sisak életbevágóan fontos felszerelése volt minden harcba induló fegyveresnek. Amióta hadseregek léteznek, az emberek rájöttek arra, hogy a fej az egyik legveszélyeztetettebb és legérzékenyebb testrész. Míg egy kéz-, vagy lábtörést már az ókorban is aránylag hatékonyan tudtak kezelni, a fejet ért sérülésekkel már egészen más volt a helyzet. A súlyosabb sérülések eredménye gyakran halál, vagy élethosszig tartó fogyatékosság volt. Nem véletlen tehát, hogy a fej védelme kiemelten fontosnak számított a középkorban is, és mindenki, aki csak tehette, sisakot húzott. Függetlenül attól, hogy az illető milyen anyagi lehetőségekkel rendelkezett, a fejet igyekezett mindenki megvédeni.
A sisakok már a középkor legkorábbi évszázadaiban is felbukkantak, míg a klasszikus teljes páncélzat, amelyet mindannyian ismerünk, alapvetően inkább a középkor végére vált elterjedtté. Az arcot teljesen eltakaró sisakok a 12. század legvégén jelentek meg, párhuzamosan a fegyverzet használatának a változásával.
Ám ami hasznosnak bizonyult a fegyvereseknek, az a színházaknak és a tévétársaságoknak inkább akadályt jelentett. Egy-egy jelenet előtt vagy alatt a színészek arcjátéka nélkülözhetetlen elemnek számít, ezért nem burkolhatják be a karaktert mindenféle sisakba. Ezért az olyan középkori környezetben játszódó sorozatoknál, mint például a Trónok harca, Az utolsó királyság vagy a Vikingek, a főszereplők még a harci jelenetek többségében sem viselnek sisakot. Érdekes módon a statisztáknál a helyzet valamivel jobb, hiszen a kamera ritkábban veszi az arcukat, ám ha belegondolunk, a helyzet a történelem során pont fordított volt: a vagyonosok sokkal többet költöttek páncélra és sisakra, mint a szegényebbek, ezért utóbbiaknál nagyobb eséllyel fordulhatott elő, hogy nem védték a fejüket.
A kard viselésének természetesnek tűnő módját leggyakrabban talán a videojátékokban láthatjuk viszont, de tévés alkotásokban is többször találkozhatunk azzal, hogy egy-egy fontos karakter nem az oldalán viseli a hozzá tartozó ikonikus kardot, hanem a hátára erősített hüvelyben hozza-viszi. Ez a módszer meglehetősen kényelmesnek és praktikusnak tűnik, hiszen csak egy mozdulat előrántani, ha a főhősünk bajba kerül.
Aki azonban már tartott a kezében hosszú pengéjű kardot, az tudja, hogy egy középkori harcosnak vagy lovagnak alighanem esze ágában sem volt a hátára kötözni a kardját. Ennek egy nagyon egyszerű oka van: egy hátra felerősített hüvelyből nem lehet olyan kardot kirántani, amelynek a pengehosszúsága meghaladja a váll és a csukló távolságát. Akinek van rá lehetősége, próbálja ki otthon, aki pedig kíváncsi, hogy miért nem, annak ezt a videót ajánlom.
Na de a hosszú kardok a derékhoz kötve is elég kényelmetlenek, hogyan cipelték őket? A középkori ábrázolások ehhez is nyújtanak némi támpontot. Ha hadseregről vagy nagyobb csoportról beszélünk, akkor a gyalogosok a legtöbbször egy szekéren hozták magukkal a kardokat, és csak akkor tartották a kezük ügyében, ha az ellenség támadását várták. De az alábbi képen látható gyalogos a keze ügyében tartja a kardját, (ebben a videóban pedig be is mutatják).
A középkori páncélzat kapcsán az egyik leggyakoribb tévedés, hogy nem viselnek semmit alatta. Nem kizárt, hogy ez előfordult, de ha valaki elvetődik középkori újrajátszók közé, akkor alighanem az egyik első szó, amit megtanul, az a gambeszon, vagy más néven fegyverkabát lesz. Ez egy olyan puhának tűnő, de nagyon hasznos ruhadarab volt, amelyet az alsóruházat fölé húztak föl. Míg a páncélzat alkalmas volt arra, hogy megvédjen a vágásoktól, az ütés energiáját már nem nyelte el. (Zárójeles megjegyzés: soha ne higgyünk olyan jelenetnek – játszódjon akár könyvben, akár tévésorozatban –, amely arról szól, hogy valakinek a páncélja ellenére vágták le a kezét, lábát, mert egy jól elkészített acélvértet emberi erő egy karddal nem tud levágni).
