
Hollik István: Brüsszel ezúttal a magyar emberek véleményébe „szállt bele páros lábbal”
A Fidesz kommunikációs igazgatója reagált az Európai Bizottság közleményére.
A Fidesz kommunikációs igazgatója reagált az Európai Bizottság közleményére.
Szerinte a nagyobbik kormánypárt továbbra is nemet mond a szankciókra.
Hollik István szerint az „internacionalista hálózat” nem tűnt el, csak átalakult.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint látszik, mi Brüsszel célja.
Kiderült, hol mond beszédet a miniszterelnök.
Magyarország eddig kivétel nélkül megszavazta az összes európai uniós szankciós csomagot.
A Fidesz kommunikációs igazgatója egy interjúban az európai gazdaság újraindulásáról is beszélt.
Elmondta, mihez mérik a gáztározók kapacitását.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem is a kata módosítása ellen tüntetnek az emberek.
A politikus elmagyarázta, miért módosították a katát.
A politikus szerint a szankciós politika csak tovább tetézi a bajt.
Egyre többen követelik az oroszok elleni gázembargót – hívta fel a figyelmet.
Szerinte a baloldal az olajembargós vitában a magyar emberek helyett ismét Brüsszel mellé állt.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint nem árulnak zsákbamacskát.
A történelem sötét és jó oldalának összecsapásaként láttatnák a kialakult helyzetet.
Bárki szájába bármilyen tartalom adható, sőt, kényes szituációkba is belehelyezhető az áldozat. Tényleg ilyenek lesznek a jövő kampányai?
Nincs megállás, az aláírásgyűjtést folytatjuk! – mondta Hollik István.
Megindult az oda-vissza üzengetés.
A miniszterelnök-jelölt javaslatai egybeesnek a Gyurcsány-kormány politikájával a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje vitára hívta Orbán Viktort. A Fidesz kommunikációs igazgatója rövidre zárta a dolgot.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének megjegyzése jól mutatja a baloldal erkölcsi állapotát.
Megkérdeztük, mivel lepnék meg politikai ellenfeleiket a képviselők.
A Népszava kiszámolta.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a főpolgármesternek tiszta vizet kellett öntenie a pohárba.
A miniszterelnök beszédet mond a Fidesz tisztújító kongresszusán.
E-mailben küldték ki a felhívást.
Csak oltottak mehetnek.
A politikus szerint ez azt mutatja, sokan nem akarják, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen.
Közben zajlik az előválasztás.
Ezt a képet festette fel a baloldalról a Fidesz kommunikációs igazgatója, a petíciójuk vonatkozásában.
A kereszténység és a marxizmusba bugyolált liberalizmus között.
Hollik István szerint még sokan emlékeznek a Fidesz előtti kormányzásra.
Szerdán megkezdte az aláírásgyűjtést a Fidesz és a KDNP a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! elnevezésű petíciójához.
A Jobbik elnöke átköltve elénekelte Vörös István és a Prognózis egy közös számát.
Szerinte ezt még akkor sem lehet feloldani, ha egy bűncselekmény felderítéséhez szükség lenne erre.
Kissé félrementek a Fidesz kommunikációs igazgatójának sorai.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az előválasztás végső győztese a DK elnöke lesz.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az ellenzék miniszterelnök-jelöltje úgyis csak egy „báb lesz” Gyurcsány Ferenc kezében.
Az ellenzéki összefogás szerint a vírus diktálja a tempót.
A Fidesz kommunikációs igazgatóját zavarja az anomália.
Álszentnek nevezte, hogy baloldal vezetője online konzultációt kezdeményezett.
És mit ajánlanak ellenfeleiknek? Az Index politikusi könyvajánlója.
Az Index stábja az ünnep közeledtével arról kérdezte a kormánypárti és ellenzéki képviselőket, kinek és mit ajándékoznának karácsonyra.
Indulatos szópárbaj volt.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint erőszakosan terjed a liberális genderszemlélet.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a magyar emberek győztek, a baloldal pedig csak ártani akart a saját hazájának.
A kormány nagyszabású tájékoztatási akcióba kezdett.
Az LMP Csárdi Antalt indítaná újra a Belvárosban, Fekete-Győr András azonban előválasztást tartana.
Az Index értesüléseit megerősítette a Fidesz-KDNP politikusa is, Böröcz Lászlóra várhat a feladat.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a jogállamiság csak ürügy.
Gulyás Gergely, Orbán Balázs, Varga Judit, Kovács Zoltán, Dömötör Csaba, Farkas Örs a karanténnévsor eddig. Hollik hét elején lett rosszul, előtte hétvégén volt egy magánrendezvény, amin többekkel találkozott.
A Fidesz kommunikációs igazgatója miatt halasztják a Tranzitot, és vele találkozott a karanténba került Gulyás Gergely is.
A Fidesz az elmúlt napokban a jogszabályok szigorítását ígérte, de vajon miért nem árulták el egy évig, hogy miért váltották le Kaletát? És miért titkosították tíz évre az ügy részleteit? Kormánypárti politikusokat kérdeztünk: van olyan fideszes, aki nem titkosítana, mások szerint hibázhattak a hatóságok.
A főpolgármester szerint nem kérdés, hogy a híd fel lesz újítva, Hollik István fenyegetőzése pedig vaskos önleleplezés.
A főtanácsnok szerint kétszeresen is sértette az uniós jogot a kormány a tranzitzónákkal és a kiutasításokkal. Hollik Soros-hálózatot sejt a háttérben.
Rövid, de határozott sajtóközleményben válaszolt a Főpolgármesteri Hivatal a fideszes Hollik István kérdéseire.
Niedermüller Péter kijelentése miatt csütörtök tüntet a Fidesz, a felszólalók közt Hollik Istvánnal és Bayer Zsolttal. Élő közvetítés.
A kormányszóvivő szerint politikai haszonszerzés céljából akarnak csődbe vinni egy önkormányzatot.