Mi hullik fellövés közben a hordozórakétákról?
Jég, hab, banánhéj? Jó, ha lehullik, vagy inkább baj?
Jég, hab, banánhéj? Jó, ha lehullik, vagy inkább baj?
Százat akart elpasszolni az elektromos SLS-ből a Mercedes, de alig néhány darab készült a néma sportautóból.
Milliárdokkal nőtt az Artemis program költsége, és messze van még az SLS rakéta első tesztje.
Most jön a tesztelés, ez fogja meghatározni, hogy elindulhat-e az első Artemis-küldetés, és mikor.
A tervezett terhelés 260 százalékát 5 órán keresztül bírta, aztán kipukkadt.
Valamivel kezelni kell az óriási rakéták által kibocsátott hőt és energiát.
Nagy tervekhez nagy szerszám kell, hiába bizonyított Elon Musk rakétája, nem tudnak Hold körül keringő űrállomást építeni vele.
A Fehér Ház embereket látna a fedélzeten, a NASA szerint ehhez idő kell.
Ha valaki igazán drága használt autót akar venni, Lamborghinik és Mercedesek közül válogathat. Egy Aventadorba vagy egy G osztályba ülne szívesebben? Szavazzon!
Nehezen hihető, hogy a technológiai ugrás vagy az emberiség jövője érdekli. Rövidebb távon a munkahelyteremtés, hosszabb távon a PR számít.
Diszkókat megszégyenítően látványos szélcsatornás képpel búcsúzik 2016-tól az amerikai űrkutatási hivatal.
Nem csalás: jól fejlett jégcsapok lógnak a Rocketdyne vállalat hajtóművének fúvókáján, ahol egyébként kétezer fokos láng áramlik ki.
Sikeresen tesztelték az Orion űrhajó rakétáját.
A műsorból ismert, már-már legendás pályán csapat, és most tényleg mindent láthatunk.
Nem tudni, miért zúzták össze az SLS AMG-t, de az biztos, hogy nem szép látvány a művelet.
A NASA ilyen gyorsítórakétákkal indítaná be a Mars-expedíciót, ha egyszer tényleg összejön. Most két perccel közelebb kerültünk ehhez.
Ha már az SLS utódlásáról beszélünk, akkor a versenypályát sem hagyhatjuk ki.
Ferrari, Merci, Porsche, McLaren, BMW, Bugatti, Bentley... betekintést nyerhetünk a dubaji rendőrök nehéz napjaiba.
Méghozzá ezzel a brutális rakétával. Már három éve dolgoznak rajta, 2017-ben a cél a Hold, utána jöhet a Mars.
Az AMG GT minden idők legolyanabb Mercedese lesz, ha hihetünk a gyáriaknak. És most kivételesen hajlamosak vagyunk hinni.
Argentin tulajdonosa már így kapta kézhez a vadonatúj Mercedes SLS-t, miután a hajóról a tengerbe esett.