
Megtiltják a külföldi utazást az orosz köztisztviselőknek
Az állami cégek munkatársainak az útlevelüket is le kell adniuk.
Az állami cégek munkatársainak az útlevelüket is le kell adniuk.
Meglehetősen előkelő pozícióba került.
Egyelőre rejtély, mi áll mögötte.
A vállalkozás közölte az Indexszel, mi volt a projekt legnagyobb kihívása.
184 a bűvös szám.
Hiába érkeznek riasztó hírek az országból.
Már az útlevele is megvan.
Vannak mások is, akik hátat fordítottak szülőföldjüknek, és visszaadták útlevelüket.
A kormány szerint Brüsszel tehet róla.
Megállapodtak Magyarországgal.
Országos hiba miatt leállt a rendszer, jogosítványt, személyit és útlevelet sem lehet készíteni.
Nem engedték felszállni a Spanyolországba tartó gépre.
Néhány ország megköveteli a féreghajtást is.
Ezzel kell igazolniuk állampolgárságukat.
Olyan kérdést is tartalmaz a teszt, hogy mi az ország fővárosa.
Magyarországon már kibontakozóban van a lakhatási válság.
A magyar útleveleseket vonatokkal szállítanák Magyarországra.
Az amerikai állampolgárok orvosi igazolás nélkül is megválaszthatják az igénylőlapokon a nemüket.
Félezer helyszínen lehet pecsétet gyűjteni.
Az orosz agresszió miatti légtérzárak és a milliós ukrán menekültáradat alaposan átalakította a világ erős útleveleinek listáját.
Aztán jön a többi okmány.
Megjelent az erről szóló kormányrendelet.
A kreatív dizájnnal a hamisítók dolgát is megnehezítik.
Az argentin nagykövetség római munkatársai jártak el az ügyben.
A listát ugyan Japán vezeti, de a magyar útlevél a nyolcadik legjobb a világon.
De egyelőre csak három tartományban van lehetőség kérelmet beadni.
Az ukrán nőt a lengyel hatóságok fogták el, majd adták át a magyar rendőröknek.
Nagy különbség van a hamis és a kamuútlevelek között, utóbbiak vészhelyzetben törvényesen használhatóak.
Nem csak a férfi vagy női opciókat tüntetik fel az okmányban a nem rubrikájában.
A világ 199 országának útlevelét vizsgálják, hogy kiderüljön, melyik utazási okmánnyal lehet a legtöbb országba belépni vízum nélkül.
Majdnem két hónap kellett hozzá, hogy a tálibok ezt engedélyezzék.
Kivételt képeznek azok, akik tartózkodási engedélyért folyamodtak, és azt meg is kapták.
A Brexit miatt.
Nemcsak a járványvédelemre kell ezután figyelni, hanem az okmányok érvényességére is, ha Nagy-Britanniába utazunk.
A nő vagy férfi immár kevés. Jönnek a további kategóriák.
Egy második biometrikus azonosítóval, digitális ujjlenyomattal egészülnek ki.
Íglrte, megtette.
Ukrán, orosz, belarusz és albán személyeknek adtak el okmányirodai ügyintézők hamis magyar útlevelet.
A politikus teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, felelősségre vonhatják Brüsszelben.
Minden harmadik embernek külföldi útlevele van.
A hamis útlevele miatt letartóztatott brazil sztár elhagyhatja Paraguayt.
Simon Gábor bissau-guineai útlevéllel itthon, Svájcban és Ausztriában saját néven tett a bankba több százmillió forintot.
A védettek visszatérhetnének régi életükhöz, és ők válnának az új világ nyerteseivé. Akinek nincs immunitási igazolása, az viszont az élet minden területén hátrányba kerülne
A világbajnok brazil labdarúgót hamis útlevele miatt vették őrizetbe Paraguayban.
Házi őrizetet akartak, de elutasították szökés veszélye miatt. Hamis útlevelük miatt ülnek.
A paraguayi hatóságok szerint a világbajnok brazil labdarúgó hamis dokumentumokkal lépett be az országukba.
Már korábban lekerült a fedőlapról a European Union felirat, a színcserével is a nemzeti önazonosságot állítanák helyre.
Jövő évtől elég lesz a személyi igazolvány.
Egy 52 éves férfi kért szívességet egy zalaegerszegi kormányhivatalban dolgozó nőtől, akinek hiába szólt a rendszer, kiadta az útleveleket.
Egy négytagú család Párizsba repült volna. Az ellenőrző kapun már átjutottak Ferihegyen, amikor a pechsorozat kezdődött. A rendőrség nyomoz.
Torontóba próbált utazni. A vele lévő ukrán férfit embercsempészéssel gyanúsítják.
21 év felett útlevelet is önállóan igényelhetnek.
Rendelettel szélesítette az orosz állampolgárságra jogosult ukránok körét az orosz elnök.
Akár 15 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.
A külügyminiszter szerint Magyarország az ENSZ-ben és az EU-ban is megvédi Izraelt.
Informatikai hiba miatt megnőtt a várakozási idő. Záhonynál például 4 óra is lehet a határátlépés.
Megnövekedett várakozási időre kell számítani. Informatikai hiba okozza a fennakadást.
Hiába nem látszik még a kilépés, az új útlevelek már az Európai Unió felirata nélkül készülnek.
A nyilvántartás szerint már 10 éve halott a magyar nő.