Gyakran kapok tőletek érdekes ingatlanhirdetéseket, de azért az nagyon meglepett amikor Branczik Márta, az egyik legfontosabb 20 századi építészetünkről szóló könyv társzerzője küldött egyet. Ennek a zuglói irodaháznak a hirdetését. Csak annyit írt hozzá:

A brutalizmus egyik legjobbja Budapesten. Mónus János, OKISZ, Thököly út 58-60. terv 1970, kivitel: 1971-73

A brutalizmusról általában valami elénk tolakodó, környezetére fittyet hányó betonszörny jut az eszünkbe. Ezzel szemben erre a házra sokan nem is emlékeznek, annyira szépen simul a környezetébe. Pedig 4150 négyzetméter alapterületű, négy emelete van, magasföldszinttel, és a tetőn még egy gépház is magasodik. Ráadásul nem egy panel lakótelepbe kellett belesimogatni annak idején, hanem Zugló történelmi villanegyedébe. Ennek ellenére tökéletesen sikerült a környezetébe illeszteni.

Mónus János nevével nem először találkozhattok a blogon. Átriumháza szerepel a 111 év 111 híres ház listáján, egy másik budai villája pedig nem is olyan rég szintén eladósorba került (akkor már emlegettem is, hogy jön még egy háza, nos ez az).

Az OKISZ (Országos Kisipari Szövetkezetek Szövetsége, később a Magyar Iparszövetség) egykori székházában nincs semmi múltidézés, teljesen korszerű és a nemzetközi trendeknek megfelelő épület volt a maga idejében. Olyan a hangulata néhol, mint egy ugyanebben a korban épült amerikai luxusvillának, csak épp nagyobb. A luxust nem véletlenül mondtam. Ma Magyarországon egyetlen irodaház-fejlesztő sem ennyire nagyvonalú, hogy megengedjen magának hatalmas teraszokat, erkélyeket, eltolt szinteket, ki nem használt magasságokat.

A környezetbe olvadás amúgy pont ezeknek a megoldásoknak köszönhető. Először is a tervező egészen nagy udvart hagyott. Az épület nem tolakodik ki az utcafrontra teljes szélességében, mert a szomszédos házak sem ezt teszik. Csak annyi homlokzat jut a kerítés elé, mint amennyi a századfordulós villáknál. A templom irányába egészen nagy teret enged. A neogótikus melléképülethez magasságban is illeszkedik, és abba az irányba egy egészen puritán falat mutat. Ilyen kőfalat szinte a középkorban is kaphatott volna a templom, persze csak akkor, ha nem lenne maga is huszadik századi.

A luxus nem csak a megformálásban van jelen, de belül is elképesztő - na persze a hetvenes évek szocializmusához képest természetesen. Az viszont biztos, hogy olyan anyaghasználatot és kidolgozottságot, mint ami a lépcsőházában van (tömör fa, üveg és krómozott acél) nemhogy irodaházban, de gazdagon berendezett villákban se nagyon találunk.

Ha lekapnák a rengeteg plakátot, táblát és légkondidobozt az oldaláról, a parkjából száműznék az autókat és helyre rakatnák egy profi tájépítésszel, a teraszait belaknák, akkor az egyik legmenőbb irodaházzá válna Budapesten. Mármint kívülről. Belül persze azért baromi sokat kéne tenni azért, hogy mondjuk egy menő PR-ügynökség foglalja be a teret. Hiába a rengeteg kő és famunka, a gyönyörű kilincsek és miegymás. Egy komolyabb áttervezésnél nem ártana a mélygarázsát is bővíteni. De biztos vagyok benne, hogy megérné.

Ezt a sok szépet leginkább azért írom róla, mert nagyon szeretném, ha nem lenne az enyészeté ez a páratlan alkotás. A kerítésén legnagyobb meglepetésemre egy önkormányzat által kihelyezett tábla figyelmeztet az építészeti értékére, ami mindenesetre jó jel. Örülnék, ha jó vásárlóra akadna, aki meglátja benne a szépet, és felújítja.

Akinek van fölösleges 1,8 milliárdja és még egy rakás pénze a felújításra, esetleg pusztán érdeklik az épület részletei, itt talál róla egy csomó információt a hirdetésben.

Érdekelnek a budapesti házak? Kövess Facebookon, vagy Instagramon.