Index Vakbarát Hírportál

Vérebként hajszoltam a CÖF elnökét

2017. május 8., hétfő 14:03

Levelet kaptál a CÖF-től! - mondja egy kollégám, de nem adja át a borítékot, inkább arra kér, hogy nézzem meg az MTI Országos Sajtószolgálatát, mert ott van a levél. A CÖF közleménye így kezdődik: 

Vérebes hajsza a CÖF-CÖKA elnöke ellen

Nos, akkor nézzük ezt a vérebes hajszát kicsit közelebbről, mert tanulságos!

Isten bocsássa meg nekem, de érdekelni kezdett a CÖF elnökének, Csizmadia Lászlónak a személye. Sokat szerepel a nyilvánosság előtt, markáns véleménye van a dolgokról. Azért is érdekelt, mert roppant keveset tudok róla, az első Békemenet idején hallottam a nevét először, és azon kívül, hogy a CÖF-öt vezeti és utálja Soros Györgyöt, nem tudom, hogy mit csinál, ki ő. Megfordult a fejemben, hogy írok róla egy portrécikket, mégiscsak fontos figurája a közéletnek, bár a legutóbbi ilyen kísérletemnek csúnya vége lett, ha még emlékeznek Nógrádi György tanár úr kalandos pályafutásának feltárására, ami eredetileg egy portrécikknek indult, de a sok kamu elsodorta. 

Szóval elkezdtem Csizmadia Lászlónak utánaolvasni. Kiderült például róla, hogy részben a privatizációnak köszönhetően vagyonos ember, már jóval azelőtt üzletemberként kereste a kenyerét, hogy a politika felé vette volna az irányt. És ez egyben magyarázatot is adott arra, miért jár jó autóval és nem valami szakadt szarral. Mert megteheti. Nincs is ezzel semmi baj. 

Amikor a neten elérhető információkat olvastam el róla, akkor arra a kérdésemre is választ kaptam, hogy a második Orbán-kormány megalakulása előtt mennyire volt ő bigott fideszes. Nem olyan nagyon - fogalmazzunk így, persze azzal sem lett volna semmi baj, ha az lett volna. De nem volt az: 2008-ban a hozzá köthető Patrióták a Gazdaságért és a Jólétért Egyesület például a szocialista Molnár Gyulát (az MSZP mostani elnökével) is szívesen látta a rendezvényén Széles Gábor és a fideszes Kupper András mellett. Ezzel sincs semmi baj. 

Az is teljesen rendben van, hogy amikor egy ilyen közéleti figuráról, mint Csizmadia László, egy újságíró adatot gyűjt és érdekes dolgokra bukkan, akkor nem sunyi, alattomos módon, valamiféle prekoncepció alapján dolgozik, hanem megpróbálja megtudni, mi és hogyan történt az illetővel. Azaz megkeresi az érintetteket, hogy a kérdéseit nekik tegye fel, mert ugye sem hazugságot, sem hülyeséget, sem rossz információt nem akar publikálni. Egyrészt azért sem, mert perelhető, másrészt pedig bármilyen hihetetlen, nem a karaktergyilkolászás, hanem a tájékoztatás a cél. (Az persze más kérdés, hogy a magyar politikai közélet elmúlt évtizedei sorra termelték ki azokat a figurákat, akiket a pályafutásuk eleve a karakteröngyilkosságra predesztinált.) 

Csizmadiára visszatérve: amikor azokat a cégeket néztem, amiben ő érdekeltséggel bírt vagy bír, akkor két érdekes információt dobott ki az internet. 2013-ban a kőbányai önkormányzat a fideszes alpolgármester javaslatára zárt ülésen tárgyalta, hogy csökkentsék a Garden Market Kft. bérleti díját. Ennek a cégnek a tulajdonosa Csizmadia. Tegyük hozzá, hogy ezen a zárt ülésen egy csomó másik cég bérleti díjának csökkentésére is javaslatot tett az alpolgármester, szóval egyáltalán nem gondoltam, hogy ez lesz az új Watergate-ügy. De mivel a fellelhető dokumentumból nem tudtam meg a részleteket, ezért írtam az önkormányzatnak is, valamint Csizmadiának is, hogy megtudjam, ki és miért akarta csökkenteni a bérleti díjat és mekkora összegről van szó. 

És ha már ezt megkérdeztem, akkor egy másik kérdést is feltettem. Mert a kutakodás közben arra is rábukkantam, hogy idén februárban az a cég, aminek Csizmadia a vezérigazgatója, nettó 9 millió forintért megvásárolt a Fővárosi Önkormányzattól egy 330 négyzetméterű "kivett beépítetlen" területet a budaörsi út környékén - az ingatlan elővásárlási jogáról a XI. kerület lemondott. Nem feltételeztem sem azt, hogy a vételár sok, sem azt, hogy kevés, egyszerűen csak érdekelt, hogy mégis milyen területről van szó. Így ezt is megkérdeztem a Fővárosi Önkormányzattól és Csizmadiától is. És nem azért, mert hatalmas sztorit sejtettem a háttérben, mivel lövésem sem volt, mi ez. Hanem azért, mert azt gondoltam, a legegyszerűbb tőlük megtudni, mielőtt eldöntöm, egyáltalán érdekes-e ez az egész. 

