
Megvan a zalaegerszegi Tungsram-gyár új tulajdonosa?
Az új cég száz dolgozóval kezdte el működését.
Az új cég száz dolgozóval kezdte el működését.
Beütött a krach.
„Orbán Viktor kétségtelenül sokat változott” – mondta Petr Pavel.
A jövő héten ülnek tárgyalóasztalhoz a felek.
A Magyar Közlönyben jelent meg a jogszabály-módosítás.
A felszámolási eljárás hivatalos kezdete január 23.
Jó hírt kaptak a dunaújvárosi acélmű dolgozói.
30-40 alkalmazottat leszámítva valamennyi dolgozójának felmondott a Tungsram Operations Kft.
Az orosz érdekeltségű dunaújvárosi cég hosszú ideje a csőd szélén táncol.
A Vasas Dunaferr szakszervezet elnöke erősítette meg a híreket.
Dunaújváros polgármestere szerint óriási a tét.
Miközben a cég felszámolás alatt áll.
Az Eximbank, mint legnagyobb hitelező, nem fogadta el a vállalat adósságrendezési ajánlatát.
Brüsszel verheti be az utolsó szöget a nagy múltú iparvállalat koporsójába.
A vállalkozások a legégetőbb kérdésükre még mindig nem kaptak választ.
Folyamatosan csökkentették az előirányzott árat, hatodik nekifutásra sikerült eladni.
Ausztrália, Szingapúr, Dubaj, nekik egyik sem volt akadály, három évig virágzott az üzletük.
A vasmű nem köthet új szerződést az állami felügyelet nélkül.
Szeged központjában, egy lakás egyik szobájában alakítottak ki marihuánaültetvényt.
Bogdán Tibor felel emellett az új e-ingatlan-nyilvántartás szabályozásért is.
A többségi tulajdonos megbízottja közölte, átveszik az üzem területét.
A banki hitelmoratórium után indulhat meg egy felszámolási hullám.
Több százmillió forint értékű marihuána ültetvényt számoltak fel a rendőrök Remeteszőlősön.
Emmanuel Macron szerint további hasonló jellegű döntések várhatók.
Három pályázatban, darabokban árulja a hungarikummá nyilvánított szőregi rózsát előállító Szőregi ÁFÉSZ vagyonát a felszámoló. Nem tolonganak érte.
A budavári önkormányzat emberei két lakásban bérlők helyett turistákat találtak. Mindkét ingatlannál szerződést bontottak.
Jelentősen emelkedett a termelés, viszont sok a bizonytalanság.
A csepeli szerszámgépgyártás nagyon nehéz időszakot élt át 2019 elején.
A kiadói jogokat és az archívumot még júniusban elvitte egy ügyvéd.
Fortélyosan happolták el a megszűnt hetilap netes felületét az egykori újságírók elől.
A KAF arról volt ismert, hogy nem nyilvánvaló, mi szükség van rá. A pénzköltés azért ment nekik.
A debreceni cég több mint 700 millióval tartozik, a felszámoló a Traubi márkát is árulja a gyárral együtt.
Milliárdos üzlet a reptéri rakodás, takarítás, jegyeladás és check-in, harcolnak is rendesen a szereplők. A kormány törvénymódosítással nyúl az egyik cég hóna alá.
A Malév Ground Handling 45 millióval tartozik egy konkurensének, de nem tud fizetni.
És a romjain új pártot kéne létrehozni, különben a párt elsorvad. A pártban egyedül ő alkalmas elnöknek, na meg Mesterházy Attila.
Az egyik kivitelező szerint félmilliárddal tartoznak neki, a cég felszámolását kérte a bíróságon.
Felszámolják az egyik legnagyobb amerikai játékbolthálózat, a Toys R Us boltjait. Összeszedtük, hogy hogyan végzett az internet és a csökkenő születésszám a céggel.
Ennyi volt Német Ferenc fideszes elnökségi tag vagyonvédelmi vállalkozásának.
A bíróság elutasította a gimnázium fellebbezését.
Britek tízezreinek nyújtott napi szintű közszolgáltatásokat a Carillion, amelynek csődje miatt már válságtanácsot is tartott a brit kormány. A cégnek csak a nyugdíjalapja 600 millió fontos mínuszban van.
Tovább csökken a cégek száma, de ezzel jó irányba alakul a hazai cégstruktúra.
3-4 havi fizetéssel tartozik a cég átlagosan.
Az előző csőd idején átjátszhatták a Pécsi Direkt vagyonát más cégeknek, perelt a felszámoló.
Kutyának sem kellettek a becsődölt Ulpius könyvei, most százmilliót engedtek a csomag árából.
A Szóbarlang Könyvkiadó kft. ellen is felszámolást rendelt el a bíróság.
De sem a dolgozók, sem a legnagyobb orosz hitelező nem lehet elégedett.
A Palóc Nagyker a kormány kereskedelempolitikájának első áldozata, valaha több mint 80 CBA-t üzemeltetett Észak-Magyarországon.
A Köztársaság téri épület 530 millióért ment el, 700 millióra tartották.
A HVG csinált interjút az extulajdonossal. Minden ajánlattevőn látszott, hogy a hatalom miatt kell nekik a lap.
Senkinek nem kell a csődbe ment Agulhas-Solar gépsora, amin az Eximbank bukik a legnagyobbat.
A Quaestor bankjáról van szó, ami 2014 végén gond nélkül csúszott át az MNB-s ellenőrzésen.
A Skill Zrt. súlyosan sértette az ügyfelek érdekeit, és elszámolási kötelezettségét sem tartotta be.
A bíróság elrendelte a Rác Nosztalgia Kft. felszámolását, így végre eladhatják a fürdőt.
A csődbe ment Sikér malmaira Csányi és Mészáros is rámozdult, a beszállítók közben úgy járhatnak, mint a hajdú-bétesek.
A stratégiailag kiemeltnek nyilvánított ingatlanos vállalatot állami cég számolja fel.
Külföldi tulajdonba került a húsüzem, az állam csak hatalmas veszteséggel tudta értékesíteni.
A palotát luxusszállóvá alakító, aztán azt Ománnak eladó cégnek kevesebb az összvagyona, mint amivel tartozik.
Az üzletember látványosan felemelkedett, mióta az állam megszabta, kik végezhetnek felszámolást.
A kecskeméti Tudomány és Technika Házába szállna be a Pallasz Athéné Egyetem.
De nem azért, mert már minden cég rendben működik, hanem mert a cégbíróságoknak fogyott el a türelme.