145 találat az Indexről, és 29 a környékéről.
Újabb döntés született Strasbourgban Karsai Dániel ügyében
Az ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász egyelőre még nem reagált.
Karsai Dániel: Az égiek új korszakot nyitottak az életemben
Ma két éve derült ki, hogy az alkotmányjogász gyógyíthatatlan beteg.
Fontos döntés születik szeptember 2-án Karsai Dániel ügyében
A halálos betegségben szenvedő alkotmányjogász bizakodó.
Karsai Dániel beadta a strasbourgi felülvizsgálati kérelmét
A befogadhatóságáról legkésőbb októberben születik döntés.
Balog Zoltán életútja a Biblia-csempészettől a miniszterségen át a kegyelmi botrányig
Életút a Biblia-csempészettől a miniszterségen át a kegyelmi botrányig.
Karsai Dániel csapata fellebbez az elutasító döntés ellen
Új népszavazást is kezdeményeznek majd.
Megszületett az ítélet Karsai Dániel ügyében
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának arról kellett döntenie, hogy a magyar kormány sérti-e Karsai jogait.
A szlovénok többsége támogatta az eutanáziáról szóló népszavazást
Véleménynyilvánító népszavazás lévén az eredmény nem kötelező erejű.
Karsai Dániel az otthonában szavazhatott a választáson
Saját ágyában, a segítője közreműködésével húzhatta be az X-et.
A pszichiátriai ellátás bukása vagy szélsőséges eset az eutanáziát kérő fiatal nő története?
Zoraya ter Beek azután hozta meg a döntését, hogy a szakemberek is lemondtak róla.
„Hogy mulat, Magyar úr?” – Karsai Dániel erős kérdést szegezett Magyar Péternek
Azt is közölte, hogy szerinte kinek kellene győznie a főpolgármester-választáson.
Az Alkotmánybíróság is elutasította Karsai Dániel kezdeményezését
Döntöttek az alkotmányjogi panaszról.
Karsai Dániel csalódott Sulyok Tamás válasza miatt
Az államfő azt közölte, hogy csak kivételes esetben fog törvényt kezdeményezni.
„A halál arcába nézünk” – van, ahol már a megvalósulás küszöbén áll Karsai Dániel álma
Az eutanáziát mindenütt élénk vita övezi.
Karsai Dániel meghívót küldött Gulyás Gergelynek
„Ezennel tisztelettel meghívom Gulyás urat magamhoz egy kötetlen beszélgetésre.”
Sulyok Tamás az otthonában látogatta meg Karsai Dánielt
Az államfő ígéretet tett az alkotmányjogásznak.
Karsai Dániel: Nem fogok idő előtt elmenni csak azért, hogy valamit bizonygassak
A halálos betegségben szenvedő alkotmányjogász semmit sem tenne másképp.
Interjút adott Karsai Dániel az állapotáról
Az alkotmányjogász már csak egy hétre tervez előre.
Megszólalt Karsai Péter a testvére állapotáról
Kegyelmi kéréssel fordultak a köztársasági elnökhöz.
Elutasították Karsai Dániel népszavazási kezdeményezését
Az alkotmányjogász panaszt terjeszt elő a Kúria döntése ellen.
„Jelen pillanatban mondhatjuk azt, hogy önt nem hagyja meghalni a Fidesz?” – kérdezték Karsai Dánieltől
Az aktív eutanáziáért küzdő alkotmányjogász a Fideszről is beszélt.
Karsai Dániel: Ha engedélyezett lenne az eutanázia, akkor sem élnék vele
Az alkotmányjogász a kórházi tapasztalatairól is beszélt.
Karsai Dániel állapota rohamosan romlani kezdett – közölte a testvére
Testvére, Karsai Péter számolt be a fejleményekről.
Drámai videót posztoltak Karsai Dánielről, már beszélni is alig tud
A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogász már beszélni is alig tud.
Eutanáziát hajtanak végre egy fizikailag teljesen egészséges nőn
Azt is közölte, miért döntött így.
Pro Urbe Budapestért-díjat kapott Karsai Dániel
Az alkotmányjogászt kórházban ápolják.
Vitázni sem lehet a parlamentben az életvégi döntésekről
Karsai Dániel jelenlétében egy szó nélkül szavaztak erről a kormánypárti képviselők.
Passzív eutanáziában halt meg Sztankay István, a fia árulta el
A színész félt az időskori feledékenységtől.
Karsai Dániel: A legbensőségesebb üzeneteimet is valaki más nézi meg nekem
Két hónapja nem tudja használni a modern technikát.
Karsai Dániel: Ne kelljen eltűrnöm egy emberhez teljesen méltatlan helyzetet
De amíg képes a kommunikációra, nem fogja feladni.
Bedő Dávid: Rétvárinak nincs bátorsága vitázni az eutanáziáról
Rétvári vitát ígért, majd kihátrált belőle.
