
Robbanás határán lévő csillagot észlelt a James Webb teleszkóp
Friss képet osztott meg a NASA.
Friss képet osztott meg a NASA.
A színésznőt Jennifer Aniston és Lisa Kudrow kísérte el Hollywoodba.
Az éjszakai fényszennyezés senkinek nem tesz jót.
Nagy megtiszteltetés érte a zenészt.
A testvérpár többek között az éghajlatváltozásra szeretné felhívni a figyelmet.
Hajmássy Ilona Nagykőrösről indult, most ott is emléktáblát avattak a tiszteletére.
A csillagokat műholdak váltják fel.
Takács Dorina Csillag című bemutatkozóalbuma.
Tízszer nagyobb annál, mint amit eddig a Napnál megfigyeltek.
Először írta le az inverz négyzetes törvényt, és elsőként találta meg egy földrengés epicentrumát, aztán teljesen elfelejtették.
Egy másik 007-es ügynök mellett helyezik el plakettjét.
Sok sztár köszöni, de nem kér a dicsőségből.
Mert valakinek muszáj emlékeznie.
Ez újabb jele annak, hogy a földi élet nem elszigetelt, a folyton változó kozmosz részei vagyunk.
Egy elszökött csillag kerülhetett túl közel a fekete lyukhoz, széttépve azt.
Olyat még nem láttak a csillagászok, hogy egyszer látnak egy csillagot, aztán már nem látnak a helyén semmit. Rejtély.
Mintha olvadt arany lenne popcornra öntve.
A Nemzetközi Csillagászati Unió 100. születésnapja alkalmából kapott magyar nevet a két égitest.
Persze ez lehetetlen. Úgy tűnik, a világmindenség pontos koráról, ifjú éveiről szóló elméleteinkkel vannak nagy bajok.
Először látott kozmikus kannibalizmust a TESS, az egyik legrészletesebb felvételt csinálta róla.
És mindezt sikerült a színésznő egyik kifakadása utánra időzíteni, amiben pont arról beszélt, mennyire átnéz rajta a szakma. Bravó.
A legújabb kutatások szerint a vörös óriás fázisban járó csillagok mégsem löknek a világűrbe egy év alatt száz földtömegnyi csillaganyagot.
A bináris rendszer szokatlan, de teljesen hagyományos módon hullik majd szét.
Az ősrobbanás utáni generációból származó égitestet találták, relatíve egy köpésre.
És egy csillag. Lucynek nevezték el, a Beatles után.
Mert nem elég öreg az univerzum, hogy ideérjen a fény. Ami a tágulás miatt amúgy se látható.
Bekapcsolták a bolygóvadász műhold egyik kameráját.
Egy galaxisban már az ősrobbanás után 250 millió évvel alakultak ki csillagok.
Így még sosem figyelték meg ezeket a bámulatos, szoláris, atmoszférikus Rossby-hullámokat.
9 000 000 000 fényévre van tőlünk. Elképesztő.
Először találták meg a sötét univerzmot megvilágító első égitesteket. Öregek, mint a világ.
Kiégett csillag vagy gigantikus bolygó lehet a tizenhárom Jupiternyi objektum.
A minket alkotó anyag jó része is galaktikus széllel érkezett ide, akár egymillió fényév távolságból.
Sokan felháborodtak a kísérleten, mert a műhold megzavarja majd a csillagászokat.
Alig nagyobb a Szaturnusznál, és 600 év alatt jut el hozzánk a fénye.
A láthatatlan égitestek a normális csillagszületés melléktermékei.
A Tejút mellett gyors törpegalaxisokból léptek meg ezek a kékcsillagok.
Az ócskább hoteleket inkább fel sem csillagozzák, a szállodások kötelezővé tennék.
Ennek ellenére mégsem láthattunk volna olyan naplementéket, mint Luke Skywalker.
Brutális robbanással született egy csillag 500 éve, most vették észre a nyomait.
A Westerlund 1-26 15 ezer fényévnyire van, és 1500-sor nagyobb a Napnál.
Az x9 fehér törpéje félóránként megkerüli a rendszerben lévő fekete lyukat.
Az SN 2013fs vörös szuperóriás halálát sikerült rendkívül korai szakaszban megfigyelni.
Az éjszakai égbolt háromnegyedének több milliárd csillaga, galaxisa és bolygója szerepel benne.
Nem is olyan régen, nagyjából százezer évvel ezelőtt történhetett az esemény.
Heteken át a gyomrunkban marad, így a drága hatóanyagot biztosan nem húzzuk le a vécén.
A Földtől 176 fényévre lévő csillagrendszerben vettek észre gyanús jeleket.
A művész nem a pénz miatt csinálja, hanem mert Semmiből Valaki akart lenni. Sikerült neki?
A Napnál is fényesebb a fiatal barna törpe.
Lehangoló eredményeket hozott a fényszennyezettségről szóló legújabb kutatás.
Eddig is tudtuk, hogy a csillagok körüli porból lesznek, de nem értettük a réseket.
Először sikerült képet alkotni egy távoli foltos csillagról, magyar tudós részvételével.
Az egész jelenség alig húsz percig tartott. Még sosem sikerült rögzíteni, hogyan is zajlik az ilyen.