
A szegedi vezetőedző elnézést kért a szurkolóktól kiütéses vereségük után
A veszprémiek sem számítottak arra, hogy ekkora különbséggel nyerik meg a mérkőzést.
A veszprémiek sem számítottak arra, hogy ekkora különbséggel nyerik meg a mérkőzést.
Momir Ilics együttese formalitássá tette a BL-nyolcaddöntős párharc visszavágóját.
Elek Gábor együttese megérdemelten nyert a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában.
A lebonyolítási struktúrában történt változásokról március végén döntenek véglegesen.
Klubja jelentette be a szomorú hírt.
Céljuk, hogy érmet nyerjenek a 2024-es nyári ötkarikás játékokon.
Műtétre is szükség lesz.
Ha Bóka, akkor Balatonfüred.
Újabb költségeket vesz a nyakába az Orbán-kabinet.
Közös megegyezéssel, azonnali hatállyal bontották fel a szerződését a bakonyiak.
Hogyan kezeli egy szakember a folyamatos kudarcokat? Ennek jártunk utána a honi kosárlabda, kézilabda és vízilabda élvonalában.
A Telekom 32–25-re kikapott a német bajnoktól, így elúszóban a biztos negyeddöntős hely.
Korábban a norvég bajnokság legjobb játékosának választották.
A mérkőzésnek azonban már nem volt különösebb tétje.
Nyártól a Bundesligában folytatja.
Vezetésével a párizsiak az elődöntőbe jutottak.
Vladan Maticcsal beszélgettünk.
Az olimpiai selejtező megvan, de a párizsi kvóta még mindig nagyon távoli a magyar kéziválogatottnak.
A Dinamo a 23 éves játékossal szeretne négyes döntőbe jutni a Bajnokok Ligájában.
Svájcban elvárás, hogy külföldön, erős bajnokságban folytassák a fiatalok.
Pont olyan hullámvasutazás volt ez a meccs, mint a mieink egész eddigi vb-szereplése.
Bodó Richárd értékelte a dánok elleni kiütéses vereséget.
Chema Rodríguez szavai is kevésnek bizonyultak, megalázó vereséget mértek ránk a dánok.
Az északiak a játék minden elemében felülmúltak minket.
Az Index a korábbi 190-szeres válogatott Mocsai Tamás segítségével próbálta megválaszolni a kérdést.
Elérte a kitűzött célt, de sokat kell még fejlődnie a magyar kéziválogatottnak.
Megvan az év sportnyilatkozata?
„Éppen elég feszültséget okoztak eddig a saját meccseink.”
A svédek megtették azt a szívességet, hogy legyőzték Portugáliát, így ott vagyunk a legjobb nyolc között és az olimpiai kvalifikációs tornán is.
Chema Rodríguez csapata 12 góllal verte a Zöld-foki-szigeteket, és megmaradt az esélye a negyeddöntőre.
Ana Gros tíz találatig jutott, de ez sem volt elég az üdvösséghez.
Fejben nincs gond a csapatnál, az erőnléti és képességbeli hiányosságokat azonban nem tudjuk hosszú távon kompenzálni a világ legjobbjaival szemben.
Az okok túlmutatnak a mérkőzés képén, és nemcsak sportszakmai, hanem kulturális eredetűek is.
Pénteken Brazília ellen javíthat a világbajnokságon Chema Rodriguez alakulata.
Mennyből a pokolba: nagyon nehéz helyzetbe került Chema Rodríguez együttese.
A Fradi irányítója szerint borzalmasan játszott a csapat, mindenki teljesen maga alatt volt.
Világos beszéd kell. Dénes Ferenc sportközgazdász írása.
Az Izland elleni második félidőben látott bravúros teljesítménynek ezúttal nyoma sem volt...
Több bírót is mérkőzések manipulálásával vádolnak, a Veszprém és a Győr meccseit is vizsgálták.
A mérkőzés háromnegyede a papírformának megfelelően alakult, azonban a 42. percben valami megváltozott.
A Lokomotiva mindössze tizenhat gólt tudott szerezni a magyar bajnok ellen.
A riasztás után négy tűzoltóautó jelent meg a helyszínen.
A szövetségi kapitány szerint tökéletes első félidőt produkált a magyar válogatott.
Már a szünetre tízzel vezettek a mieink.
Az EHF semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott az ügyben.
Kocsis Máté aligha indul az elnökválasztáson.
A magyar csapat csütörtökön 18 órakor Dél-Korea ellen kezdi meg szereplését.
Kezdődik a férfi világbajnokság, miközben a mezőny fél szemmel már a párizsi olimpiára is figyel.
Közel egyéves rehabilitáció után.
A barcelonai lánykérés részleteiről mesélt a korábbi válogatott kézilabdázó.
Nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését.
A válogatott edzésén történt a baleset.
A győriek egy új játékos érkezését is bejelentették.
Facebookon tudatta követőivel az örömhírt.
Ambros Martín maga jelezte, hogy nyártól új feladatokra szeretne koncentrálni.
Hiába lesz számunkra tét nélküli a szlovén meccs, a válogatott nagyon szeretne nyerni.
Hiába akadtak Klujberéknek jó momentumaik, nem volt realitása a pontszerzésnek.
A pandémiával ellentétben a mostani energiaválsággal nem áll le a teljes hazai sportélet.