Nem tesz le a népszavazásról az eutanáziájáért küzdő Karsai Dániel
Tovább folytatja a küzdelmet a kegyes halálért az ALS-es alkotmányjogász.
Eutanáziával vetett véget életének Hollandia volt miniszterelnöke
Dries van Agt 93 évesen, feleségével kéz a kézben távozott az élők sorából.
Újabb bejegyzéssel üzent az eutanáziáért küzdő Karsai Dániel
Az ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász ezúttal Ottlik Gézát idézi.
Karsai Dániel a Kúriához fordul a Nemzeti Választási Bizottság döntése miatt
Az alkotmányjogász szerint a bizottság állaspontja tarthatatlan.
Megszületett a döntés Karsai Dániel eutanáziával kapcsolatos népszavazásáról
Az alkotmányjogász nem tudott személyesen ott lenni a szavazáson.
Vitára hívták Pintér Sándor helyettesét
Korábban asztalhoz ültek a felek.
Megvan a dátum: ekkor döntenek arról, lehet-e népszavazás az eutanázia kérdéséről
A Momentum frakcióvezető-helyettese beszélt a részletekről.
Ezért kell népszavazás az aktív eutanáziáról
A téma első ránézésre talán úgy tűnhet, keveseket érint, valójában mindannyiunkról szól.
Elbúcsúzott mit sem sejtő családjától, soha többé nem látták az eutanáziaklinikára tartó férfit
Az öngyilkossághoz asszisztáló alapítvány a búcsúleveleket is visszatartja.
Karsai Dániel gyengébb oldalát is lehet most látni, nem csak a halálon viccelődő értelmiségit
Tudja, hogy az óra ketyeg, és nem lassít a „szemétláda”.
Novák Katalin ígéretet tett Karsai Dánielnek
A Sándor-palotában fogadta a halálos betegségben szenvedő jogászt.
A püspök szerint az eutanáziával nőne a nyomás az idősökön, hogy vessenek véget az életüknek
Székely János úgy véli, nem felesleges a szenvedés.
Balog Zoltán levelet írt Karsai Dánielnek, súlyos veszélyekre figyelmeztetett
Az alkotmányjogász vitába szállt a püspökkel az eutanázia kérdéséről.
Karsai Dániel: Isten áldja Orbán Viktort!
Az ALS-ben szenvedő alkotmányjogász azt is megjegyezte: a miniszterelnök segíthet rajta, ha akar.
A magyarok többsége legalizálná az eutanáziát, de csak feltételekkel
Megmutatjuk, mit gondolnak olvasóink a „kegyes halálról”.
Karsai Dániel: Nem embereket ölünk, hanem emberi szenvedést oldunk meg
Karsai Dániel ügyvéd többek között az eutanázia jogi, orvosi és erkölcsi hátteréről beszélt.
Újra összefogott az ellenzék, parlamenti vita lehet az eutanáziáról
Összegyűlt a kellő számú aláírás.
Karsai Dániellel együtt kezdeményezett népszavazást a Momentum az aktív eutanáziáért
Két kérdés is szerepel benne.
Változtak a feltételek Karsai Dániel és Kósa Lajos vitájában
„A képviselő úrral egyre jobban alakul a találkozás” – írta az alkotmányjogász.
Kiderült, mikor ül le vitázni Karsai Dániel és Kósa Lajos
Az országgyűlési képviselőnek vannak követelései.
Bemutatjuk Karsai Dánielt, az eutanáziaper főszereplőjét
Ma már szinte bizonyosra vehető, hogy neve örökre egybeforr az eutanázia fogalmával.
Fabiny Tamás evangélikus püspök is kiállt Karsai Dániel mellett
A püspök elismeréséről és támogatásáról biztosította az alkotmányjogászt.
Eutanázia-párti Fidesz-tagtól kapott támogató levelet Karsai Dániel
Különleges levelet kapott missziója támogatásaként az eutanáziáért küzdő jogász.
Karsai Dániel vitára hívta Kósa Lajost
Kiemelte, nem célja a sárdobálás.
Karsai Dániel a parlamentben nyilatkozott a betegségéről
A gyógyíthatatlan ALS-ben szenvedő alkotmányjogász végighallgatta a vitát, majd egy sajtótájékoztatón beszélt.
Karsai Dániel: Nullás pulzussal nem lehet beszélni az élet végi döntésekről
Bármely politikai erő képviselőjével szívesen megvitatja az ügyét.
Élni és élni hagyni? Ön hogyan döntene az eutanáziáról?
Van, aki szerint alapvető emberi jog. Van, aki szerint nem rendelkezhetünk a saját halálunkról.
Karsai Dániel szerint a kormány egyetlen botrányos ügyet sem tudott felhozni az eutanázia ellen
A tárgyalás után tartott sajtótájékoztatót.