
Megfenyegették a Premier League-csapatot, a stadionjukat is bezáratták
Az egyesülethez tartozó irodaházat, jegypénztárat és a szurkolói boltot is bezáratták.
Az egyesülethez tartozó irodaházat, jegypénztárat és a szurkolói boltot is bezáratták.
A tulajdonosok kitolták a vételi határidőt.
Kinevezte új menedzserét a Premier League-ben a kiesés ellen menekülő kiscsapat.
Mindkét londoni alakulattól a kiesés elől menekülő csapatok raboltak pontot.
Mohamed Szalahnak nem ez volt élete hétvégéje.
Casemiro kiállítása miatt egy órán át emberhátrányban játszottak a „vörös ördögök”.
Huszonhét éven át a létezéséről sem tudtunk, aztán gyors átmenettel tévénézők millióiban hagyott maradandó nyomot.
Sorozatban harmadik meccsét nyerte meg Graham Potter alakulata.
Nem tartott sokáig az MU felett aratott 7–0-s diadal lendülete.
Túl sok a könnyen bekapott gól.
Erik ten Hag szerint egy hét alatt a mennyből a pokolba került a csapata.
Mohamed Szalah PL-rekorder lett a „vörösöknél”.
Kilenc másodperc után gólt kapott Arteta csapata, az utolsó szó azonban az ágyúsoké volt.
Napokon belül megegyezhetnek a felek.
Futsalosként úgy kellett beblöffölni az Atléticóhoz – két percen múlt, hogy a Realhoz távozzon.
Lassan már a BL-helyek környékén lesznek a „vörösök”.
Egy minden szempontból jobb állapotban lévő riválist kéne lenyomni, hogy ne legyen így!
A válogatott és a klubcsapat után hamarosan a világ legerősebb bajnokságának urává is válhat.
Újabb rossz hír a Chelsea számára.
Hiába a világ minden elköltött pénze, kilátástalan formában a londoni csapat.
Ollie Watkins klubtörténelmet írt Liverpoolban.
A csapat jelenleg csak a tizedik a bajnokságban, és a Bajnokok Ligájában sem áll jól.
Az idény előtt 110 angol bajnokin volt kilenc gólja, most 23 meccs alatt már tíznél jár.
Új megállapodása négy és fél évre szól Liverpoolban.
A Premier League kiesőjelöltje fontos bejelentést tett.
Szoboszlai Dominik és a Manchester United rajongói éppúgy örülhetnek a hírnek.
Spanyol szakember került a Leeds élére.
Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a rekordbajnok kapaszkodik.
Hullámvölgybe került Eddie Howe együttese, amely ezúttal több mint egy félidőt játszott emberhátrányban.
Ijesztő jelenetek zajlottak le a délutáni mérkőzésen.
A címvédő Manchester City is botlott az újonc otthonában, veszélyben David Beckham rekordja.
Mikel Arteta csapata a hosszabbításban két gólt szerezve végül őrült meccsen diadalmaskodott.
Az utolsó pillanatban borulhat minden.
A korábbi NB I-es játékvezető, Bede Ferenc elemezte a topligák kirakatát jelentő PL-ben történt ordító hibákat.
Ezúttal szimpla ügyvédi rafinériával, az eljárásrend támadásával nem mászhatnak ki a pácból.
Hiába ejtették a vádakat a támadó ellen, nem egyenes az útja Ten Hag keretébe.
Néha a legnagyobbak is hibáznak…
Gól, gólpassz és egy remek poszt a közösségi médiában – ez Kevin De Bruyne szerdai mérlege.
A címvédő sorozatban a 11. alkalommal fektette két vállra az Arsenalt.
Természetesen arab pénz is van a történetben.
Ennél átlátszóbb trükköt nehéz elképzelni, mégse biztos, hogy elmarasztalást ér majd az eset.
Igen, megszerezte a három bajnoki pontot.
Megpróbáltunk okokat találni a vörösök idei, nem várt gyenge szereplésére.
Nem a videobírói szobában ülő szakemberek hétvégéje volt ez a mostani…
Mintha nem lett volna elég csapás, hogy csapata 4–1-es zakóba szaladt a hétvégén…
Az angol bajnokság címvédője az első félidőben lerendezte a három pont sorsát.
Szombaton emberelőnyben sem tudtak nyerni a közvetlen rivális ellen.
Hiába vezetett a Spurs Leicesterben, beleszaladt a késbe Antonio Conte együttese.
Sokadszor merül fel a kérdés: mi értelme a videobírónak?
Egyre több gazdasági jel utal arra, gyökeres átalakulás előtt áll az európai labdarúgás.
Átigazolási dömping, meghökkentő pénzszórás. Mégis lehet logika a gazdasági lépések mögött.
Annyit keres egy héten a jogász, mint Kevin De Bruyne.
Jürgen Klopp csapatában egyelőre nem találja a helyét.
Nagy tőkével rendelkező csoport vette fontolóra az egyesület megvásárlását.
A Premier League címvédőjénél megdöbbentek, ám üdvözlik az ellenük indított eljárást...
A The Athletic újabb részleteket közölt az angol futballbotrányról.
Az angol sajtóban futótűzként terjed a katalán szakvezető korábbi nyilatkozata.
Az angol bajnoknál az elmúlt 13 évben például mindig elcsalhatták a gazdasági jelentéseket.
A manchesteriek még gólt sem szereztek a Tottenham új stadionjában.
Október 8-a óta nem tett senki olyat a Premier League-ben, mint most a West Ham United.