
Egyre több orvossal köt új ügyeleti szerződést az OMSZ
Bíznak benne, hogy az eddig távolmaradt háziorvosok is bekapcsolódnak az ellátásba.
Bíznak benne, hogy az eddig távolmaradt háziorvosok is bekapcsolódnak az ellátásba.
A helyi momentumos politikus szerint a változás nehéz helybe hozza a falvakban élőket.
Reagált a kamara.
Egy gyakorló háziorvos ellen indult meg a folyamat.
Így csúszik is a rendszer bevezetésének tervezett időpontja.
Nem kizárt, hogy rövidesen itt is hosszasabban várhatunk időpontra.
Nem a fizetés miatt száll ki a praxisból.
Lesújtó állapotok uralkodnak.
A változás február 1-jén lépett életbe.
Az ápolók idén júliusban és jövő márciusban kapnak béremelést.
Több helyen is kabátban várnak a rendelésre a betegek.
A MOK Háziorvosi Csoportjának vezetője értékelte az egészségügyi átalakításról szóló törvényjavaslatot.
A szeméremsértő képek egy részét maga a vádlott készítette.
Van olyan település, ahol hat éve nem találnak háziorvost.
Háromezer rendelőben nem tudják kigazdálkodni.
A Magyar Orvosi Kamara a minap figyelmeztetett erre a forgatókönyvre.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ azt is elárulta, mi a feladatuk az intézményekben.
A Belügyminisztérium utasítása szerint az ellenőröknek heti húsz praxist kell megvizsgálniuk.
Nem tudják, miből, hogyan tartják fenn a praxisokat.
A gyógyszertárak, szak- és háziorvosi rendelők sem nyitnak ki.
Az orvos ellen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság indított büntetőeljárást.
A járvány miatt bevezetett protokollal ugyanakkor továbbra sem ért egyet.
Megszólalt a háziorvos, akire kiborult L. Simon László, amiért nem fogadta a rendelőben beteg édesanyját.
A háziorvosoknak kell levenniük a mintát, amihez azonban felszerelést nem kaptak.
A fideszes kultúrpolitikus valószínűleg nem teszi zsebre, amit a kommentelők ezreitől kapott.
Sőt, már a koronavírus is leszálló ágba került.
Az orvos félmillió forintot és további tízezer forint benzinköltséget átadott a követelőknek.
Négy ember is érintett az ügyben.
Pénzt fogadott el a hamis oltási igazolványok kiállításáért.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat az ügyben.
A betegek jelentős része bele sem kerül a hivatalos statisztikába.
A béremelés 85 ezer szakdolgozót és több mint 18 ezer orvost érint.
A bíróságon kell felelnie ezért.
A vezető háziorvos szerint az otthon elvégezhető tesztek szerepe egyre inkább felértékelődik.
Békássy Szabolcs elmondta: január első napjaiban szignifikánsan megnőtt azon betegeknek a száma, akik légúti tünetekkel fordultak háziorvoshoz.
Az Index összegyűjtötte a hétköznapokat érintő legfontosabb változásokat.
Kórházban 3687 beteget ápolnak, közülük 342-en vannak lélegeztetőgépen.
Újabb utasítás érkezett.
A részleteket Müller Cecília országos tisztifőorvos határozata rögzíti.
Napokon belül kezdődhet az 5–11 évesek oltási regisztrációja, a háziorvosok már készülnek.
Utánajártunk, milyen más vakcinát érdemes felvenni ebben az időszakban.
Egyelőre azt sem tudjuk, milyen protokollutat kellene ehhez bejárnia.
Oláh Kálmán háziorvos szerint a koronavírus itt marad velünk, mint az influenza, és vele együtt a rendszeres oltás is.
Az orvosok furcsállják az esetet.
Rendelőben tesztelnek a háziorvosok, mutatjuk az első tapasztalatokat.
Mégsem lesz kötelező nekik a Covid-tesztelés, a mintavételezést kizárólag a mentők és a kijelölt egészségügyi szolgálatok végzik.
Nincs lehetőség a fertőzésgyanús és nem fertőző betegek elkülönítésére – érvelnek.
Ezzel Magyarországon mára 571 betöltetlen praxist tartanak nyilván.
Küszöbön az influenzajárvány is.
Felelősnek tartotta a férje halála miatt.
Küzdenek a hálapénz ellen, most mégis levelet írtak egyik orvosuk miatt. egyik orvosuk miatt.
Védettségi igazolással való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki.
Pá éven belül alig lesz háziorvos, erre még a jelentős béremelés és a háziorvosi praxisok kialakítása sem nyújt megfelelő válaszlépést.
Elsősorban idősek keresték fel a háziorvosokat a vakcináért.
A betegutak lerövidítésének hatékony eszközei lehetnek az egy hónapon belül induló orvosi praxisközösségek.
Az orvoscsoport példát szeretne mutatni a tudományos alapokon nyugvó döntéshozatalhoz.
Összeszedtük az újabb immunizációra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat.
A gyanú szerint ötvenezret kért egy oltás nélküli igazolásért.
A gyártó nem támogatja a vakcinák kombinálását.
Olyanok keresték meg, akik oltást nem kértek, csak védettségi igazolást.