Ezekre a kérdésekre nem kaptam választ az önkormányzattól, sem a CÖF elnökétől, viszont az MTI Sajtószolgálatán keresztül a CÖF kiadott egy sértődött, paranoid közleményt válasz gyanánt, aminek a címében van ez a vérebes hajsza. Arról a területről, amit a fővárostól vett meg a cég, ezeket tudtam meg a vérebes közleményből: 

A bérletidíj-csökkentésre vonatkozó kérdésre is jött válasz:

"A GARDEN Market Kft, az áruház előtt lévő vasúti pályás területet azért bérelte, hogy azt rendben tudja tartani, amit éveken át becsülettel meg is tett. A 2005-ben indult bérleti díj 12.900 volt, a bérleti szerződést 2012. augusztusában mondta fel a Kft, amikor is a bérleti díj 31.460 Ft-ot kóstált."

Tehát ha jól értem, amikor 2013-ban zárt ülésen, a Garden Market bérleti díjának csökkentéséről tárgyalt az önkormányzat, akkor nem is bérelte a Garden Market azt a területet, amiért egyébként a cég csak azért fizetett, hogy azt rendben tudja tartani.

Logikus.  

Természetesen felhívtam Csizmadiát, hogy még néhány részletet megkérdezzek, mert ez így egy kicsit zavaros volt, de ő nem akart beszélni, azt mondta, hogy az OS-nek küldött közleményük a válasz, érjem be azzal.

A közlemény egyébként kitért arra, hogy az Index oligarchák foglyává vált. 

Na, erre varrjon gombot az Üldözési Mánia!  

Itt a teljes közlemény:

Vérebes hajsza a CÖF-CÖKA elnöke elle (sic!)

Az Index láthatóan nehezen viseli a kettős irányítást. A tulajdonos oligarchák részéről fokozódik a teljesítményorientált nyomásgyakorlás. Az Index újságírója elnökünktől azt kérdezi, hogy a BÉTEX Zrt résztulajdonosaként cége miként vásárolt meg 330 m2 telket a XI. kerületben a Fővárosi Önkormányzattól.

Rögtön szűkítsük a területet a BÉTEX Áruház előtti, csak a BÉTEX tulajdonában álló földterületen keresztül megközelíthető földrészről van szó. Kérdezi, az adásvételt ki kezdeményezte és a telekre mi fog épülni? 

Az M1-es M7-es csomópont átépítése kapcsán készült rendezési terv idején, kb. másfél éve a BÉTEX kezdeményezte a Fővárosi Önkormányzatnál, hogy az eddig senki földjének tekintet telekrészt megvásárolhassa, ezzel jogosan felügyelve az elhanyagolt városkép karbantartását, illetőleg az ott megtelepedett hajléktalanok kizárását. Az Önkormányzat az adásvételt a törvényi feltételek szerint jóváhagyta, egyeztetett a terület felügyeletét ellátó összes szervezettel (víz, csatorna, elektromos művek, tűzoltóság, rendőrség, műemlékvédelem, útfelügyelet, stb.), saját szakértőt jelölt ki a vételár megállapítására. További feltétel volt, hogy az esetlegesen érdekelt felek elővásárlási jogukat ne érvényesítsék, akik nyilvánvalóan világosan látták, hogy a terület gazdasági szempontokból használhatatlan, ezért ezzel a jogukkal nem éltek. 

Újságíró kérdésére válaszolva: erre a területre épület nem építhető, amit kizár az is, hogy a területen építési műtárgyak elhelyezése történt.Az Index újságírója markolássza a semmit. Szomorú, egyben taszító, hogy az 1947-ben alapított BÉTEX Zrt-vel és az azonos tulajdonosok kezében lévő GARDEN Market Kft-vel foglalkozik, miközben a közvélemény inkább arra lenne kíváncsi, hogy a 4-es metró korrupciógyanús, 160 milliárdos ügyét feltárja. Az Index újságírói oligarcháik foglyaivá váltak.

Az újságíró másik kérdése, hogy a CÖF-CÖKA elnökének társtulajdonban lévő cége miként érte el, hogy a Kőbányai Önkormányzat csökkentse a bérleti díjat? A tulajdon után nem szoktak bérleti díjat fizetni. Az épület- és telekadót az Önkormányzat pedig a használatbavételi engedély megadása után minden évben folyamatosan emelte. A GARDEN Market Kft, az áruház előtt lévő vasúti pályás területet azért bérelte, hogy azt rendben tudja tartani, amit éveken át becsülettel meg is tett. A 2005-ben indult bérleti díj 12.900 volt, a bérleti szerződést 2012. augusztusában mondta fel a Kft, amikor is a bérleti díj 31.460 Ft-ot kóstált. 

Tehát az a kérdés, hogy ki és hogyan érte el ezen területre vonatkozóan a bérleti díj csökkentését 2013-ban, bizonyára az eddigiekkel szemben sokkal precízebb újságírói munkát fog igényelni.

A CÖF-CÖKA közössége az ország nyilvánossága előtt is képes harcolni a hazugságok, az elferdítések és a pártpolitikai érdekekből adódó hamis állítások ellen. 

Ha már kérdezgetünk egymástól, továbbra is várjuk, hogy az Index hozza nyilvánosságra, hogy a Soros és norvég alapítványoktól, valamint külföldről milyen támogatásokat kap, milyen munkaszerződést kötöttek új tulajdonosukkal, milyen összegű béremelésben részesültek?

Feltételezzük, hogy a CÖF-CÖKA elnöke ellen irányuló, minden részében cáfolt újságírói erőlködéseket busásan meg kell fizetni. Hazugságokat kérdezni és megírni ugyan lehet, de ez végül az újságírói etika szabályai szerint azt eredményezi, hogy az erre vetemedőket az olvasók kiírják a szakmájukat erkölcsösen szolgálók táborából.

 CÖF-CÖKA vezetősége

Rovatok