
Szijjártó Péter: Különleges magyar ipari zóna jön létre Üzbegisztánban
A magyar vállalatok számára kedvező döntést jelentett be a tárcavezető.
A magyar vállalatok számára kedvező döntést jelentett be a tárcavezető.
Csak Lengyelország tudott versenyezni velünk.
Közérdekű adatigényléssel fordult a kormányhoz a zöldpárt.
A zéró karbonkibocsátású The Line a tervek szerint 500 milliárd dollárból, vagyis 179 ezer 830 milliárd forintból épül majd fel 2030-ra.
A miniszter szerint külföldi érdekek állnak a demonstrációk mögött.
A helyére már tervezik is az új bringaparkot.
A magyar kormány még 2018-ban döntött úgy, hogy megvásárolja az épületet.
Megnéztük, mit hozott a briteknek a távozás az unióból.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy nem tiltott a nukleáris együttműködés Oroszországgal.
Szijjártó Péter a latin-amerikai ország fővárosába utazott.
A kivitelezés nyáron indulhat.
Már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálatot indított.
Lendületet vett az építkezés és vele együtt a toborzás is.
Fáklyás felvonulás volt a Déli Körvasút környezetromboló hatásai miatt, a helyiek az otthonukat féltik.
A részleteket Szijjártó Péter ismertette.
Az üzem a debreceni BMW-gyárat segítené.
A 2022-es beruházások összértéke meghaladta a 185 milliárd forintot.
A miniszter újabb rekordokról számolt be.
A cég összesen kétezer embert foglalkoztat az országban.
16 ezer vendéglátóegység és 4500 szálláshely jelentkezhet.
A dél-koreai vállalatok a legnagyobb beruházói az országnak.
Fedezi a dél-balatoni vendéglátósok igényeit.
Egy éven belül meg is valósulhat.
A főpolgármesternek arra is van ötlete, hogy miként fizessék a jövőben az államnak a szolidaritási hozzájárulást.
Az intézmény meg szeretné őrizni vezető szerepét a magyar felsőoktatásban.
A projekt földmunkáit 2023 áprilisában kezdik meg.
Véglegesek a tervek, a részleteket Fürjes Balázs miniszterhelyettes ismertette.
Ausztria még 2018-ban nyújtott be keresetet az ügyben.
A kiskereskedelmi áruházlánc új elosztó központtal erősít Karcagon, az átadón az Index is ott járt.
A változáshoz több ágazat is hozzájárult.
Kisvállalkozásként indultak, ma már az európai növényvédelem megkerülhetetlen szereplői.
A külügyminiszter szerint sok száz munkahely létrehozását sodorják veszélybe.
A miniszter a háború rezsijéről is szót ejtett.
Más beruházásaival ékeskedhet.
Nagyobbat fog szólni, mint ahogy eredetileg tervezték.
Az Index utánajárt a csodának, amelyet az amerikai kutatók is részletesen elemeznek.
Már az átadás időpontja is megvan.
Karácsony Gergely úgy próbál lavírozni, mint az ember, aki ott sem volt – vélekedik utódjáról a volt főpolgármester.
Megközelíthető lesz biciklivel a kórház és több intézmény.
A külügyminiszter közlése szerint 400 új munkahely jön létre vele.
Több mint 900 millió forintos beruházással hoznák helyre.
Felügyelet nélkül is működhetnek a munkafolyamatok.
Csak az előkészítő munkálatokra több mint 457 millió forintot különít el az állam.
A termékcsalád továbbfejlesztése hiánypótlónak számít.
A ferencvárosi polgármester szerint a kormány teljesítette az eddigi ígéreteit.
Több mint 530 millió forintos beruházás valósul meg.
A Pénzügyminisztérium a tervezettnél nyolcmilliárd forinttal többet fordít rá.
A kis moduláris reaktorokat gyakran SMR-nek rövidítik, és jellemzően néhány száz megawatt elektromos teljesítményű egységeket takarnak.
A részleteket Szijjártó Péter ismertette.
Az aligaiak attól tartanak, hogy kiparcellázzák a tópartot a gazdagoknak.
Szijjártó Péter szerint ezzel tovább erősödött élelmiszeriparunk válságállósága.
Nőtt az érdeklődés, mióta fizetőssé vált.
A vállalkozások nagy része nem tervez leállást.
Jelentem, elkészült az új kerettörvény – fogalmazott az építési és beruházási miniszter.
Egy bontási kérelem egyszerűen eltűnt a rendszerből.
Az elmúlt tíz év legnagyobb összegű fejlesztését hajthatja végre a kórház.
A szakértők szerint muszáj az új lehetőségek felé nyitni, különben sorozatos csődök fognak jönni.
A létesítmény 10 milliárd forintból készülhet el.
A miniszter szerint, ami elkezdődött, ami folyamatban van, azt be kell fejezni.
A Tisza három kilométeres szakasza szennyezett.