
Sosem volt még ilyen drága a boldogságbomba
Kiderült, mennyivel drágultak a fitneszbérletek.
Kiderült, mennyivel drágultak a fitneszbérletek.
A végeredmény őt is megdöbbentette.
Mindenki meghalt a fedélzeten.
A fitneszedző Brüsszelt hibáztatja, szerinte utcai gyújtogatásra, fosztogatásra és vérengzésre kell számítani.
Az elszálló energiaárak jelentős károkat okoznak a fitneszszektorban.
Pénteken elindul a Hunactive elnevezésű programsorozat.
Szocialista body building és pártállami wellness a hetvenes évek alkonyán.
A pandémia az edzőtermek körülbelül húsz százalékát már elvitte, most pedig elkezdődött a második terembezárási hullám.
Olyan Herendiből is étkezhet, mint amilyenből Vilmos hercegék szürcsölik a levest.
Aranykalászos gazda lett, és traktorvezetői engedélyt is igényelhetett.
A fitneszguru gyerekkora óta testképzavarral küzd.
Sokan károgtak a kapcsolatuk elején, de szerinte a huszadik házassági évforduló őket igazolja.
Állapotáról az édesanyja nyilatkozott.
Mit mond erre Schwarzenegger és Dwayne Johnson?
Eredetileg csak azt akarta bejelenteni, hogy Kálmán Csilla polgármesteri biztos lett.
„Mindent magukba szúrnak, kivéve a vakcinát, attól nagyon félnek” – többen is így vélekednek a konditermek szerelmeseiről.
Jóval kevesebben kondiznak, mint korábban.
Hiába a nyitás, a vendégeknek nincs pénzük.
Több terem már csődbe ment, a főtitkár katasztrófahelyzetről beszélt az Indexnek.
Az ország fitneszguruja szerint ciki az aputest.
Nem kellett hozzá más, mint egy előre kitöltött sportorvosi vizsgálati kérdőív és 15 000 forint.
Őrfalvy Gusztáv 160 kilós, önbizalom-hiányos tinédzserként szokott rá a heroinra.
A környzetkárosító életmód szerinte a Balaton Soundot is veszélyezteti.
A korlátozás az ágazat katasztrófáját okozhatja.
Az egyéni edzés parkban, otthon és privát stúdióban nem tiltott.
Az utóbbi hét megbotránkozást okozó kijelentései után élőben kérdezzük Schobert Norbert fogyigurut.
A Versa 2-t az Apple Watch kihívójának szánják, komoly egészségügyi szolgáltatások futnak vele, és működik rajta az Amazon Alexa asszisztens.
Az egy helyben járás céltalanságát akarták összekötni a megerőltető kényszermunkával és a rabok közötti kapcsolatok akadályozásával.
A fitneszvilágbajnok Béres Alexandra és Kiss Virág mesélt a sportág nehézségeiről.
Megnéztük a Fitbit Charge 3 fitneszpántot, ami már majdnem annyit tud mint egy okosóra.
Már majdnem felmentették, de gyanús lett valami.
A Versa okosóra szép, formás, és leginkább arra jó, hogy a használója is ilyen legyen. Ha az kell, lenyugodni is segít. Némi magyarítás viszont ráférne.
A Fitbit Versa okosóra formája nagyon hasonlít a riváliséra. A menstruációs ciklust is figyeli.
Borotváltam, ragasztottam és villogtam, hogy megtudjam, miért nem alszom jól, és hogy mihez kezdjek a fitneszkütyükkel.
Egyáltalán milyen a jó kondipark, mennyire jó a budapesti kínálat és hogyan használjuk őket? Tovább bővült budapesti tornapálya-térképünk.
Teszteltük a legnagyobb fitneszkarkötő legújabb termékét, ami határozottan okosórásodik. De elég okos-e? Mire jó? Előnyök? Hátrányok?
Thaiföldön öten lettek világbajnokok, és a csapatversenyt is megnyerték.
A szépségkirálynő Kocsis Alexandra 4 hónapja kezdte a versenyszerű fitneszt, Eb-újoncként olyan eredményt ért el, mint még soha senki.
Aki nem lép egyszerre, annak is simán elég lesz egy okostelefonos app.
Kiss Virág a világ egyik legjobb bikinimodellje, ezt könyörtelen diétaval, emberfeletti edzésmunkával éri el. Két egyetemre jár, büntetőjogász akar lenni.