
Váratlan vendég költözik Novák Katalin szomszédságába
A pártszékház és szocreál irodaház után más szint a főhercegi palota.
A pártszékház és szocreál irodaház után más szint a főhercegi palota.
A város több milliárd forintos adóbevételtől esett el.
Az új épületben a testület 33 éves történetét megörökítő kiállítás is látogatható lesz.
„A Kúria minden bírája törvényesen kinevezett bíró.”
Nyolcvanéves Bihari Mihály, a rendszerváltozás egyik elméleti megalapozója.
Akár csillagász vagy kémiaprofesszor is számításba jöhet.
Az indítványozó kommunikációs képességét korlátozó betegségben szenved.
A szülők gyermekük haláláért a szakszerűtlen orvosi kezelést hibáztatták, a bíróság viszont a szülők felelősségét állapította meg.
A Háttér Társaság szerint a testület szembement egy korábbi határozatával.
Két évvel annak benyújtása után kezdik el tárgyalni az indítványt.
Kedden kezdte tárgyalni az Alkotmánybíróság az ombudsman indítványát.
Az emelésből kizárták azokat, akik 2022. január 1-jét követően mentek nyugdíjba.
Gondoljunk csak a 2002-es móri mészárlásért tévedésből elítélt Kaiser Ede esetére!
Az Angyalföldre tervezett lakóépületeket Ruszlan Rahimkulov építtetné meg.
Az Alkotmánybíróság idei több száz döntése közül kiemeltük a szerintünk legfontosabbakat.
Nem fogadják el a Fővárosi Törvényszék döntését.
Ez a testület alighanem idei utolsó döntése.
Egyetért azzal, hogy a pedagógusok bérét érezhető mértékben meg kell emelni.
Elutasították az ellenzéki képviselők indítványát.
Az ellenzéki országgyűlési képviselők július 14-én iktatott indítványa szeptember 1-jén került előadó alkotmánybíróhoz.
Önmagában nem Alaptörvény-ellenes a kutatóhálózat leválasztása.
Hatályba lépett a büntetőeljárási törvény módosítása.
Alkotmányos lépés volt-e leválasztani az Akadémiáról a kutatóhálózatát?
Két és fél év jogi küzdelem után engedélyezték.
A hatósági árak szerkezete miatt.
Újabb lépés az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében.
Kimondta az Alkotmánybíróság.
November 4-ig kell dönteniük az alkotmánybíráknak.
A bírói tanács demokratikus legitimációját feszegető kérdéseket tettek fel.
Vajon milyen döntést hoznak?
Az orosz annexióról született döntés.
A pénzügyminiszter állást foglalt.
Csak az adott gyermek érdekeit kell figyelembe venni.
Nagy meglepetéssel és megdöbbenéssel fogadta az ítéletet.
A Momentum szerint félmillió kisadózót érintő rendeletet iktattak törvénybe egyeztetés nélkül.
Az Alkotmánybíróság dönt.
Állandósultak a nézeteltérések a magyar igazságszolgáltatás legmagasabb szintű közjogi testülete és a legfőbb bírói fórum vezetője között.
Nagy döntések jönnek, összeszedtük a tudnivalókat.
Ötven képviselő írta alá az indítványt.
Munkásságát élete során számtalan díjjal, elismeréssel méltányolták.
Téves jogértelmezés alapján csökkenti az összeget a kormányhivatal, mutatjuk, szülés előtt hány nappal ne akarjon munkahelyet váltani.
Szerintük felvetődik a kormány jogalkotói körével történt visszaélés is.
Az indítványozó szerint a törvény elfogadását nem előzte meg társadalmi egyeztetés.
Több mint négy évtizedig kereste az igazságot a pulpituson.
Milyen védelem illeti meg a hírforrást, köteles-e a hatóság felszólítására az újságíró kiadni őt?
A nyilatkozatokra vár az adóhatóság.
Lesz mit elbírálni az ítélkezési szünet után.
A magyar kriminalisztika legrejtélyesebb gyilkosságsorozata.
A magyar kriminalisztika egyik legkegyetlenebb gyilkosságsorozata.
A főpolgármester szerint elképzelhető, hogy NER-esíteni akarják a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt.
A testület augusztus végéig ítélkezési szünetet tart.
Jövő héttől nyári szünetre megy az Alkotmánybíróság.
Döntött az Alkotmánybíróság.
A támogatási pótigénylések elutasítását sérelmezték.
Az indoklás szerint az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezetromlás kockázatát megengedje.
Miniszteri és kormányrendelettel eddig meg lehetett kerülni a szabályokat.
Az Alkotmánybíróság határidőt adott.
Összeszedtük a közjogi méltóságokat, akiknek hamarosan lejár a mandátuma.
Az Alkotmánybíróság ma közzétett határozatában pontot tett az ügy végére.
Érdekes ügyben kell dönteniük az alkotmánybíráknak.