
Könnygázzal vetettek véget az isztambuli nők tüntetésének
A helyi vezetés betiltotta a felvonulásokat, a nők azonban így is utcára vonultak Isztambulban.
A helyi vezetés betiltotta a felvonulásokat, a nők azonban így is utcára vonultak Isztambulban.
Magasugrásban abszolút érvényesült a papírforma a favoritok között.
Nem marad el a fedettpályás Európa-bajnokság.
Több mint húsz légicsapást mértek két tartományra.
Hatan meghaltak és nyolcvanegyen megsérültek a támadásban.
A magyar külügy is reagált a történtekre.
A füst szétterült az égbolton.
Thököly Imre még kocsmát is működtetett az aljában. Megmarad vagy összeomlik, esetleg újranyitják?
Albérlet, nagy visszatérők, halálcsoportok: sorsolnak a Bajnokok Ligájában.
A beszámolók szerint a rendőrök nem riadtak vissza a keményebb eszközök használatától.
A megmozdulásokon a felszólalók Törökország gazdasági válságával és a hatalmas inflációval foglalkoztak.
Időközben a harcok tovább folynak.
Érdemi részletek szivárogtak ki az isztambuli egyeztetésekről.
Isztambul nem indít és nem fogad járatokat; hó temette be Görögországot.
Ferihegyen kapták el.
A nemzetközi szervezet vezetője főfelügyelő volt a az Egyesült Arab Emírségekben.
A gyanú szerint fegyveres támadást készítettek elő Törökországban élő csecsen ellenzékiek ellen.
Nagy erőkkel keresik, még mindig szökésben van.
A Galatasaray brazil futballistáját tíz mérkőzésre is eltilthatják.
Isztambulban elkoboztak minden szivárványszínű tárgyat.
Az öt évvel ezelőtti terrorakció 12 ember életét követelte.
A beszámolók szerint a rengést Athénban, Isztambulban és Krétán is érezni lehetett.
Az üzbég férfi 2017-ben megölt 39 embert, köztük egy rendőrt, 79 ünneplőt pedig megsebesített.
Az isztambuli Khóra-templom a bizánci művészet Sixtus-kápolnája. Eddig múzeum volt, most ezt is mecsetté alakítják.
December 13-án ér majd véget az idény, ami 17 futamból áll majd.
Az Istanbul Basaksehir megnyerte a török bajnokságot, és még az Európa Ligában is a legjobb nyolc csapat közé juthat.
Az isztambuli remekmű mecsetté alakítása üzenet belföldre és a külvilágnak: vége a szekuláris Törökországnak. Perczel István vallástörténész írása.
Erdogan jelképes látogatást tett a mecsetté alakított bazilikában.
Az Istanbul Basaksehir első bajnoki címét nyerte, és még az Európa Ligában is versenyben vannak.
De egyébként szerinte az épületre vonatkozó döntések teljes egészében Törökország belügyét jelentik.
Az egykori bazilika szabadon látogatható marad, de a cipőket ezentúl le kell venni, és elválasztják a férfiak és a nők tereit.
Törökország szuverén döntése, hogy mit kezd az épülettel, jelentette ki, de azt elismerte, hogy az emberiség közös örökségéhez tartozik.
Az Alzheimer-kóros, cukorbeteg férfi 15 nap után épült fel. Az országban közben csaknem 4800 fővel nőtt a fertőzöttek száma.
Jelenleg itt terjed a leggyorsabban a vírus az egész világon. Ingyenes szájmaszkot kap az egész ország, Isztambulban két új járványkórház épül.
Március közepén még ezrével sütkéreztek a Boszporusz partján az emberek. Erdoğan ugyanazt a hibát követte el, mint Trump, és paranoid titkolózása megágyazott annak, hogy Törökország legyen a legújabb járványgóc.
49 magyart Zágrábon keresztül hoztak haza Isztambulból.
Április 17-ig minden járatot töröltek. Közben részleges kijárási tilalmat vezettek be a 65 éven felüliek számára.
A pályáról leszállás után kicsúszott gép balesetében tovább nőtt az áldozatok száma.
A balesetben egy ember meghalt, csaknem 160-an pedig megsérültek.
A rendőrség tavaly is hasonlóan oszlatta fel a tüntetést.
Ekrem Imamoglu megszüntette öt kormányközeli alapítvány önkormányzati támogatását.
Többeket őrizetbe vettek. Ötödik alkalommal tiltották be a méltóság menetét Isztambulban, sokan mégis elmentek tüntetni a melegek elfogadásáért.
A török elnök először beszélt az isztambuli vereség után nyilvánosan. Azt mondta, hogy megteszik a szükséges lépéseket.
Az AKP polgármesterjelöltje már elismerte vereségét. Márciusban csak szűken győzött, most 9 százalékkal kapott több szavazatot az ellenzéki jelölt.
Hiába ismételtette meg az isztambuli választást Erdoğan, felmérések szerint ismét az ellenzék fog nyerni. A török Tiborcz elvesztheti a pénzcsapot, és vannak, akik a kormánypárt szétesését vizionálják, ám korai lenne temetni az elnököt.
Azzal indokolták a döntést, hogy az LMBT-sek társadalmilag kétséges csoport.
Az isztambuli választások körüli botrány mentén egyesek a török demokrácia végéről beszélnek. Erdoğan rendszere meggyengülésétől, veje a közpénzszivattyú leállásától fél, de visszafelé sülhet el a dolog.
A török legfőbb választási tanács végül engedett Erdoğan pártjának.
Az ASUS Isztambulban mutatta be a legújabb, legmenőbb, legkorszerűbb és legvilágítóbb gémer laptopjait. Ha akad egy felesleges zsák pénze, és a videojáték a hobbija, van egy csomó jó hírünk!
Tüntetési tilalom van, ők mégis felvonultak. A hivatalos ünnepségen is nagy volt az elégedetlenség.
Az Isztambuli tenisztornán győztek párosban.
Francia partnerével sima két szettben verték elődöntős ellenfelüket.
Az isztambuli tenisztornán kapott váratlan esélyt.
16 napos huzavona után a választási bizottság győztest hirdetett. A kormánypárt gülenista összeesküvés miatt feljelentést tett.
Harmadjára fellebbez az eredmény miatt. Már a stadionokban is tiltakoznak.
Az AKP nem tőrödik bele, hogy a legfőbb választási tanács elutasította az újraszámolást.
A nem hivatalos végeredmény szerint az ellenzék jelöltje szerezte meg a főpolgármesteri széket.