
Meghalt a Batman, a Star Wars és a Pókember írója
Még Emmy-díjat is nyert.
Még Emmy-díjat is nyert.
Rosalind Wiseman szerint sokkal tartozik neki a filmstúdió.
A táncos és a youtuber is népszerű szakma.
„Sokszor gondolok arra, hogy a legegyszerűbb lenne Gyuri után menni” – mondta az asszony.
A 2011-es fukusimai katasztrófa után az atomerőművek elleni polgári mozgalom élére állt.
Dragoslav Mihailovicot 93 éves korában érte a halál.
Fejős Éva terápiás folyamatnak éli meg a képek elengedését.
Rövid, súlyos betegség után 77. életévében hunyt el.
A legutóbbi két regényében nem volt szexjelenet.
Kilencven éve született Susan Sontag amerikai írónő, esszéista.
Kora ünnepelt szerzőjének számított.
89 éves volt a József Attila-díjas író.
Több mint 50 könyvet és filmforgatókönyvet írt.
A 86 éves, Kossuth-díjas író szerint a jelenlegi világrend hamarosan megszűnik.
Sajnos hosszú az elhunytak listája 2022-ben is.
Az A. E. Bizottság legendás dobosa 64 éves volt.
Nagyon sok támadás érte.
A rendszerkritikus író több rágalmazási perrel néz szembe.
Mindössze 49 éves volt.
Az író előszeretettel oszt meg magáról művészi aktokat közösségimédia-felületein.
Egy talkshow-ban beszélt róla.
A gasztronómiai író 130 szakácskönyvvel gazdagította a magyar konyhaművészetet.
Nádas Péter novelláiból tízezer példányban egyedi válogatáskötetet készült, amelyet diákoknak adhatnak.
A humorista 54 éves volt.
A magyar újságíró, jogász, országgyűlési képviselő 68 éves volt.
Egy New York-i pódiumbeszélgetésen késelték meg pénteken az indiai írót.
Az író fejére Irán vallási vezetője korábban vérdíjat tűzött ki.
2016-ban Elnöki Szabadságérmet kapott.
Sokszínű előadások várják az érdeklődőket.
Peter Sherwood nem először nyúl magyar szépirodalomhoz.
A magyar kultúra lovagja 90 éves volt.
Az 1899. július 21-én született Ernest Hemingwayre emlékezünk.
Nemrég nyilatkozott az ügyben.
Először járt Magyarországon Byung-Chul Han.
A Gergő-sorozat alkotója 57 éves volt.
Mintha befogta volna a démonokat, és róluk írt volna tanulmányt Kovács Bálint.
Több műve magyarul is megjelent.
A 71 éves írónő pisztollyal végzett férjével.
Fellázító tevékenysége miatt jártak sokan a népszerű író sarkában.
Nádas Péter író megnyitotta a 93. Ünnepi Könyvhetet.
Azóta is élek című összegyűjtött novelláskötetét, valamint teljes írói életművét díjazták.
Ch. Gáll András írása.
Többek között Vitézy Dávid, Karácsony Gergely és Fekete-Győr András is a Facebook-oldalán emlékezik.
Az író 88 éves volt.
Az író 90 éves volt.
Papírhiány van, hatalmas a drágulás.
92 évesen halt meg a népszerű thrillerek és kémregények, köztük A sas leszállt szerzője.
Kossuth-díjas író, költő, dramaturg, újságíró, rendező, a nemzeti kulturális örökség egykori minisztere, az MTV korábbi művészeti vezetője.
És mindjárt kettővel.
P. J. O’Rourke 74 éves volt.
Történetein egy egész generáció nőtt föl.
Az abszurd sosem volt még ennyire reális – megjelent Balassa Krisztián első könyve.
A Kossuth-díjas költőt a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.
Az irodalomtörténész, egyetemi tanár 1936-ban született.
A Bebek-bástya védelmében helyezték örök nyugalomra.
„Szinte mindennap arról beszélt, hogy mennyire fél Magyarországra jönni.”
Januárban jár le az első kétéves időszak.