
Közel a megegyezés, amellyel 27,8 milliárd euró érkezhet Magyarországra
Jó hír érkezett Brüsszelből.
Jó hír érkezett Brüsszelből.
Még egy konfliktus Emmanuel Macron és Olaf Scholz között.
Az Európai Parlament beszállt a Magyarország elleni perbe.
Súlyos vádak érték a vállalatot.
Meghosszabbítanak egy fontos jogszabályt.
Úgy néz ki, hogy megvan az új dátum.
Az Európai Bizottság elnöke szerint tervekre van szükség.
De nem ez lesz a legfontosabb téma.
Navracsics Tibor az Indexnek: Segít az állam az uniós viták miatt bajba jutó egyetemeken.
A tagállamok kötelesek ellenőrizni, hogy az uniós alapból finanszírozott beruházások megfelelnek-e a szabályoknak.
Elfogadják az alapítványi egyetemek ügyében tett vállalásokat?
A politikus úgy tudja, hogy nem lesz elég, amit a kormány vállal.
Az Európai Bizottság nem nézi jó szemmel a törvénymódosítást.
Nem tetszett nekik, hogy Ursula von der Leyennel találkozott.
Ingyenrepülőjegyeket is osztogattak.
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a magyar állam rengeteg támogatást adjon a cégnek.
Az EB alelnöke komoly kritikát fogalmazott meg Magyarországgal szemben.
A Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelem vitatott pontjairól lesz szó.
A döntést kiberbiztonsági kockázatok alapozták meg.
Civil szervezetekkel is egyeztetett a Brüsszelnek tervezett igazságügyi vállalásokról a szaktárca.
Rossz hír ez a magyar gazdáknak.
Hat kategóriában indulhatnak civil szervezetek, önkormányzatok, állami szervek és intézmények.
Brüsszel szerint a jelenlegi helyzetben torzulnak az egyenlő versenyfeltételek.
A történetben szerepel Orbán Viktor, Oroszország és néhány szankció.
Az Európai Parlamentet nem érdekli, hogy az uniós bizottsági elnök elfogadta a bocsánatkérést.
Az asztalra került a kőolaj és az atomenergia kérdése.
Még az sem biztos, hogy vége van a kéréseknek.
Magyarországon kívül még másik hét országot is bíróság elé állítanak.
A szakértők szerint Lengyelország „jogilag” elhagyhatja az uniót.
Nagy kérdés még, hogy szankcionálják-e a Roszatomot is.
Az uniós bizottság javaslata a teherautókra is vonatkozna.
Valaki megunta a várakozást, hogy megtudjuk, mit SMS-ezett a Európai Bizottság elnöke a Pfizer vezérigazgatójával.
Kedvező képet festenek az adatok.
Ki gondolta volna, hogy a brexit ennyire megnehezíti a brit kormány életét?
Zárt ajtók mögött beszélt erről egy bennfentes, és azt is elárulta, mit fogyasztanak.
Jogtudós segítségével szálaztuk szét.
A vezérigazgató az ellenzéki pártokra is kitért.
Távoznak az egyetemi vagyonkezelő alapítványokból a kormánytagok.
Vera Jourová volt a címzett.
Az elnök szerint a vagyonnyilatkozatokkal érdemi információhoz csak a betörők jutnak.
Az Európai Bizottság szerint a vizsgált webshopok közel 40 százaléka használ tisztességtelen manipulációs eszközöket a vásárlás elősegítésére.
A miniszter szerint a kormány már a héten tárgyalhatja az Erasmus-előterjesztést.
Be kéne tiltani a kontinensen a cianidos bányászati technológiát a volt államfő szerint.
Kovács Zoltán elmondta, mi az, amivel egyáltalán nem lehet vádolni az Orbán-kabinetet.
Szakértők szerint valódi döntések kellenek a hallgatók és az oktatók megnyugtatásához.
Egy tavalyelőtt hozott intézkedés sértheti az uniós jogot.
Összeszedtük, milyen hatással járna a kiemelt uniós projekt csúszása.
Az ég kék, a fű zöld, Navracsics Tibor Brüsszelben tárgyalt.
A miniszter az Indexnek küldött nyilatkozatot az útról.
Szerda délután, egészen pontosan 16.30-kor nézzünk majd az óránkra!
Mutatjuk a névsort.
A miniszter szerint az Isten, család, haza háromszög a túlélést jelenti a magyaroknak.
Több uniós kritikát is megcáfolt.
Az igazságügyi miniszter kijelentette: Erasmus-ösztöndíjprogram mindenképpen lesz.
Szerinte csak el akarják terelni a figyelmet a korrupciós botrányról.
Nem ez az első eset, hogy a magyar biztos munkáját bírálják.
Szerinte nem jó, hogy a magyar intézmények nem kaphatnak támogatást az EU által finanszírozott programból.
A magyar miniszter az Indexnek írt véleménycikkében osztotta meg gondolatait.
Erre hívták fel a magyar kormány figyelmét.
Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan, amit az Európai Bizottság tesz.