
Drága a wellness? Mutatjuk, mikor lehet olcsóbb!
Közel húsz százalékkal vastagabban fog a ceruza, mint tavaly.
Közel húsz százalékkal vastagabban fog a ceruza, mint tavaly.
Az előfoglalások száma azonban már így is jócskán több, mint tavaly.
A bulihuligánok indították el a lavinát.
Január első hetében kiürült a főváros, pedig hó sem volt.
Az árak közel 50 százalékkal növekedtek.
Jelentősen nőtt a költekezés tavalyhoz képest.
Sokan menekülnek a világbajnokságról.
Elég érdekes körülmények várják a világbajnokságra érkező szurkolókat.
Kiderült, mennyit hozott az idei nyár.
Jelentősen megugrott az érdeklődés.
Ennél királyibb szállást nehéz találni.
Az idegenvezetők eddig sem kaptak érdemi segítséget, de a szállásadók egy része is pórul jár.
Az is kiderült, hol a legrosszabb a helyzet.
Több helyen átlagosan 15 ezer forintot kell fizetni egy éjszakáért.
Elszálltak az árak, és ez még csak a kezdet.
Az is kiderült, a pihenni vágyók hova utaznak legszívesebben itthon.
Mutatjuk, hol és mennyiért vannak még szabad szálláshelyek.
Több a foglalás, mint a járvány előtt.
Egy hónap alatt több kiskereskedelmi láncnál is az összforgalom 2-3, de van ahol 5–10 százalékát fizetik ezzel a megoldással.
Folytatódik a növekedési trend.
Kiemelkedően jól alakult 2021 novembere.
Átlagosan csaknem százezer forintot szánnak a karácsonyi pihenésre.
Minden rosszban van valami jó, így a járványban is.
Idén nyáron Siófok, Crikvenica, Karlovy Vary és Mamaia a legkedveltebb Közép-Európában.
Megjelent a Balaton 2021 Gasztrokalauz.
Eger, Gyula, Siófok, Pécs és Budapest a legnépszerűbb célpontok a hétvégén.
Tízből egy utazni vágyó menne Európán kívülre.
Bezárják a síközpontokat, és nem fogadhatnak új vendégeket a szállodák.
Az érintettek több mint hárommilliárd forintra nyújtottak be igényt.
Mától lehet pályázni a november 11. és december 10. közötti foglalások utáni támogatásra.
Egyre népszerűbbek az eldugott szálláshelyek, de a wellness-szállodák a legcsábítóbbak a hidegebb időszakban.
Az átlag 50 ezer forintért foglal, Eger, Hévíz és Hajdúszoboszló viszi a prímet.
És ezentúl legfeljebb 16 főre lehet lefoglalni egy szállást.
A foglalások 35 százaléka hotelbe, 27 százaléka apartmanba, 20 százaléka vendégházba, 18 százaléka panzióba szól.
Szinte ugyanannyit kell fizetni egy szingapúri luxushotelben, mint egy tapolcai szállodában.
A magyar szálláshelyek legalább ötöde nincs bejelentve, de akár 40 százalék is lehet az arány.
Akár a háromszorosára is drágulhat a szállásadók kötelezően fizetendő parkolópénze.
Sűrűsödnek a botrányok az Airbnb-n: elég egy postaládába dobott kulcs vagy egy csaló szállásadó, máris lopási ügybe keveredhetünk. Életszerű-e, hogy bicajtúra közben tévét lopunk, a szállás része-e a kanapé?
A fogyasztóvédelmi biztos tavaly jelezte a szállásközvetítőnek, hogy félrevezetően hirdet.
De csak ha elegendő bevételt hoz a nyáron induló NTAK adatszolgáltatási rendszer.
27 ezer szavazat alapján 40 díjat osztottak ki az ország legjobb kutyabarát helyei között.
Most papíron kell adatokat lejelenteni, de ez visszaélésekre és adóelkerülésre ad lehetőséget, közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Már csak egy évet kell vendég nélkül kihúznia a volt fideszes alpolgármesternek, és kényelmesen saját háza lesz, uniós támogatással. Nem is nagyon hirdeti a 2014-ben felújított vendégházát.
Az angolok hoteljében 17 500 Ft/fő/éjért lehet aludni, reggelivel. A többi válogatott is viszonylag olcsó orosz hotelekben szállt meg a világbajnokság idejére.
Közel 13 százalékkal nőttek a szállásbevételek az első negyedévben.
Lehetőleg a tengerpartot célozzuk, és ha tehetjük, repülővel megyünk. Évente többször is nekiindulunk, korántsem csak nyáron, és jól érezzük magunkat belföldön is. És hogy mennyit költünk? Ezt is eláruljuk.
Túlbecsülték a szállásigényt a szervezők, aztán nem akartak fizetni a hoteleknek.
Milyen az, ha gyertyafényes vacsorát adnak egy átmeneti szálláson? A KIOSK és a Bábel étterem megmutatta.
Jócskán bővült a belföldi turizmus, egyre többször ruccanunk ki rövid időre.
A Szallas.hu adati szerint többet költünk pihenésre, és már nem elégszünk meg a welness-szel.
Megemelték a büntetéseket és be kell jelenteni a szállásadóikat.
Az indok: a vb időpontjában Forma-1 és Red Bull Air Race lesz, ezért sietni kellett a foglalással.
San Bonifacio közelében tudnak megszállni a kiutazó családtagok.
Az F1 szervezői lefoglalták az összes jó szállást.
Egyelőre 120 helynek van meg a minősítés, de év végéig számuk megtöbbszöröződhet. Vaú!