83 találat az Indexről, és 10 a környékéről.

Kezdeményezték a jászberényi Fidesz feloszlatását
Az időközi választás eredménye kiverte a biztosítékot.

Ez lesz az ellenzék csodafegyvere?
2024-ben önkormányzati és európai parlamenti választások jönnek.

Budai Lóránt: Olyan emberek is posztolnak, akik ott sem voltak
Jászberény újraválasztott polgármestere tisztában van vele, hogy győzelmüket mindenki a maga javára fordítaná.

Nagy győzelmet aratott az ellenzék Jászberényben az időközi választáson
Budai Lórántot harmadjára is megválasztották polgármesternek.

A belpolitikai idény kezdőrúgása ez a választás
A Jászság fővárosának vezetése a tét.

A NAV célkeresztjében az ellenzék jászberényi kampánya
Márki-Zay Péter kijelentése miatt tett feljelentést egy magánszemély.

Ez lesz 2023 első igazi politikai erőfelmérője Magyarországon
Az év első hétvégéjén rögtön beindul az időközi választási szezon.

Eldőlt Jászberény sorsa, feloszlatták a képviselő-testületet
Hónapok óta tart a huzavona.

Döntött a DK, nem egyezik ki a Fidesszel Jászberényben
A város képviselő-testületének feloszlatására tett DK-s indítványt helyi ügyként kezelik.
Halálos gázolás Pusztamonostornál
A rendőrök teljes útlezárást rendeltek el.

Jászberénynek drága, a helyi Fidesznek és DK-nak ráfizetés lehet egy időközi választás
Az ellenzéki polgármester egyébként vállalná a megmérettetést, de inkább a munkára koncentrálna.

Alvás közben feje mellől rabolta ki ismerősét a jászberényi tolvaj
Nyitott ajtón sétált be az alvó férfi házába.

Az aszály rendkívüli megoldásokra kényszeríti a magyar gazdákat
Új eljárások szükségesek az öntözésfejlesztésben.


Egyre több helyen van vízhiány az országban
Számos tevékenységet tiltanak be miatta.

Filctollal festett ki egy emlékművet
Épp egy padon ülve csodálta a művét, amikor a jászberényi rendőrök rongálás miatt elvitték.

Bezár a jászberényi állatkert
Indul a turisztikai fejlesztés.

Két autó ütközött Jászberényben
A baleset helyszínére a mentők is kiérkeztek.
Frontálisan ütközött egy kisbusz és egy kamion Jászberénynél, három ember szörnyethalt
Négy embert a mentők kórházba vittek.
Teljes az útzár a 32-es úton
Alattyán belterületén bizonyítás kísérletet végeznek, ezért a forgalmat elterelik
Tűz ütött ki a nyaralóban, meghalt egy ember
A szivattyúaknában találták meg az áldozatot.

Több ezer négyzetméteren lángolt egy üzemcsarnok Jászberényben
A helyszínre tíz város tűzoltói vonultak ki.
Műanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki Jászberényben
Nyolc település tűzoltói dolgoztak a tűz eloltásán.
9 kutyát vertek halálra, majd dobtak a sintértelep konténerébe Jászberényben
A térfigyelő felvételeiről beazonosíthatók az elkövetők, de a rendőrség november 11-én bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást.

A megismételt választás után megalakult a képviselő-testület Jászberényben
Ez az a település, ahol a második polgármester-választáson tarolt az ellenzék.
Nagyobb végkielégítést kapnak az Electrolux kirúgott dolgozói
Megállapodtak az érdekképviseleti szervezettel.

Könnyen megúszható, ha véletlenül választási csalunk egy kicsit
Az őszi önkormányzati választásokon elő-előfordult, hogy egy szavazatszámláló megpróbált igazítani a végeredményen. A rendőrség négy településről kapott feljelentést, a nagy kérdés, hogy a szándékosság bizonyítható-e. Megnéztük, mit kockáztat ilyesmivel a tettes.
Frontálisan ütközött két autó, ketten is meghaltak
Jászberénynél teljes útzárt rendelt el a rendőrség.

Budai Lóránt: Nem számítottunk rá, hogy így KO-zzuk a Fideszt
A jászok konok emberek, nem szeretik, ha sutba vágják a véleményüket, mondta az új jászberényi polgármester, aki a városért együtt dolgozna Pócs Jánossal is.

Pócs János padlóra került, változtatni akar a Fidesz politikáján
A jászberényi megismételt választást követően a fideszes parlamenti képviselő kikészült, de gratulált, a kormányoldalon azonban nem mindenki tett így.

