
A Fidesz szerint ez az ingatlanügy állhat Déri Tibor polgármester hátralépése mögött
Több száz milliós, akár milliárdos önkormányzati kár keletkezhetett a Magyar Íjász Szövetséget érintő újpesti ügyben.
Több száz milliós, akár milliárdos önkormányzati kár keletkezhetett a Magyar Íjász Szövetséget érintő újpesti ügyben.
Férfi tollaslabdázásban 25 év után született újra európai aranyérem.
Hosszú, Kenderesi, Milák aranyért úszik szerdán, de a kardcsapatunk is éremesélyes.
Balogh Mátyás 61. helyen végzett a rangsorolón, dél-koreai ellenfele lesz az első körben.
Egykor harci eszköz volt, de manapság is elképesztő precizitást igényel.
Balogh Mátyás a pótkvalifikációs versenyen vívta ki az indulást.
Gáspár Tamás a döntőben nyert a legsimábban.
A fővárosi közgyűlés úgy döntött, hogy inkább megtartja a területet erdőként.
Nahóczki Péter mellett ezüstöt nyert Koczka László.
25 métert javított az eddigi rekordon Amerikában, mellette még három magyar világcsúcs született.
Videóelemzés kellett Molnár Ferenc vb-aranyához.
Lekerült a hivatalos doppinglistáról, és nem az autósportosok háborognak emiatt.
Mónus veszélyes mutatványa mindenestül közel 800 ezer forintjába került az adófizetőknek.
"Ne riogassanak azzal, hogy valakit esetleg fejen találnak egy nyílvesszővel" – mondta. Az íjászszövetség elhatárolódott.
Egy sejk fia ju-jitsuban kapott nagy bírói segítséget a döntőben a magyar harcos ellen.
A zikavírus miatt nem annyira jó az állandó szúnyogfelhő.
Banda a nyolcaddöntőben búcsúzott az Európa-bajnokságon.
Orosz Viktor háromszoros korosztályos világbajnok. Nemcsak pontosan, de gyorsan is lő, ami szinte kikészíti az ellenfeleket. A magyar olimpiára készül, néha egész furcsa körülmények között.
A számos csúcsot tartó Mónus József egy edzésen szenvedett sérülést, megoperálták, csütörtökön már versenyezne.
Az orosz íjásznőre edzője kiabált rá, nehogy lőjön.
Mónus József 538 méterre is ellő.
A 15 éves debreceni fiú nyerte a junior teremíjász-vb-t, ami kétszeri szétlövéssel dőlt el.
Kakas a hetedik magyar pontszerző Caliban. Gajdos Csaba Márk olimpiai íjászatban lett 10.
A még junior Banda Árpád az első, aki 1300 pont fölé került az olimpiai számban.