
Meghalt a szerb Szolzsenyicinnek is nevezett Dragoslav Mihailovic író
Dragoslav Mihailovicot 93 éves korában érte a halál.
Dragoslav Mihailovicot 93 éves korában érte a halál.
A választáson több mint 7200 jelölt indult, akik 127, különböző beállítottságú politikai tömörülést képviseltek.
A kormányfő mindent megtesz a kiváló együttműködés folytatásáért.
Egy szerb sofőr meghalt.
A holland hatóságok fogták el a bűnszervezet tagot, mely a magyar hatóságok nyomozása közben Ugandába szökött.
A bíróság elutasította a teniszező fellebbezését.
Szijjártó Péter külügyminiszter is vele tartott.
A szerb férfi kicsit többet hozott a személyes szükségletnél.
Az ország legszebb templomát semmisítették meg.
A liturgián kevesen tartották be a járvány elleni előírásokat.
A szerbek szerezték meg a vezetést a Puskás Arénában, Kalmár Zsolt egy szép akció végén egyenlített.
Szerb állampolgárok útleveleit vették meg.
Az egyik pilóta életét vesztette, a másikat még keresik.
Egy 2015-ös ékszerrablás ügyében emeltek vádat.
Szír menekülteket szállított, a vád embercsempészet.
Tokióban nyert döntőt a tenisz világelsője.
Kijátszotta az eladót, 406 ezer forint értékben vitt el gyűrűket a boltból.
Az M5-ös autópályán kapcsolták le, mielőtt még nagyobb bajt okozott volna.
Egyelőre nem tudni, miért követték el a Slavisa Krunic elleni merényletet.
Kínosan egyértelmű büntetőt nem fújt be a bíró a portugálok elleni Eb-selejtezőjükön, 1-1-nél.
A tabáni szerbek templomát politikai okokból rombolták le, a Várban most kiállítás emlékeztet rá - és vele együtt egy egész eltűnt világra.
A férfi Szerbiában élt, de Magyarországról folyósították neki a pótlékot. Vádat emeltek ellene.
Aki épp egy benzinkútról vitt el dolgokat.
Egy rubinokkal övezett tízkarátos gyémántbrosst és egy 30 karátos gyémánt fülbevalót vittek el a maharadzsák kincsei kiállításról.
113 kiló füvet rejtett a kisbusz Tompánál.
Egy 35 éves szerb 21 kiló füvet akart behozni.
Azt hitte, hogy a Fegyvernepper csak egy film Nicholas Cage-dzsel? Hát Slobodan Tesicnek nem.
A szerb embercsempészt és a menekülteket is előállították.
A pénzügyőrök 63 millió forint értékű marihuánát találtak egy szerb férfi autójában.
Határátlépés közben lett rosszul.
Kitárta a kormány az ajtót az ukrán és szerb informatikusok, varrónők és asztalosok előtt.
A tilos jelzés ellenére ment a sínekre. Túlélte.
Egy szerb férfi próbált becsempészni egy jókora szállítmányt, Röszkéig jutott.
Ljubisa Bearát többek közt a srebrenicai mészárlás miatt ítélték életfogytiglanra.
Rendőrök és csendőrök is dolgoznak, hőkamerákat, éjjellátókat, terepjárókat kaptak.
A koszovói közösség nehezen tolerálja, hogy szerbek vallási ünnepekkor odagyűlnek.
A férfit tavaly decemberben tartóztatták le 12 kiló robbanószerrel a kocsijában.
Svájcba akarta eljuttatni az egy kiló heroint, de Röszkén lekapcsolták.
Előre hozott választásokat szeretne, hogy utána elindíthassa a reformokat.
Drogfutárt füleltek le Röszkénél.
14 szírt préselt be a Volkswagenébe, majd amikor üldözőbe vették a rendőrök három kocsinak is nekiment az M5-ösön.
Egy hét sem kellett a mórahalmi mintaszakasz felhúzásához a szerb határon.
Gyorsított eljárásban ítéli el őket a magyar bíróság.
A 213 centis, 138 kilós Darko Milicsics sípcsontja egy menetet bírt ki.
Rekordmennyiségben szöknek át a szerb-magyar határon az általában nincstelen menekültek. A határmenti polgárőrökkel ügyeltünk, és bele is botlottunk két fiatal határátlépőbe.
Még Pécsig is eljönnek az olcsó élelmiszer miatt. A szerbek inkább tévéért, laptopért jönnek át.
A lány holttestén nem volt ruha, de egyelőre nem tudni, hogy megerőszakolták-e.
A szabadkai Jurics Tijana egy sportrendezvény után tűnt el a szerb-magyar határ közelében.
Ma 625 éve volt az első rigómezei csata, ami ugyanaz a szerbeknek, mint nekünk Mohács.
Négy embert még eltűntként tartanak nyilván.
Lehet, hogy tüdőembólia okozhatta az árvízben mindenét elveszítő szerb férfi röszkei halálát.
A miniszterelnök szerint meg tudnak élni a piacról, az ellenzéki véleményeket építő jellegűnek tekinti.
A boszniai szerbek háborús bűnökkel vádolt egykori parancsnoka hiába kérte a hágai bíróságtól, hogy ejtsék a 11 vádpont egy részét.
Egy zákányszéki tanyán élő párnál 140 tövet, két szerb kocsiban 20 kiló füvet találtak.
Népszámlálás kezdődött Bosznia-Hercegovinában, huszonkét éve volt az utolsó.
A nyugat-balkáni fiatalok háromnegyede gondolja ezt.
A szerb férfi 26,5 kg kábítószertől szabadult meg Hercegszántónál, de elfogták a rendőrök.
Halálos fenyegetések érkeznek a helyi szerb vezetőkhöz, akik aláírták a brüsszeli megállapodást.