
Különös indokkal tiltja be Kína a Micimackót
Bár nem ez az első eset, a mostani jóval súlyosabb.
Bár nem ez az első eset, a mostani jóval súlyosabb.
A Kína–Oroszország–Irán-szövetség kellemetlen helyzetbe hozza Amerikát.
Nem akármilyen helyszínen találkoztak a vezetők.
Az orosz és a kínai vezető szerint erősíteni kell a két ország gazdasági kapcsolatait.
Csak le ne tartóztassák.
A különleges fogásokat egy klasszikus orosz desszert zárta.
Vajon miben állapodnak meg a felek?
Jelzésértékű, hogy újraválasztása után a kínai államfő első útja Moszkvába vezet.
Kínába utazhat Tajvan volt elnöke, amire még nem volt példa.
A kínai elnök a háború kezdete óta először látogat Oroszországba.
A háború kezdete óta először.
Hszi Csin-ping bizalmasa ülhet a kormányfői székbe.
Hszi Csin-ping hatalomra kerülése komoly kihívások elé állította az USA-t.
Évente egyszer ülésezik a kínai parlament, éppen most. Államfőt és kormányt választanak, kijelölik, hogy merre tovább. Lesznek reformok?
Az unió aggasztónak tartja az ázsiai ország háborús álláspontját.
A kínai államtanácsos magyarországi látogatása jelzésértékű a két ország kapcsolataiban.
Hszi Csin-pingre „kijózanítóan” hatott az orosz hadsereg teljesítménye Ukrajnában.
Hszi Csin-ping állítólag változtatna kül- és gazdaságpolitikáján.
Hszi Csin-Ping egyre agresszívabb beszédeiben.
Az 1989-es Tienanmen téri tüntetések óta nem voltak ilyen kiterjedt zavargások.
Kínában cenzúrázták Charles Michel egyik beszédét.
A nézeteltérésről egy felvétel is készült.
Sok kézzelfogható dologban nem egyeztek meg.
Az amerikai elnök hétfőn találkozik először személyesen kínai kollégájával a G20 alkalmával.
Az elnök leszögezte, nem hunynak szemet az emberi jogok terén elkövetett jogsértések felett.
Tajvan bajban, 36 katonai repülőgép közelítette meg a szigetet.
Elkerülnék a félreértéseket.
Tarjányi Péter szerint ez a konfliktus az európaiaknak fáj a legjobban.
A német kancellár szerint Berlinnek változtatnia kell az eddigi Kína-politikáján.
Még mindig nem világos, hogy erőfitogtatás vagy megfélemlítés volt, amit az idős vezetővel tettek.
Történelmiek és szorosak a szaúdi–kínai kapcsolatok.
Joe Biden nem akar konfliktust Kínával.
Hszi Csin-ping egy személyben dönthet Kína jövőjéről.
Szeretnék visszaállítani Kína hajdani vezető súlyát a világgazdaságban, és már a világpolitikában is. Hegyi Gyula írása.
Példátlan hatalomra tett szert.
Teljesen érthetetlen jelenet játszódott le a Kommunista Párt gyűlésén.
A kínai kommunista vezető akár halála napjáig is elnök maradhat.
Az amerikaiak szerint még ebben az évtizedben várható az egyesítési kísérlet.
A rendszer eközben egyre inkább autoriter, nacionalista és magántőke-ellenes.
A kommunista párt kongresszusa még jobban erősíteni fogja Hszi Csin-ping hatalmát.
Eltávolítanák az iskolákból és a munkahelyekről az elnök portréját.
A vállalat ringbe száll a Boeinggel és az Airbusszal.
Az ítéletet két évre felfüggesztették.
A kínai tisztviselőknek egy nagy mentőakción kívül nincs más választásuk.
A BBC egyik szakújságírója írt elemzést a két ország kapcsolatáról.
Ha fokozzák a Tajvanra nehezedő nyomást, azzal elvonják Washington figyelmét Ukrajnáról.
A koronavírus-járvány kezdete óta először utazik külföldre diplomáciai találkozóra Hszi Csin-ping.
Joe Biden hivatalba lépése óta első alkalommal.
Oroszország és Tajvan kényes kérdés az Egyesült Államok és Kína között.
A sziget az Egyesült Államok egyik legnagyobb fegyverszállítója.
Egyelőre nem tudni, elmennek-e.
Hszi Csin-ping államfő a Kremlhez hasonlóan az Egyesült Államokat és a NATO-t hibáztatja a válságért.
Az a cél, hogy szorosabb legyen az összeköttetés a két ország között.
Katonákat és rendőröket küldenek biztonsági alapon.
A kínai vezető Michelle Bachelet emberi jogi ENSZ-főbiztossal egyeztetett.
A pénzember szerint a nyugati országoknak le kell győzniük Putyint egy szabad társadalom megőrzéséért.
Hszi Csin-ping közölte, hogy nagy jelentőséget tulajdonít a kínai–magyar kapcsolatok fejlesztésének.
Először szólalt meg nyilvánosan a lezárásokról.
Peking nem fordít hátat Moszkvának.
Egyre több a kérdés a kínai gazdaságban. Az ország járványkezelése beboríthatja a globális ellátási láncokat?