A páncél tehát megvédte az embert a vágásoktól, az ütések energiáját viszont a gambeszon nyelte el. Ha valaki elfelejtett a láncing vagy a vért alá gambeszont húzni, akkor könnyen törött csontokat és zúzódásokat kaphatott jutalmul. A középkorban alighanem pontosan tudták ezt, ám a modern feldolgozásokból valamiért ezt az apró momentumot gyakran kifelejtik.
Manapság Magyarországon az íjászat, akár sportként, akár szabadidős tevékenységként, szerencsés módon egy népszerű tevékenységnek számít. Alighanem a cikk olvasói közül is többen űzik, ezért a filmekben vagy éppen a számítógépes játékokban az íjászattal kapcsolatosan könnyebben tesznek észrevételeket. Valószínűleg mindenki találkozott már olyan jelenettel, amely úgy kezdődik, hogy az egyik szereplő ráemeli és kifeszíti az íját egy másikra, majd a drámai pillanatban elkezd hosszasan beszélni.
A gyakorlatlan ember számára az íjat kifeszíteni nem annyira egyszerű, ám az még a tapasztalt íjászok számára is kivitelezhetetlen feladat lenne, hogy hosszas diskurzusokat folytasson kifeszített íjjal. Egy darabig természetesen működhet a dolog, bár valószínűtlen olyan szituáció, amelyben az ember célra tartva fecseg valaki mással, de ezt az állapotot percekig nem lehet megtartani. Aki nem hiszi, próbálja ki!
Manapság már nem számít ritkának, ha egy női harcos karaktert mutatnak be a sorozatokban vagy a videojátékokban. Ám ha végignézünk rajtuk, akkor többnyire valamiféle "könnyű fegyverzetű" megoldás jellemző rájuk. Általában kevés fémből készült védőfelszerelést viselnek és többnyire olyan, bőrből vagy más puha anyagból készült ruhát hordanak, amelyek közelharcban nem nyújtanak túl sok védelmet. A fegyverzetüket pedig úgy foglalhatnánk össze, hogy minden, amit az adott univerzum írói nem a férfiak kezében képzelnek el. Tehát a kard és a pajzs, vagy a test nagy részét borító vért a férfiaké, a tőr, az íj, az ostor és a társai pedig a nőké. A végső pontot az jelenti, amikor mellet kihangsúlyozó öltözékben, hasat villantva vonulnak harcba. Ez inkább a férfinézők csalogatását szolgálja, egy valódi középkori ütközetben, vagy harci körülmények között az, aki ekkora felületet hagy magán védtelenül, aláírja a halálos ítéletét.
De hogy néztek ki akkor azok a nők, akiknek harcolniuk kellett középkori körülmények között? Ez alapvetően egy kivételes helyzetnek számított, de nem példa nélkülinek. A legközismertebb talán Jean d'Arc, akiről már a középiskolában is hallott mindenki. Mit írtak róla a középkori források? Azt, hogy a férfiak módjára fegyverezte fel magát. Az ikonográfiai ábrázolásain is páncélban és hagyományos fegyverekkel látható, és ez még akkor is igaz, ha tisztában kell lennünk azzal, hogy a középkor piktorai a kor prüdériája miatt szépíthettek a valóságon. De hogy ne csak európai példákat soroljunk, Tomoe Gozenről, a híres középkori japán női szamurájról is azt jegyzi meg a róla szóló forrás, hogy nagyméretű kardot és erős páncélt öltött magára. A harchoz alul öltözött nőket nyugodtan kiírhatjuk a történelem valóságából, és átutalhatjuk a képzelet világába.
Ez volt az az öt legkönnyebben észrevehető hiba, amelyet a sorozatok, filmek, könyvek vagy éppen a videojátékok elkövetnek. Persze elég sokáig lehetne sorolni még a hibákat, hiszen általában a középkorról szóló benyomásainkat közvetítik, és nem feltétlenül a történeti forrásokból megismerhető valóságot. Ha olvassuk, őket, akkor érdemes ezt szem előtt tartani.
A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is!
Borítókép: Vikingek. Középen Rollo, jobboldalt Borg jarl, harc előtt, sisak és vért nélkül.