
Megvan a Mol hulladékgazdálkodási cégének a neve
Nem lesz nehéz megjegyezni.
Nem lesz nehéz megjegyezni.
Közös céget hoz létre a Mol és a Budapesti Közművek.
Az új vállalat 2023 júliusától végzi a szemétszállítást az érintett településeken.
Korábban a Budapesti Közművek vezetője is bírálta a céget.
Állítólag 200 ezer forint egyszeri támogatást ígért a városvezető.
Az olajtársaság 35 évre nyeri meg a hulladékgazdálkodási koncessziós jogokat.
2023 júliusától 35 évig a vállalat végezheti a hazai települési szilárdhulladék begyűjtését és kezelését.
Az egész város bűzlik már – írja egy kétségbeesett gyömrői panaszos. A probléma mintegy 40 települést érint.
A hulladékszállítást a szokásos munkarend szerint végzik.
Áder János podcastjában Hankó Gergellyel beszélgetett.
A hulladék-gazdálkodási koncesszióról még nincs döntés.
A hulladékszállítás nem, ám az ezért felelős cég egyéb szolgáltatásai szünetelni fognak.
Bizonyos nyersanyagokból hiány lehet, ezért nagyon is megéri az elhasznált aksikat feldolgozni.
Tele van már a fiók használhatatlan töltőkkel.
A cég nemesfémtartalmú elektronikai hulladékok újrahasznosításával foglalkozik.
Évi 15 ezer tonna hulladékot fognak szétválogatni.
Dönthetnek a hulladéktörvényről, valamint Simonka György, Tiba István és Szabó Tímea mentelmi jogának felfüggesztéséről is.
Ha elfogadják a módosított jogszabályt, március 1-jén léphet hatályba.
Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes a hulladékgazdálkodási törvény egyik rendelkezése.
Összeférhetetlenség miatt a paksi helyett a Szekszárdi Járási Ügyészséget jelölték ki a vizsgálat felügyeletére.
A köztársasági elnök szerint több ponton is aggályos a jogszabály.
Egy lépéssel közelebb a 2050-es klímasemlegességhez. Óriásvállalatok versenyezhetnek a hulladékkoncesszió megszerzéséért.
2023-tól kezdődne a visszaváltható műanyag palackok és alumíniumdobozok kora.
A főpolgármester szerint az önkormányzatok meg tudnák csinálni jól és olcsón a közfeladatokat, nem hagyja a kormány.
A kanadai partner munkatársai értékesítették az elektronikus hulladékot.
Az italcsomagolások jelenlegi, önkéntességen alapuló visszaváltási rendszere nem hatékony, állítja az ITM államtitkára, Boros Anita.
Hetvenéves a MÉH. Archív fotókat felhasználó összeállításunkból kiderül, hány tonna hajat, csontot gyűjtöttek évente, hogy lett a pesti szemétből bankjegy és évi 1,5 tonna ezüst.
A budapestiek befizetéseiből egy forint nem jutott az FKF-hez, miközben bért és üzemanyagot kell fizetni - írja. Az FKF Rejtő Jenőt idéző abszurditásról beszél.
És az illegális szemétlerakók súlyosabb esetekben akár tíz év börtönbüntetést is kaphatnak.
A hulladékgazdálkodási cég a helyiek panaszaira azt válaszolta, nem kellene értelmetlen kényelmi szempontokhoz ragaszkodni.
Az év végéig nem importálnak több hulladékot.
Most már akarnak az emberek hulladékrakodók vagy köztisztasági takarítók lenni.
A kormány a településekkel fizettetné ki az illegális szemétlerakók felszámolását, pedig már a legális szemét elszállítása is problémákat okoz.
A gyógyszerhulladékot a patikákban, benzinkutakon és drogériákban kirakott több mint 4100 zöld gyűjtődobozba lehet bedobni.
A lakossági vegyes papír ára bezuhant, a maradék iskolai papírgyűjtésekkel is gondban lehetnek.
Ha nem sikerül rendezni a helyzetet, fennakadások jöhetnek a szemétszállításban a fővárosi közterület-fenntartás egyik feje szerint.
Észak-balatoni települések szemétügyi modernizálását nyerték meg.
A minisztérium ígéri, március végéig ledolgozzák az elmaradásokat, és visszaáll a normál számlázás.
A 24.hu értesülései szerint a menedzsment több tagja állásával fizetett az NHKV óriási veszteségei és a szemétkáosz miatt.
Miért állt le a szemétszállítás két megyében is október végén és lesz-e még hasonló káosz? Erről beszélgettünk az Index gazdaság rovatának podcastjában.
Ebből is az rajzolódik ki: szó sincs politikai játszmáról, a szemétkáosz valódi oka a kaotikus jogi helyzet, az NHKV tevékenysége és a krónikus pénzhiány. 7 éve próbálnak valamit kezdeni a területtel, de csak egyre rosszabb lesz.
Mindenki nyugodjon meg, senkit nem köteleznek arra, hogy kukásautóra pattanjon.
Azt mondja, ismeri a politikai helyzetet, ezért mondott le.
Gémesi György nem felelős azért, hogy nem szállítják el a szemetet.
A Zöld Híd Kft.-t tulajdonló társulás a saját elnökével vitetné el a balhét, a cég ügyvezetőjét is meneszthetik.
Az NHKV levélben tájékoztatta az önkormányzatokat, hogy a Zöld Híd helyett keressenek másik szemétszállítót.
A szemétkáoszt szerintük csak részben oldotta meg a kormány. Zsákokkal jelentek meg a Kossuth téren.
A Katasztrófavédelem hamarosan tájékoztatót tart, amelyen kiderülhet, hogy oldják meg a problémát.
Egy rég látott szocialista visszatért, és a maffiához hasonlította a kormányt az utcán maradó hulladék miatt.
Ezért a Népszava szerint maradnak ők, csak máshonnan kapnak forrást. 30 településen már bekövetkezett a baj, az utcán áll a szemét.
Az NHKV működése óta a hatvani közszolgáltató egy drágább és alkalmatlanabb cég lett.
Az ellenzék is reagált a szemétügyre: az MSZP polgári engedetlenséget hirdetne, a Jobbik, már vitt is szemetet a hulladékgazdálkodó irodaháza elé, a liberálisok privatizálnának.
Ha október 25-ig nem oldja meg a problémákat az NHVK, a Zöld Híd nem viszi el a hulladékot.
Nagy gondokat talált a számvevőszék a NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft.-nél.
Jó eséllyel bűncselekmény történt.
Százmilliós nagyságrendű korrupciót sejt a polgármester a hódmezővásárhelyi hulladékgazdálkodás körül, a hatóságokhoz fordult.
Gyakorlatilag semelyik fő funkcióját nem látja el az NHKV több mint egy évvel az indulás után. És ha ez nem lenne elég baj, hamarosan visszatérhet a napirendre a hulladéktörvény rettegett módosítása is.
A környezetvédők szerint olyan is ég, amire nincs engedély.
Kinyírhatja a szelektív hulladékgyűjtés maradékát a legújabb törvénymódosítás. Tízezrek munkája van veszélyben, miközben mindent bekebelez a bénázó kukaholding. A már most sem túl fényes szelekciós arányaink tovább romolhatnak, pedig hamarosan el kell számolnunk az EU felé.
Leverjük Dániát, Németországot és Ciprust is.