
CÖF: az uniós források visszatartása miatt nem kapnak fizetésemelést a tanárok
Általános EU-s népszavazást írnának ki arról, hogy folytatódjon-e a háború.
Általános EU-s népszavazást írnának ki arról, hogy folytatódjon-e a háború.
Kifogásolták, hogy a választások ellenőrzését végző EBESZ az említett visszaélésekre nem derített fényt.
Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje több száz milliós támogatást kapott a tengerentúlról.
Orbán Viktor várhatóan pont akkor mond ünnepi beszédet, amikor elkezdődik az ellenzék kormányváltó nagygyűlése.
Az egyik Gyurcsány-show-reklám lekerült a YouTube-ról.
Arról a kampányfilmről van szó, amelyben Márki-Zay Péter „Miniferiként” jelenik meg.
Csizmadia László szerint Brüsszel felé is bizonyítani kell.
Kaptak más pénzeket is.
Visszatekintünk a korábbi megmozdulások kiváltó okaira és tanulságaira.
Ez történt október 23-án.
A szakemberek dolgoznak a probléma elhárításán.
Fricz Tamás szerint azt, hogy sokan állnak a kormány mögött.
Soha többé, stop! – ezzel a molinóval vonul majd a tömeg.
Az önkormányzat szerint a kampánytárlat akadályozná a közlekedést.
Üzennek Brüsszelnek és az ellenzéknek.
A magyar történelem egyik „legsötétebb időszakára” akarja emlékeztetni az embereket a CÖF.
A 2006-os őszi eseményekről szól.
Meghívják rá az operatív törzset is.
A Fidesz-közeli civil szervezet szerint az őszinteség oldala lesz.
A békemenet szervezői tavaly 70 millió forintos támogatást kaptak az állami cégtől.
Azt írták, hogy január végén tettek feljelentést az erzsébetvárosi polgármester szavai miatt.
Az abszurdnál is abszurdabb fordulatot vett az ügy.
A Demokrata újságíróját sokkolta a CÖF vezetőjének kijelentése. Csizmadia szerint a fideszes polgármesterek eltávolodtak az emberektől.
A békemenetesek szerint globalista spekulánsok által kitartott ügynök-szervezetek befolyásolják az Európai Parlament belső választási rendjét.
Csizmadia László bízik abban, hogy normális mederbe szorul majd az ellenzék munkája.
A CÖF egyetért a törvénnyel, de azért adna jogsegélyt.
A Párbeszéd képviselőjének hozzászólása megint kihúzta a gyufát a KDNP-s levezető elnöknél.
De a megjelent módosító javaslat szerint több beleszólást is kér magától abba, hogy hogyan osztják ki a civilek között a pénzeket.
Szerintük nem lehet bizonyítani, hogy a bohócos kampányukat MVM-pénzből fizették.
Bentzik Réka volt az, aki CÖF-támogatás ügyben elszólta magát.
Össze sem hasonlíthatók az Oscar-díjas magyar filmekkel. Inkább olyanok, mint egy átlagos amerikai vígjáték – mármint nagyjából annyi pénzből készültek.
A tavaly áprilisi tüntetést ráadásul a brüsszeli rendőrség feloszlatta, mert nem volt rá engedély.
A "missziósfilmek" fent vannak a CÖF honlapján, de nem lehet őket se megosztani, sem beágyazni.
Meg az összes EP-képviselőnek, amiben figyelmeztetik őket, hogy a hazug a jelentés.
A szervezet mozgósítaná az európai szuverenista civileket, bármit is jelentsen ez.
A Fidesz-közeli szervezet saját maga szerint jogvédő, kulturális, fenntarthatósági tevékenységeket folytat.
A CÖF-ös Lomnici 100 millió AIDS-es nigériaival rémisztgetett Baranyában.
De ettől még megtartják a szervezők a Békemenetet, ami a szeretetről szól. A CÖF nemzetközi sajtótájékoztatójáról való élő közvetítésünk felvétele.
De ettől még megtartják a szervezők a Békemenetet, ami a szeretetről szól. A CÖF nemzetközi sajtótájékoztatójáról való élő közvetítésünk felvétele.
Addig rángatják az oroszlán bajszát, amíg el nem indul, üzente az egyik Békemenet-szervező.
A kormány álcivilek egész hadseregét működteti, hogy bármely vitában legyenek függetlennek látszó támogatói. Bemutatjuk az öt legnagyobbat.
Nemzetközi konferenciát és sajtótájékoztatót szerveztek a népfelségről, csak épp a nép nélkül.
A Magyar Villamos Művek több mint félmilliárd forintot adott a Fidesz kedvenc civiljeinek, de Aradszki András szerint ez nem közpénz, hanem saját vállalkozói pénzforrás.
Hiába szólította fel az adatvédelmi hatóság is a céget, az MVM hallgat a támogatás részleteiről.
Állításuk szerint nem ebből finanszírozták a bohócos Vona-Gyurcsány kampányt.
A CÖKA szerint az Együtt elnöke józanságát vesztve fújta meg győzelmi harsonáját.
Egy klasszikus PR-interjúból derült ki, hogy minden támogatásukat a Nemzeti Kommunikciós Hivatal hagyja jóvá.
A félmilliárdnyi közpénzt bezsebelő CÖF egy zavaros levélben most az Index pénzügyei után kutat.
A kézilabda és a tudomány is sok támogatást kapott, de egy kormányközeli vállalkozó is jól járt.
Pont most, egy évvel a választások előtt. Egyetlen állami cégtől többet kap, mint bármelyik Soros-civil, vagy ellenzéki párt. Állítólag nem kampányra költik majd, és amúgy sem közpénz.
Te tudtál erről, Laci?
Elég sok közpénzből civilkednek a békemenetesek.
Na, erre varrjon gombot az Üldözési Mánia!
A Civil Összefogás Fórum szerint igazságtalan, hogy Sorost több uniós biztos is fogadja.
A CÖF tüntetőket utaztatott Brüsszelbe, hogy Soros ellen tiltakozzanak, de elzavarták őket a rendőrök.
Szintet lépett a békemenetes társaság és a Fidesz összefonódása. Az EU-s nagykövetségek utasítást kaptak, hogy szerezzenek partnereket az álcivilek kezdeményezéséhez. Csizmadia László meg sem akarta hallgatni a kérdéseinket.
A szervezet vezetője nem mondott semmit arra a javaslatra, hogy tüntessék fel a pártpénzeket.
Erre reagáltatott több független médiumot a TV2 a hosszú hétvégén, pedig nyilvánosságra se hozták.
Bayer Zsolt és civiljei már készülnek megleckéztetni a kormánynak nem kedves civileket.