
Hétszáz tanár kezd polgári engedetlenségbe pénteken
Ezzel fejezik ki kirúgott kollégáik felé a szolidaritásukat.
Ezzel fejezik ki kirúgott kollégáik felé a szolidaritásukat.
Ráadásul hideg is van az épületben.
A rendőrök is a helyszínre érkeztek, és két fiatalt elvittek.
Az eset megviselte az egész iskolát.
Mentőhelikopterrel szállították egy budapesti kórházba.
Nem ő az első büszkesége az intézménynek.
A Pénzügyminisztérium a tervezettnél nyolcmilliárd forinttal többet fordít rá.
Utánajártunk, mi lesz a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumba járó kisebb gyerekekkel.
Hétfőtől bekapcsolják a fűtést.
Ha fázós a gyerekük, öltöztessék fel rendesen – írta a szülőknek az intézményvezető.
A Magyar Nemzeti Bank külön passzust kapott a rendeletben.
Tertsch Dóra kiállt az álmaiért.
Amikor kiderült, milyen állapotban van, a szülők azonnal kivették a gimnáziumból.
Az Oktatási Hivatal szerint 114 700 érettségiző vizsgázott.
A diákok elbarikádozták magukat.
Az iskolával szemben lakó nő felháborodottan telefonált.
Mutatjuk a lista első helyezettjeit.
A Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium műemlék épületét 780 millió forintból újítják fel.
Egyelőre nem tudni, hogy meghosszabbítják-e a jelentkezési határidőt.
Így tiltakoztak a pedagógussztrájkot korlátozó kormányrendelet ellen.
Az írásbelik után jönnek a szóbeli felvételik.
Az egyik diák állítólag paprikaspray-vel szórakozott.
A felvételit már megírták a diákok.
Akik nem tudnak részt venni, a január 27-i pótló írásbelin vizsgázhatnak.
A fekete szájmaszkot viselő elkövető hangszóróval sétált be a tanterembe, majd rátámadt a tanárra.
A 17 éves fiú az iskola tornatermében esett össze, majd a légzése is leállt.
Oda kell beadni, ahol a diák megírja a felvételi tesztet.
Oda kell beadni a jelentkezést, ahol a tanuló megírja a felvételi tesztet.
A diákok és a tanárok korlátozások nélkül vehetnek részt az eseményen.
Van olyan fővárosi gimnázium, ahol minden harmadik érettségiző külföldön folytatta tanulmányait.
Több mint 19 300 vizsgát tesznek a diákok.
Az alternatív búcsúztatókra is nyitottak az intézmények.
Számítógépes játékról és magányos Lucyról szóló filmet is díjaztak.
A diákmozgalom által kezdeményezett petíció ellenére nagyon kevesen maradtak otthon.
Eltérő szabályokat írt az ITM a szakképzésre, mint az EMMI a gimnáziumokra.
Horváth Péter járványkezelésről, táppénzről és iskolabezárásról. Interjú.
Az iskolában jelenleg is zajlik a kontaktkutatás.
A legjobb száz iskola kétötöde a fővárosban található.
A tanárok között nincs igazolt fertőzött. Szeptember végéig digitális oktatást rendeltek el.
Az iskolában folyamatos a fertőtlenítés, egy osztály már biztosan digitális oktatásra áll át.
A diákok ma már jól vannak, a digitális oktatás két hétig tart.
Önkéntes karanténba vonultak.
A középiskola vezetője ugyanaz a férfi, aki korábban egy kamuegyetemet is igazgatott.
Szerintük nem állják meg a helyüket a minisztérium által közölt arányok.
11 diáknak legkésőbb május 11-ig fellebbeznie kell, hogy mégis bekerüljön a szentesi gimnázium dráma tagozatára. Makón és Csongrádon csak akkor indulhat több osztály, ha meglesz a kötelező létszám.
Egy gyakori feladat az érettségin, mégsem egyértelmű, hogy kell hozzákezdeni. Kovács Péter, a Fazekas tanára megmutatja, hogyan építsük fel a szöveget.
Csapodi Csaba, az ELTE oktatója a valószínűségszámításról és a mintavételről tart rendhagyó órát, ez a téma gyakran szerepel az érettségi feladatai között.
Miért a 14–30 éves korosztályt kell korlátozni, ha rájuk nem is veszélyes a vírus? Szünet kell, vagy távtanítás? Mi lesz az érettségizőkkel? Tényleg meg kell ismételni a tanévet?
Legyen a cím: Mese a puliról, akit fasszal vertek fejbe. Én tényleg nem tudom, mi kell a mai olvasónak. Jófajta humor, ezek szerint, nem. Index tárcák, Kiss László
Nem minősül biztosítottnak a tanulmányi szerződés alapján szakképző iskolában tanulmányokat folytató tanuló.
2021. szeptembertől, hogy legyen idő felkészülni.
Maruzsa Zoltán az egyházi és az állami gimnáziumainkat hasonlította össze.
Nevezz a filmeddel az Indavideón, ha középiskolás vagy a 15. Országos Középiskolai Filmszemlére. Január 15-e a határideje a Káldor Miklós Kollégiummal közös pályázatnak.
A FOMO mai fiatalokról szól, és egyáltalán nem mártja cukormázba a mondanivalóját. Ritkán látni ennyire jól megcsinált, életszerű magyar filmet.
Két napon belül ez már a második eset. A rendőrök külön kezelik a két ügyet.
Palkovics László segítő kezet nyújtott a sajókazai, főként roma gyerekeket tanító iskolának.
Az iskola nélkül a közmunkáslét várt volna arra a száz diákra, akik ott szereztek érettségit.
Folytatódnak a tárgyalások a Dr. Ámbédkár Gimnázium fenntartójával.
Veszélyben a hátrányos helyzetű roma fiatalok sajókazai gimnáziuma, az állam nem adna több pluszpénzt.