Óriási ellenzéki tarolás a megismételt polgármester-választáson Jászberényben
Tíz településen kellett újra választani, és ez a legtöbb helyen az ellenzéknek kedvezett. Íme az eredmények. Jászberényen az ellenzéki Budai Lóránt nyert, Szekszárdon is marad az ellenzéki többség.

Jászberényben öt óráig már majdnem húsz százalékponttal többen voltak szavazni, mint októberben
A koradélutáni órákban a részvétel az országos arányt is felülmúlta a megismételt választáson.

Vasárnap 10 településen megismétlik az önkormányzati választást
Jogerős az NVI döntése, többek között Komlón, Jászberényben, Szekszárdon, Nyéstán és Várföldén is szavazás lesz. A jelöltek ugyanazok.

Annyira kilógott a fideszes lóláb a Mi Hazánkból, hogy Toroczkaiéknak lépni kellett
A Fidesz javára lépett vissza a Mi hazánkos Jászberényben, majd miután híre ment, szóltak a központból, hogy mégsem így lesz.

Jászberényben megismétlik a fideszes polgármester vereségét hozó választást
Eredetileg úgy tűnt, 14 szavazattal nyert a helyi Jobbik-elnök.

Ledarált iratokkal tömött zsákokra bukkant a megválasztott ellenzéki polgármester
A Fidesz új választást tartana, de a takarítás elkezdődött: a műanyag zsákokon a jászberényi vagyonkezelő logója látható.

Sokkolta a dolgozókat az Electrolux tömeges elbocsátása
A dolgozók félnek, mi lesz az egyéni tárgyalásokon.

Nyolcszáz embert kirúgnak az Electrolux jászberényi gyárából
Kiszervezi Jászberényből a porszívók gyártását a svéd vállalat.

Addig szórakoztunk, hogy NB I. lett belőle
Az idei kosárlabda-bajnokság meglepetéscsapata a Jászberény, ami a 2000-es évek elején egy baráti társaság hobbista klubjaként indult. Kevés pénzből jutottak a legjobbak közé. Meccseiken még a hónapok óta sérülteknek is ováció jár.

50 ezer lódarázs lepte el a férfi házát, akinek az anyja csípésbe halt bele
Fel kellett szeletelni a méteres fészket az irtáshoz.
Lekaszabolt ellenségek maradványaira bukkantak Jászberénynél
Hat összedobált holttest volt a szeméttelep alatt, a bronzkor óta lehettek a födben.

A Tungsram-Schréder 90 millióval olcsóbban adta a lámpákat az Eliosnak, mint másnak
Jászberényben is fura részleteket talált az OLAF.

Ha a Fideszen múlik, a Jászságba egyetlen külföldi sem teszi be többé a lábát
Hacsak nem arról van szó, hogy Pócs János képviselő a nagy igyekezetben elfelejtette pártja kedvenc szavának jelentését.
Munkásokat szállító busz borult fel Jászberénynél
Hét sérültet vizsgálnak a mentősök.
Ötven papagáj elpusztult a jászberényi tűzben
Kigyulladt egy madárházként használt épület.

Ebből is lehet pálinkát főzni, de nem nagyon van íze
A tanyavilág közepén néztünk meg egy évekkel ezelőtt indított, mostanra – szó szerint – beérő kormányzati projektet. Eddig minden szép és jó. Túlságosan is.

Megtudhattuk, hogy a jászberényi kórházban is minden a legnagyobb rendben van
Nem kell bezárni egyik osztályt sem, és több mint egymilliárd forintos fejlesztést kaptak. Hurrá!

Az orvoshiány miatt kórházi osztályok zárnak be Jászberényben
A vidéki kórházakban kritikus a helyzet, fiatal orvosok már lényegében nincsenek.

Plasztikbomba és méreg is volt a jászberényi hungaristáknál
A Magyar Nemzeti Arcvonal tagjai közül már 17-et elfogtak és meggyanúsítottak a hatóságok.

Újabb fegyverek kerültek elő a Magyar Nemzeti Arcvonal körül
Jászberényben tartott házkutatást a rendőrség, egy embert őrizetbe vettek.
Leégett egy parasztház Jászberényben
Nehéz volt oltani, mert sok volt a lom.
Halálra gázoltak egy biciklist Jászberény külterületén
Kerékpáros ütközött teherautóval.

A migránsok miatt ugorhat a cigányok segélye
Új szinten a kampány: Kövér László Jászberényben nekirontott egy migráns focisztárnak. Tudta, hogy a migránsoknak több pénzük van, mint tíz jászberényinek? És már a Facebookon is támadnak, a fideszes képviselő lányát is bejelölték. Kövér László fórumán migránsvicc is elhangzott.
Be kell zárni a két hete átadott jászberényi műjégpályát
A szigetelés gyulladt ki, jelentős a kár.