Olyan büdös volt egy repülőgépen, hogy inkább kiürítették a járatot
Elviselhetetlen szagot észleltek.
Elviselhetetlen szagot észleltek.
Villant a jobb, August nyugovóra tért.
A szlovákok elleni döntetlennel már készülhetnének az egyenes kieséses szakaszra.
A világranglista 401. helyezett magyar teniszezője nem talált legyőzőre.
Az egyik amerikai riporter meghalt, de életét vesztette egy 9 éves kislány is.
A megemlékezésen az amerikai elnök megölelt egy fiatal transznemű aktivistát.
Russell Westbrook és James Harden vezetésével 120-116-ra nyertek a Milwaukee Bucks ellen.
Július végén, a külvilágtól elzárt helyen folytatódhat a bajnokság.
Floridában egyre nagyobb erővel terjed a koronavírus-járvány, miközben az NBA a szezon újraindítására készül. Több sztárjátékos már jelezte, hogy nem szeretne hónapokra egy floridai luxusbörtönbe vonulni, ahol jó ideig el lesznek zárva és meccseket játszanak, de nem csak emiatt bukhat a nagy terv.
Július 31-én különleges körülmények között folytatódik az amerikai kosárliga.
Nikola Jokic mellett hat másik NBA-játékosról derült most ki, hogy megfertőződött.
Az orlandói szórakoztató parkban a 26 MLS-csapat egy minitornán fog részt venni júliustól.
Az Orlando az első angol nyelvű transzregény, és egy leszbikus szerelem gyermeke.
A liga megerősítette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a szórakoztatóparkkal.
A futballedzőt rajtakapták, két napot ült, aztán elengedték.
Pánik tört ki az utasok között.
A 45 éves férfi korábbi munkahelyén lövöldözött, majd öngyilkos lett.
Szerencsére kiderült, hogy nem terrorista.
Petrik Andrea nemváltása meglepő eredményt hoz: sokkal jobb férfiként. De nem ez a legnagyobb baja az előadásnak.
Az FBI izgalmas részleteket közölt az orlandói mészáros telefonhívásaiból.
A hatóságoknak nincs lehetőségük letiltani a kegyeletsértő demonstrációt.
Ebben a városban volt néhány napja a 49 áldozatot követelő mészárlás.
És a Facebookra is posztolt. Nem egyértelmű, a felesége mennyit tudott az egészről.
A bíró 2 millió dollár váltságdíjat rótt ki a vélhetően merényletre készülő férfira.
Az apa hiába próbálta kirángatni kisfiát a ragadozó állkapcsai közül.
Az 50 halálos áldozatot követelő orlandói lövöldözés után pár nappal bukott ki belőle.
Beszédet mondott, majd remegő hangon olvasta fel a halálos áldozatok neveit.
A lehető legrosszabb, ha lefagy és passzívvá válik. Meneküljön el, ha erre nincs lehetősége, akkor rejtőzzön el annyira, amennyire csak tud, és ha ez sem lehetséges valamiért, csak akkor szálljon szembe a támadójával.
Az egész estét a túszdráma áldozatainak szentelte, láthatóan megrázta a szombati lövöldözés.
Omar Mateen ötven embert mészárolt le egy AR-15-össel, elég volt egyszer tárat cserélnie. A gépkarabélyokat egyszer már próbálták betiltani, de hiába, az amerikaiak imádják.
Minden muszlimot arra kérnek, hogy adjanak vért és segítsenek.
A mészáros a rendőrség szerint hűvös és nyugodt volt a telefonban. A nyomozók vizsgálják, voltak-e cinkosai, segítői.
50 emberrel végzett Orlandóban Omar Mateen, akit agresszív, erőszakos emberként ismertek. Egy meleg csók látványa óta gyűlölködött hangosan.
Hiába szeretnének véradással segíteni az orlandói merénylet sérültjein, tiltja az érvényes irányelv.
Közben azonosították a rendőrség által agyonlőtt merénylőt. A támadó a 28 éves Omar Szaddiki Mateen volt.
A melegbárban mészárló férfi szülei szerint fiuk azóta tett gyűlölködő megjegyzéseket melegekre, amióta látott egy párt csókolózni Miami utcáin.
A támadó még a klubban van. Egyelőre nem tudni hány embert tart fogva.
Egy 27 éves rajongó volt az elkövető, aki csak ezért utazott el Christina Grimmie koncertjére.
8-10 éve szórta az ilyeneket, maradt még benne valami.
A 120 méter átmérőjű Orlando Eye műszaki hiba miatt állt le, 3 óra alatt hozták le az embereket.
Amie Carter nem tudni, minek állt a hatása alatt, amikor meztelenül kezdett randalírozni az utcán.
A London-Orlando repülőn lett rosszul, leszállás után egyből kórházba vitték, de nincs nagy baj.