
A szomszéd joga nem mindig zöldebb
Megmutatjuk, mi a különbség a szükséges és a szükségtelen zavarás között, mit köteles tűrni, és mit nem.
Megmutatjuk, mi a különbség a szükséges és a szükségtelen zavarás között, mit köteles tűrni, és mit nem.
Megsemmisítették az összes őt elmarasztaló ítéletet.
A kerületi önkormányzat vezette be.
Továbbra sem jött el az adósok mennyországa.
Varga Zs. András felkerült a listára.
Mentőövet kaphatnak a végrehajtás alatt álló devizahitelesek egy precedensértékű döntés miatt.
A Kúria elnöke körbe vezette az épületben David Pressmant.
Abból kerekedett a botrány, hogy két bíró az amerikai nagykövettel találkozott.
A bíróságok kimaradnának a politikai vitákból.
Az újságírót egy 2017-es cikke miatt ítélték most el.
Az ítélet jogerős.
Patyi András 2018-ban bírságolta meg a miniszterelnököt.
Az ügyészség korábban a Kúria segítségét kérte a tisztességtelen feltételek megerősítésére.
Állandósultak a nézeteltérések a magyar igazságszolgáltatás legmagasabb szintű közjogi testülete és a legfőbb bírói fórum vezetője között.
Szeptember 1-jétől él a megbízatás.
„A kormány időhúzó taktikája végül nem jött be” – írta a PDSZ.
Mit szabad és mit nem? Jogeseteken keresztül mutatjuk be.
Az iszapáradat miatt tíz kolontári lakos életét vesztette.
A Fudan Egyetem és az álláskeresési járadék ügyében sem lesz referendum.
Soron kívüli eljárásban.
Az Alkotmánybíróság is érdemi vizsgálat nélkül visszautasította az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság indítványát.
A bíróság szerint csak a véleménynyilvánításhoz fűződő jogukat gyakorolták.
A Nemzeti Választási Bizottság hárommillió forintra bírságolta a szervezetet.
Kéretlen kampány-sms-eket kifogásolt egy választópolgár.
Többlépcsős jogorvoslati rendszer védi a voksolás tisztaságát.
Az ügy Strasbourgban folytatódhat.
A Délvidéken ugyanis a Fidesz testvérpártjának aktivistái gyűjtik be a szavazólapokat.
Ismét a Miniszterelnöki Kabinetirodának adtak igazat.
Megalapozottnak találták a miniszterelnöki kabinetiroda panaszát.
A Kúria szerint a kormány hírlevele megsértette a választási törvényt.
A levélben arról volt szó, hogy felelőtlen az ellenzék az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
A baloldali politikus még 2018-ban perelte be a fideszes képviselőt.
A bíróság másodfokon is a kórházigazgatónak adott igazat.
Döntései ellen az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni.
A szervezet szerint a Kúria négy döntése több ponton sérti az Alaptörvényt.
Új kollégium alakul a Fővárosi Ítélőtáblán.
A bírói tanácsnak el kellett volna fogadnia egy nyilatkozatot, amelyben kifejezik elkötelezettségüket.
A taláros testületnek soron kívüli eljárásban, legkésőbb január közepéig kell döntenie.
Két különvélemény is készült.
Az ország alkotmányos rendjének a védelme a tét.
Úgy tűnik, néhány évig még marad az eredeti helyén.
A Fudan és az álláskeresési járadék a két kérdés, amelyet átengedtek az ötből.
Az Európai Unió Bírósága előzőleg elmarasztalta a legfőbb ügyészt.
Kimondták: a magyar igazságszolgáltatás csúcsszervei a magyar bírói függetlenségre is veszélyt jelentenek.
Ezzel megsemmisítette a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott 1,2 milliárd forintos bírságát.
Minimum. De pontosan melyik négy?
A kérésben a Magyar Munkáspért kezdeményezett népszavazást.
Elsőfokon felmentették, másodfokon elítélték miatta.
Szerinte az MSZMP vagyona nem az MSZP-t illeti.
Ezzel ötből három kérdésre igent mondott a testület a fideszes népszavazáson.
Az öt népszavazási kérdésből egyet elmeszelt a Kúria, de azt utólag az Alkotmánybíróság elé vitte a kormány.
A Kúria nem engedte át a gyermekek nemátalakítását firtató népszavazási kérdését.
Hírösszefoglalónk a hétfői eseményekről.
A bírói függetlenség nem alapjog, hanem a jogkeresők érdekét szolgálja.
Nekünk ilyen „diktatúra” jutott - értékelte a bírói döntést Szánthó Miklós.
A kiskorúak nemváltó kezelésére vonatkozó kérdés nagyon komoly jogi problémákat okozna, amely csak az Alaptörvény módosításával lenne orvosolható.
A Kúria helybenhagyta a korábbi ítéletet.
A 2900 négyzetméteres luxusházban természetesen kosárlabdapálya is van.
Nem elég a hirdetmény, postán vagy személyesen kell értesíteni az érintetteket.