
Betelt a pohár, kivágták a Sevilla vezetőedzőjét
Az andalúz csapat mindössze két pontra van a kiesőzónától.
Az andalúz csapat mindössze két pontra van a kiesőzónától.
Sorsoltak a második számú európai kupasorozatban.
Szalai Attiláék hiába győzték le a rekordert, nem jutottak a nyolc közé. Az MU és a Juve viszont igen.
Nagyon csúnyán pórul járt, több ízben.
Nem a magyar bajnok a nyolcaddöntős El-mezőny erősorrendjének sereghajtója.
Jobb, ha nem tudjuk meg, mire készült a szerb.
Innen nehéz lesz elveszteni a bajnoki címet.
A luxuskivitelű erotikai kellékek egyediek.
Szexuális zaklatás kapcsán nyomoznak ellen.
A norvég támadó a Dortmund ellen sérült meg, az előző hétvégén pedig nem lehetett ott a pályán.
Döbbenetesen erős Európa-liga-mezőny jöhet össze.
Mindkét magyar játékos szenzációsan játszott a BL-címvédő Real ellen.
A Real Madrid és a Manchester City bebiztosította helyét a nyolcaddöntőben.
A szerdai BL-kudarc után köszönték meg a munkát a korábbi edzőnek.
Már arról szólnak a hírek, hogy Premier League-klubnál kaphat munkát a menesztett szakember.
Ötmillió eurót költenek az utcai átlaghőmérséklet csökkentésére a spanyol városban, ahol a hőhullámoknak saját nevük van.
350 mérkőzésen játszott a királyi gárdában.
Piaci értéke hatvanmillió euró.
Az Atléticóé lett a bronz, a Sevilla végzett negyedikként, kiesett a Granada.
Luis Suárez elbúcsúzott az Atlético-drukkerektől.
Az Atlético Madrid legutóbb a 99., most a 100. percben verte az Espanyolt.
Újabb rangadó kipipálva, a legutóbbi kilenc bajnokiból nyolcadszor nyertek a katalánok.
Kialakult a második számú európai kupasorozat legjobb nyolc csapatának mezőnye.
Xavi kiváló érzékkel cserélt.
Zárt kapuk mögött fejezték be a kupameccset.
Az egyik játékost fejbe dobták egy vasrúddal.
A támadó saját maga is a váltást preferálja.
Valaha a világ közepe volt, ma sem egy eldugott porfészek.
Sevillai lesgól és piros lap, katalán kapufa és szögletgólok.
A Barcelona majdnem elszórakozta a győzelmet.
A férfi fenyegetőzött, verekedést provokált, rugdosta az üléseket. A repülő csak késéssel tudott leszállni az incidens miatt.
Az andalúz palota igazi filmipari főnyeremény.
A Real ezúttal is a hajrában húzott be egy rangadót.
A „szarkáknak” aligha jelent gondot a 6 millió eurós lelépési díj kifizetése.
Palvin Barbara is a díjazottak között.
A címvédő és az El-rekorder is szívesen látná a keretében a Fener játékosát.
Vinícius és Benzema volt a két főszereplő.
A portugál sztár kilőtt egy biztonsági őrt, ráadásul csapata drámai módon kikapott.
A szövetség elutasította a kérést, a legfelsőbb bíróság azonban elfogadta azt.
A XII. századi fürdő az arab kultúra részeként volt jelen a korabeli Spanyolországban.
Belgium egyetlen egyszer találta el a kaput a mérkőzésen, abból szerzett egy gólt és kiejtette az Eb-címvédőt.
Harmincöt millió euró ütheti a markát a rutinos védőnek.
Lehet, hogy a bajnoki címet is elvette a VAR Zinédine Zidane csapatától.
A királyi gárda vasárnap a saját kezébe veheti az aranyérem sorsát.
Szombat délután a Camp Nouban eldőlhet a La Liga sorsa – már ha győznek a matracosok.
Az átokverésből 41 esztendő még hátravan.
München benn maradt a torna helyszínei között.
A bűnözőnek nem hozott szerencsét a 13-as szám…
A Sevilla sorozatban harmadszor végzett 1–1-re ellenfelével.
Diego királyként élt Andalúziában, egy torreádor kastélyát bérelte.
Óriási izgalmakat hozott a Bajnokok Ligája első két visszavágója, Cristiano Ronaldóék hazai pályán, hosszabbítást követően estek ki a Porto ellen.
Ez volt a harmadik meccse, eddig két gólpassza volt, most Messi adott neki egyet.
A spanyol média szerint legalább két hetet kell kihagynia.
A Sevilla meccslabdát hibázott a 73. percben.
A Sevilla sorozatban hét sikert aratott, mielőtt újra vereséget szenvedett.
Meglepetés eredmények születtek a Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntőiben.
A Sevilla kétgólos előnyből várhatja a március 3-i visszavágót.
„Jelenleg ő a legjobb Spanyolországban, elképesztő a sokoldalúsága.”
Jusszef en-Nesziri 1940 óta nem látott bravúrt mutatott be a Sevillában. Drámai Betis-pontmentés.
En-Nesziri mesterhármast szerzett a Real Sociedad ellen.