március 17., 11:38 Index Gazdaság Kilenc hónapos mélypontra került az infláció az euróövezetben Enyhült az árak emelkedése.
március 12., 06:13 Index Gazdaság Nem csak az élelmiszerpiacon szálltak el teljesen az árak Az infláció másik ágazatra is lecsapott, amelyet 470 milliárd forintos éves árbevétel jellemez.
március 10., 06:50 Index Gazdaság Árat emeltek a télen, de nem eleget, újabb drágulás jöhet Az erős forint miatt a termék lassabban drágul, a szolgáltatók nyakán viszont ott a magas rezsi.
március 8., 08:43 Index Gazdaság A statisztikák már mutatják, ön még nem érzi az infláció mérséklődését A januári csúcs után úgy tűnik, hogy mérséklődik a fogyasztói árak emelkedése.
március 6., 17:03 Index Gazdaság Még nagyon fogja a kötelet, de lassan ereszkedhet az infláció Egyes élelmiszerek ára csökkenhet, másoké azonban emelkedhet, „de a drámai időszakon minden bizonnyal túl vagyunk”.
március 6., 06:32 Index Gazdaság Jelentősen drágul a taxizás hétfőtől Budapesten Az ársapkák eltörlésével indokolják a változást.
március 3., 12:52 Index Gazdaság Tovább drágul a kötelező gépjármű-biztosítás Jelentősen többet fizettek ki a károkra.
március 1., 09:43 Index Gazdaság Adatokat közölt a KSH, folytatódott a jelentős áremelkedés Ezúttal is az energiaárak meredek emelkedése lőtte ki az ipari termelési árakat.
február 25., 14:20 Index Belföld Megtudtuk, hol nyaralnak idén a magyarok Egész Európában 20 százalékkal emelkedtek a szállásárak, de ez sem szegi az utazók kedvét.
február 23., 09:44 Index Gazdaság A durva áremelkedés a kártyáknál is látszik Ennyit költöttek élelmiszerre a magyarok.
február 16., 15:23 Index Gazdaság Árat emel a Nestlé Kérdés, nálunk mennyivel drágulhat a kávé, a csoki.
február 14., 10:06 Index Gazdaság Nagyot drágulhat a zöldségek és a gyümölcsök ára a boltokban A változás hátterében több tényező áll.
február 12., 15:20 Index Gazdaság Magyarországot rendítheti meg a legjobban az inflációs válság Nem jók a kilátások.
február 11., 17:55 Index Gazdaság Az év végére magától is egy számjegyűre csökkenhet az infláció Az is lehet, hogy a kormánynak semmit sem kell tennie ezért.
február 8., 18:18 Index Gazdaság Magyarországon a legnagyobb a pizzadrágulás Megdöbbentő adatokat közöltek.
február 2., 11:26 Index Gazdaság Nagyot drágult a hamburger, de a kakaós csiga sem lehet büszke magára Már a gyerekek uzsonnás dobozán is durván érződik az infláció hatása.
január 31., 09:57 Index Gazdaság Az ipari termelői árak kétszer annyira emelkedtek belföldön, mint külföldön Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 1,2 százalékkal emelkedtek.
január 30., 15:21 Index Belföld Rossz hírt kaptak a dohányosok, szerdától jön a drágulás A dohányt tartalmazó dohánytermékek azonban eddig is a jövedéki adó hatálya alá estek.
január 28., 06:35 Index Gazdaság Mérséklődnek az árak, de ez nem jelenti azt, hogy olcsó lesz a bevásárlás A szakértő azért egy jó hírrel is tudott szolgálni.
január 24., 14:07 Index Belföld Rossz hír a nyugdíjasoknak: sok idősotthonban árat kell emelni Nem bírják kigazdálkodni a rezsi-, élelmiszer- és gyógyszerköltségeket.
január 23., 17:34 Index Külföld Megfejtette a horvát média, hogy miért jó a magyaroknak náluk vásárolni Szerintük csak magunkat okolhatjuk.
január 19., 13:42 Index Gazdaság Ne szokjunk hozzá a 400 forint alatti euróhoz A szakértő szerint ne szokjunk hozzá a 400 forint alatti euróhoz.
január 18., 18:27 Index Belföld Orbán Viktor misztikus zenére vonult be a kormányülésre, de valami nem stimmel Rejtett üzenet vagy egyszerű véletlen?
január 17., 07:54 Index Gazdaság Egyre drágábbak a lakások, vonzóbb lett a mamahotel Az elmúlt hónapokban 40-50 százalékkal csökkent az ingatlanvásárlások száma.
január 17., 06:14 Index Gazdaság Nagyságrendekkel drágulhat a bankolás Magyarországon A szakértők komoly tarifaemelésre számítanak.
január 16., 17:03 Index Gazdaság Így reagáltak a magyar háztartások az energiaválságra Egy trükkel több pénzt lehetne megtakarítani a fűtésen.
január 16., 16:13 Index Gazdaság A legtöbb magyarnak romlott az anyagi helyzete Spórolunk, amin csak tudunk.
január 15., 09:43 Index Gazdaság Drágult a bankolás, további díjemelés várható Gyorsabb a drágulás üteme, mint a korábbi években.
január 15., 09:27 Index Gazdaság Drágulás ide vagy oda, többen ültek autóba a benzinárstop kivezetése óta Megnőtt a járműforgalom, pedig a drágulás mértéke uniós viszonylatban nem mindennapi Magyarországon.
január 14., 18:51 Index Belföld Újabb nyugdíjemelés jöhet idén A kormány kész kifizetni a különbözetet, ha 15 százaléknál magasabb lesz az infláció.
