
Hackertámadás érte az internethálózatot Olaszországban, a mobilhálózat is rosszul működött
Először a vezetékes hálózat állt le.
Először a vezetékes hálózat állt le.
Nem lesznek elérhetők a szolgáltatásaik.
Pedig még az 5G sem hozza, amit vártak.
Rengeteg áram érkezhet Magyarországra.
A fogyasztók közül is többeket előállítottak.
A fejlesztés 88,4 százalékát az Európai Unió finanszírozta.
Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes azt is elárulta, miért döntöttek így.
Társadalmi egyeztetést indított az erről szóló tervekről a BKK.
Forradalmi újításról írtak a tudósok.
Ha a kezükben az információáramlás, bele is hallgathatnak Ottawa szerint.
Órákon keresztül nem lehetett hívást indítani a Yettel hálózatában.
A Jászai Mari-díjas színművész szerint a hatalom próbálkozott packázni vele, de nem tudott.
Az ügyben nyomozás indult.
A bűnszervezet tagjai Brazíliából és Bolíviából szállítottak kokaint Európába.
Van helyette másik hálózat.
Új hibát fedeztek fel az iOS-ben, egy bizonyos nevű wifihálózattól elszáll az iPhone.
Joe Biden elnöki beiktatásakor jött létre a 175 millió IP címet birtokló cég.
Pozíció és pénzosztás. Tovább szélesedett a NER fenntartásában közvetlenül érdekeltek köre. Nagy Attila Tibor írása
Anyagot nem, de az állapotát továbbították. Amerika kvantuminternet építésére készül.
A Lockheed Martin szeretne részt venni a hálózat kiépítésében.
Az Oxford Economics tanulmányát a korlátozások által fenyegetett Huawei vette elő.
Jövő ilyenkor már csak megújuló forrásból vesznek áramot, és már most csökkentik a hálózat energiaigényét.
Korábban bizonyos korlátok között engedélyezték a részvételüket, most úgy tűnik, változott a helyzet.
Pár óra alatt elröppent 20 giga adatforgalom. Remek válaszidő, jó sebesség, kis lefedettség - ezt tudja most az 5G a Telekomnál.
Brüsszel aggódik, Budapest nem érti.
A britektől a németeken át hazánkig voltak bajok. Itthon a Vodafone-UPC ügyfelei érezhették igazán.
Furcsán megugrott az adatforgalmuk az esti órákban. Mit találtak a netezők, ami ennyire izgalmas?
F. Zoltán Albániából rendelhette a kábítószert, amit aztán az általa szervezett futárok Szerbián át Ausztriába csempésztek.
Gyorsabb, de drága új készüléket igényel, és a lefedettség még csak Budapest belső kerületeire korlátozódik.
Csúcstelefonokat versenyeztettünk a TP-Link vadonatúj Wifi 6 routerén. Vajon melyik tudja jobban kihasználni az új wifiszabványt a gyakorlatban?
Ezt is tudja az iPhone 11, de a Samsung Galaxy Note 10 lesz az első hivatalosan támogatott mobil.
Egy átvágott kábel miatt sokan kora estig nem tudtak telenoros számokat hívni.
Kevésbé meríti az aksit, több eszközt kezel, hihetetlenül gyors, de egy ideig főleg routerekben találkozunk majd vele.
A Telenor két cellával tesztel, és kiszivárgott a Vodafone jövő heti bemutatója.
Dél-Koreában márciusra ígérték a világelső 5G hálózatot. Legalább egy hónapot csúszik.
A fél világ nekiment a kínai távközlési cégnek, mi viszont szeretjük Kínát. Mennyire jelentős itthon a Huawei? Eléggé.
A semmitmondó karaktersorok helyett egyszerű számozás lesz, minőség alapján.
Persze előbb azt kellene elérni, hogy a 4G kiszorítson minden mást.
Érdemes felkészülni arra, hogy lényegesen nagyobb álhíráradattal támadnak majd minket, különösen Magyarországon. Úgy védekezhetünk, ha jobban megértjük a dolog működését.
Középpontban a korábban csalás miatt őrizetbe vett pártelnökkel, Szepessy Zsolttal.
Ebben a Magyar Telekom lesz a partnere, rádiós kapcsolaton visznek gigabitet a lakásokba.
Informatikai hiba miatt állt az internet, mostanra javították, de ha most sem megy, újra kell indítani a modemet.
Más szolgáltató ügyfelei is hibát észleltek, amikor telekomos számokat hívtak.
Elismerték a hibát, a nap végéig mindenkit visszakapcsolnak.
92 házkutatást tartottak, melyek során 450 ezer pedofil felvételt találtak. Ezek között van olyan, ami kényszerítést, bántalmazást ábrázol.
5G lett, maradhat? Riport a világ mobilfővárosából.
Valódi autót is vezethetünk egy számítógép előtt ülve, ötven kilométeres távolságból, és minden kis döccenést érzünk. Ehhez is csak 5G mobilnet kell.
Uniós támogatással folytatódik a Telekom hálózatfejlesztése, 270 ezer háztartás búcsút mondhat a vánszorgó netnek.
Mély beltéri lefedettséget fejlesztenek, mert már rengeteg 4G-s mobil van az ügyfeleinél.
Drótnélküli netet és hálózatot segítünk beállítani a meglepő nevű alkalmazással.
A prepaid ügyfeleket hátrányosan érintő új törvényről is beszélgettünk a Voda vezérével.
Olyan egyszerű átküldeni egy fotót a barátainknak, pedig a bitek és bájtok bonyolult és sokszor rögös úton jutnak el a célhoz. Megmutatjuk, hogyan.
Világszerte legalább 70 milliárd méteren nőhet 5 gigabitre az ethernet átviteli sebessége.
Vitorlásversenyek alapján meg lehet nézni, hogy ki-kivel nyaral együtt, segíthet kivesézni a hálót. Kivel ül egy csónakban Matolcsy unokatestvére, hol hajózik Bajnai volt minisztere és hol a kormány kedvenc ügyvédei?
A mobilnet elérhetőségében viszont már nem állunk ilyen jól.
Mobilnetet kerestünk falun, de 4G-t csak a birkák kapnak. A vezetékes net pedig alig jobb a betárcsázósnál.
A kereskedők nem tájékoztatják a vevőket, hogy a magyar 4G-hálózaton rendesen működnek-e a mobiljaik.
Hibás beállításokkal tartják életben az évtizedekkel ezelőtt nyugdíjazott SSL2 protokollt.
Olcsóbb, pontosabb és megbízhatóbb szolgáltatást hoz a jövő mobilhálózata. A bázisállomások pedig beköltözhetnek a járdába.
A fix ip-címmel rendelkező ügyfelek tapasztalhatnak hálózati problémákat.