Index Vakbarát Hírportál

2020.05.05.Minden orvosi alapellátás újraindult - az operatív törzs május 5-i tájékoztatója

A járvány úgy alakul, ahogy azt várták, „úgy tűnik valóban egy nyugvópontra érkeztünk”, értékelt Müller Cecília tisztifőorvos. Szerinte ennek köszönhető az is, hogy május 4-én elkezdődhetett az egészségügyi ellátások újraindítása. Ez azonban csak fokozatosan indulhat meg, a szabályokat továbbra is be kell tartani, hangsúlyozta.


„AZ ALAPVETŐ SZABÁLY AZ, HOGY AZ ALAPELLÁTÁSRA, SZAKRENDELÉSRE TELEFONON KELL BEJELENTKEZNI, ÉS CSAK EZUTÁN, AZ ELŐJEGYZETT IDŐPONTBAN KERESSÉK FEL AZ ORVOST”

- kérte Müller.

A sürgősségi ellátások továbbra is zavartanul folynak. Az alapellátás szintjén gyakorlatilag minden ellátás elkezdte a működését. Az úgynevezett egynapos - a rehabilitációs és transzplantációs - ellátások igénybe vétele pedig magán rendeléseken lehetséges.



Fogászati ellátással kapcsolatban Müller elmondta, hogy az úgynevezett akut ellátás - például egy csonthártya gyulladás esetén - zavartalanul folyik, de ebben az esetben is telefonon kell bejelentkezni az orvosnál.



Müller Cecília, Kiss Róbert és Gál Kristóf május 5-i tájékoztatója.


A sajtótájékoztatót ismertető összefoglaló cikkünket itt olvashatja.

Az MTVA adását az RTL Klub segítségével közvetítjük.

Rovatok