január 12., 19:43 Index Gazdaság Az Eb-cím már zsebben, de újabb csúcsokat hódít meg a magyar infláció A 25-ös lécet is átugorhatja a hazai infláció.
január 11., 16:03 Index Gazdaság Egyre több helyen lassul az infláció, Magyarország nincs a listán Hazánk azon országok közé tartozik, ahol gyorsult az infláció.
január 9., 21:27 Index Gazdaság Nem várt fordulat az élelmiszeráraknál Van olyan termék, amely olcsóbb lett.
január 9., 16:34 Index Gazdaság Búcsút inthetünk a trappista sajtnak az infláció miatt? Horribilis mértékben drágultak a tejtermékek egy hónap alatt.
január 9., 10:58 Index Gazdaság Jelentősen drágultak a nyelvvizsgák A jelenlegi gazdasági helyzet erre is rányomta a bélyegét.
január 6., 06:47 Index Belföld Egekben a tandíjak, pláne Budapesten Meglepő, de az orvosképzés önköltséges ára változatlan maradt.
január 5., 08:03 Index Gazdaság Háromszorosára nőttek a jegyárak az egyik népszerű magyar fürdőben Több termálfürdőben is növelni kellett a belépők árát.
január 2., 11:23 Index Gazdaság Újra drágább lesz a tankolás, tovább emelkedik az üzemanyag ára Szerdától újabb változás lép életbe a benzinkutakon.
január 2., 10:40 Index Gazdaság Drágul a pótérettségi, 60 ezer forint is lehet egy emelt szintű vizsga A tanulói jogviszony megszűnése után fizetni kell érte.
január 1., 08:14 Index Belföld Rossz hír a balatoni pecásoknak, emelkedik a horgászjegyek ára A jegyárakat az életkor és a fogási esély szerint határozzák meg.
2022. december 31., 07:06 Index Gazdaság Rossz hír az autósoknak: tovább emelkedik az üzemanyag ára január 1-től Drágulással indul az új év.
2022. december 28., 14:23 Index Gazdaság Drágulnak a fürdők és spák, 10–33 százalékos az áremelkedés Egyetlen fürdő van, amely egy forinttal sem drágul.
2022. december 23., 08:37 Index Belföld Az élelmiszerárak emelkedésével párhuzamosan a bolti lopások száma is nőtt az elmúlt egy évben Akadt olyan, aki egy csomag élesztővel bukott le.
2022. december 21., 06:50 Index Belföld Közel sincs vége, még a mostani élelmiszerárakra is 20 százalékos emelés jöhet Az agrárszakember szerint elsősorban a hús, húskészítményekben kell drágulásra számítani.
2022. december 19., 08:59 Index Gazdaság Fordulatos évet zárt az idei lakáspiac, mutatjuk, mi várható 2023-ban 2022-ben a háború és az energiaár emelkedése alaposan átírta a várt forgatókönyvet.
2022. december 10., 08:57 Index Belföld Aranyáron mérik a karácsony egyik legfontosabb kellékét A kereslet azonban továbbra is töretlen iránta.
2022. december 4., 13:14 Index Belföld Többfrontos vitát folytat a kormány: nem csak az olaj- és gázár kérdéses A kormány nem csak az olaj- és gázár ellen harcol.
2022. december 2., 17:42 Index Gazdaság Ezek a világ legdrágább városai 2022-ben Az elmúlt húsz évben az idei a legjelentősebb drágulás.
2022. december 1., 11:55 Index Gazdaság Drágult a kötelező gépjármű-biztosítás, nem is kevéssel Két dologgal is magyarázható az áremelkedés.
2022. november 29., 16:13 Index Gazdaság Nagy lépésre szánta el magát a GVH Az infláció emelkedése a vállalkozásokat is jelentős kihívás elé állítja.
2022. november 26., 13:57 Index Gazdaság Érdemesebb termelőktől vásárolni a mézet A legtöbb méhész 10-20 százalékot emelt az árain.
2022. november 25., 11:14 Index Gazdaság Nagyot drágult a pékáru, de olcsóbban is hozzájuthat Több ezer forintot lehet hetente spórolni.
2022. november 23., 15:56 Index Gazdaság Nincs ok az örömre, úgy néz ki, tartós károkat okozott a háború a gazdaságban A Hold Alapkezelő terítette a lapjait.
2022. november 21., 11:35 Index Chart Válságos az egyedülálló magyarok helyzete Az emberek többsége úgy érzi, rosszabbul él, mint egy éve. Kutatás.
2022. november 19., 17:25 Index Gazdaság Brutális drágulás: kiderült, mennyibe fog kerülni a ponty karácsonykor A minősége azonban kiváló lesz.
2022. november 18., 06:38 Index Gazdaság Sokba kerülhet az idei karácsony, drágulnak a fenyőfák A kereslet háromnegyedét fedezi a belföldi termelés.
2022. november 17., 17:58 Index Gazdaság A magyarok spórolnak a karácsonyon A legkevésbé sem az ajándékokról szól az ünnep idén.
2022. november 11., 11:36 Index Belföld Árat emel a DIGI Több ezer forinttal emelkedik az internet ára.
2022. november 9., 09:03 Index Gazdaság A brutálisan emelkedő élelmiszerárak húzták az inflációt 21,1 százalékos volt a 10. havi infláció.
2022. november 7., 16:07 Index Belföld Korábban kezdte meg adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet Az emberek segítségét kérik az intézmények fenntartásához.