Index Vakbarát Hírportál

2020.05.29.Müller Cecília: A járvány továbbra is lecsengőben van - az operatív törzs május 29-i tájékoztatója

Az országos tisztifőorvos szerint az enyhítések után sem nőtt számottevően a fertőződések száma az országban.

Müller Cecília azt is elmondta, hogy az elmúlt napokban idősotthonokból és más zárt intézményből sem érkezett jelentés újabb megbetegedésekről. Az új megbetegedésekből 11-et észleltek a fővárosban, más megyékből egyet-egyet regisztráltak, de a területi megoszlás azt is mutatja, hogy vagy szűrés, vagy kontaktkutatás révén kerülnek az új fertőzöttek a hatóságok látókörébe.

MÜLLER CECÍLIA SZERINT A JÁRVÁNY TOVÁBBRA IS LECSENGŐBEN VAN, CSAK AZ EGY-EGY ESETHEZ KAPCSOLÓDÓ SZŰRŐVIZSGÁLATOKHOZ KAPCSOLÓDNAK AZ ÚJABB ESETEK.

Az országos tisztifőorvos beszélt a világjárvány különböző földrészeken gyakorolt hatásáról, valamint arról, hogy a koronavírus „uralma alá veszi” a korábban nem érintett területeket is, míg Magyarországon mi már túl vagyunk az első hullámon. Müller ezt követően a dohányzás elleni világnapról beszélt, illetve annak jelentőségéről.

MINDEN NEGYEDIK MÁSODPERCEN MEGHAL EGY EMBER A VILÁGBAN AMIATT, HOGY DOHÁNYZIK

– figyelmeztetett Müller Cecília, aki szerint a nem dohányzók védelméről szóló törvény azért jött létre 2012-ben, mert Magyarország a dohányzás elleni küzdelem élére állt, és egyébként hiába a rendszeres ellenőrzés, az a tapasztalat, hogy a magyar társadalom rendkívül jogkövető ebben az ügyben. „A fiatalok körében van még dolgunk, de közöttük is egyre kevesebben dohányoznak” – mondta Müller, aki beszélt az e-cigaretta káros hatásairól is, arra hívva fel a figyelmet, hogy ez éppen úgy károsítja, roncsolja az emberi szervezetet.


Az operatív törzs május 29-i tájékoztatója.

A sajtótájékoztatót ismertető összefoglaló cikkünket itt olvashatja.

Az MTVA adását az RTL Klub segítségével közvetítjük.

Rovatok