Nézőpont Intézet: Magyar Péter legalább hat pontban nem mond igazat
Az egyik legnagyobb kutatóközpont adatokkal cáfolta Magyar Péter állításait.
Az egyik legnagyobb kutatóközpont adatokkal cáfolta Magyar Péter állításait.
Írott cikkekkel, videókkal és podcastekkel is találkozhatnak majd a portál követői.
A legfőbb ügyész a nyári bulin történt események miatt állítaná bíróság elé a Tisza Párt elnökét.
A Tisza Párt elnöke tucatnyi témával sorozta meg a műsorvezetőt, és közben az sem zavarta, ha kérdezték.
A Tisza Párt elnöke korábbi barátnője, Vogel Evelin Indexnek adott interjújára reagált.
Az M1 nem is őt hívta, mégis a pártelnök megy.
Magyar Péter korábbi barátnője válaszolt a Tisza Párt elnökének reakciójára.
Ha csak néhány perce van, ebben minden fontos mondat benne van, amelyet Magyar Péter korábbi barátnője mondott.
Ez a legfrissebb felméréseik eredménye.
A ferencvárosi polgármester viszont támogatni fogja a főpolgármestert.
Az Indexen megjelent interjúra reagált a Tisza Párt elnöke.
A Momentum egykori elnöke is reagált a két politikus szócsatájára.
A Tisza Párt elnökének korábbi párja beszélt a megismerkedésükről, valamint a párt megalakulásáról is.
Magyar Péter közben az MTVA székháza elé hívta a követőit.
Exkluzív interjút adott az Indexnek Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője.
Beindult a szócsata a két párt elnöke között.
Az országgyűlési képviselő szerint nem csak rajongókra van szüksége a Tisza Párt elnökének.
A Fidesz korábbi főpolgármester-jelöltje szerint a háttérben megy az egyezkedés.
Azt is tudni, mire költötték a legtöbbet.
A Tisza képviselői az alakuló ülésre a szervezeti és működési szabályzat módosításával érkeznek.
A Diákhitel Központ körüli ügyben üzent a Tisza Párt elnökének a kormánypárti politikus.
Ráadásul az érintettek egyike a Tisza Párt körében tevékenykedik.
A Tisza Párt elnöke kemény kritikával illette a magyar kormányt.
„Javaslom elnök úrnak, hogy két palacsintasütés közben tanulmányozza az Alaptörvényt”.
A közmédiától érkező újabb lehetőséget már nem tudta az árvízre hivatkozva visszautasítani a pártelnök.
Szerinte a politikai versenytársak támadása nem időszerű az árvízveszély idején.
A Mi Hazánk elnöke szerint a Tisza Párt vezetője „eddig egy budai burokban élt”.
A lapátok és a homokzsákok mellett jelen van a politika is, de kiből lesz hős az árvízi küzdelemben?
A Tisza Párt elnöke egyelőre nem közölte, hogy elfogadta-e a meghívást.
„A kapitánynak a parancsnoki hídon van a helye, egy percre sem hagyhatja azt el” – írta.
Egy lehetséges migránstábor építése indította el a lavinát.
Menczer Tamás szerint Magyar Péter egy notórius hazudozó.
A számok nincsenek kőbe vésve, de a közvélemény-kutatások árulkodóak.
A politikus kifogásolta, hogy nem kap élő megszólalási lehetőséget a közmédiában.
Az IDEA Intézet végzett kutatást a témában.
A külpolitikai szakértő elmondta, mi a véleménye a Tisza Párt elnökéről.
A Tisza Párt királycsináló pozícióba került, de erősen igazodniuk kell az uniós vezetés elképzeléseihez.
A Tisza Párt elnöke egy kérdést is feltett a miniszterelnöknek.
Béremelések, új hitel bevezetése, megállapodás Brüsszellel – így zajlott a Kormányinfó.
Soha nem volt ilyen közel a Fidesz és a Tisza Párt, de mindenki más kiesne a parlamentből.
„Péter, ön alávaló, mocskos dolgot csinál” – mondja a DK elnöke.
Több szereplővel is tárgyalt a politikus.
„A Döbrögieknek leáldozott”, lejárt a félrebeszélés ideje.
Felveszik a kesztyűt a szakpolitikai vitákban és Magyar Péter ellen is.
Szerinte emberei úgy vezetik félre a kormányfőt, mint Kádár Jánost Grósz Károlyék.
Mindezt azután, hogy róla „szenzitív” adatokat közöltek.
A módosult erőviszonyok történelmi lépésre kényszerítik a főpolgármestert.
Nem csitul a MÁV körüli posztcunami.
Magyar Péter nyílt levelet írt Maruzsa Zoltánnak, aki reagált az üzenetre.
A hazai politika egy társadalomismereti kurzuson jelent meg.
A politológus elárulta, milyen veszély leselkedhet a kormánypártokra a jövőben.
A laptopokat is csak korlátozottan használhatnák a képviselők.
Válaszokat vár a miniszterelnöktől.
Magyar Péter üzent a kórházigazgatónak.
4000 tekercs toalettpapírt és 200 liter kézfertőtlenítőt szállítottak le egyetlen nap.
A Tisza Párt két felszólalást is kapna az Európai Parlamentben.
A Második Reformkor elnöke 2026-ra közös stratégiát javasol a one-man-show helyett.
Szerinte az államtitkár gyáva vállalni a politikai felelősséget az egészségügy lezüllesztésért.
Gőzerővel keresik a pártok Budapesten az együttműködési lehetőségeket, csak nem találják.
Ismét az ATV vendége volt a Tisza Párt elnöke.