
A Holdról fordul vissza a tejtermékek ára, becsapódás azonban nem várható
Egyes termékek ára közel a duplájára emelkedett, a konszolidáció azonban már küszöbön áll.
Egyes termékek ára közel a duplájára emelkedett, a konszolidáció azonban már küszöbön áll.
A jelentős árváltozás a nyugati trendet követheti.
Többszörösen fizethetnek a fogyasztók.
Már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódni kezdett.
Egy egységnél többet semmiből sem lehet vásárolni.
A hatóság országos célellenőrzést rendelt el.
Áremelkedésre számítanak az iparági szereplők.
A kenyér, a tej, a sajt és a tojás ára is itthon emelkedett a legnagyobb mértékben az EU-n belül.
Az Agrárminisztérium reagált a hírre.
Nem a víz. Rövid távon legalábbis. Szavazzon!
Egyelőre nem tudni, hogy milyen hatása van az ember egészségére.
Körkép zavarossá vált élelmiszerpiacról.
Akár hárommillió forintot is fizethet, aki nem igazodik a hatósági árakhoz.
Az idei év első kormányülése után jelentkezett be Facebook-oldalán a kormányfő.
A művelet túlságosan is látványosra sikerült.
Sportos napunk volt, de a parlamenti képviselők sem hagytak minket unatkozni.
Ma van a tej világnapja, amely korunk egyik legsikeresebb kampányát is ihlette.
A tej, a tojás és a kávé ára is emelkedik.
Tejfogyasztás – hogyan lehet fenntarthatóbb?
Az érintett tételek mennyisége több mint 700 kilogramm.
A több millió forint értékű adományból sok ezer embernek segítenek Budapest II. és III. kerületében.
Gyártási hiba miatt. Visszafizetik az árát.
A Nyerstejes Sajtok Világnapja októbert 17-én van. Idén hazánk sajtkészítői is csatlakoztak a mozgalomhoz.
Tej kerülhetett a Demae Ramen Spicy levesporba.
A sertéspárizsi közel 40 százalékkal drágább most, mint tavaly februárban. De szinte az összes többi élelmiszer is drágult.
Az USA és Kína kereskedelmi háborúján az uniós tejesek sokat nyernek, a fogyasztók kevésbé.
Itt ki is fulladnak a hasonlóságok a török Mehemeddel. De a laborban készülő tejtermékek legalább olyan izgalmasak és fontosak, mint a szintetikus hús.
Először találtak bizonyítékot arra, hogy évezredek óta adják állatok tejét a csecsemőknek.
A többség nem szereti a kis feketét, a latték és capuccinók országa vagyunk. De milyen tejet érdemes használni, és mi a jó hab titka?
A házi joghurtkészítés egyszerű, kevés helyen lehet elrontani, de egy igazi népmesei csavarral bolti joghurt kell hozzá. Szerencsére csak elsőre.
Robbant a vaj ára, mire háború indult a tejpiacon. Tudják, mi a baj a magyar tejiparral? És a magyar tejjel, vajjal? Elmagyarázzuk.
A termelők szerint csak etikátlan üzleti magatartással adhatják ilyen kevés pénzért, és tönkreteszik a magyar tejágazatot.
A cég alsónémedi központjánál fejezik ki nem tetszésüket a termelők, hogy a szlovák tejjel akcióznak és nem a magyarral.
A boltlánc túl olcsón adta az import szlovák tejet.
Ha ön allergiás, ne egyen Sötsak skumtoppot, a terméket visszahívták.
Több mint félmillió ember lenne jogosult a kedvezményre, de a többségük valószínűleg nem is tud róla, ezzel tízmilliárdokat hagyva az államnál.
A terméktanács szerint hiába csökkent a tartós tej áfája, az év második felében drágulásra lehet számítani.
Valaki éjszaka kinyithatta egy tejszállító kamion tartályának csapjait. Sózással kezelik a tűzoltók.
Vigyétek, és igyatok ebből mindnyájan, mert ez a sugárfertőzött tehenek teje, mely értetek adatik.
Az elsőfokú ítélet szerint a hat vádlottól ezen kívül több mint 93 millió forint értékű vagyont is elkoboztak.
Nem ajánlott meginni, de megtérítik az árát, ha a vásárló visszaviszi.
Drágul minden, ami az előállításhoz kell, az áfacsökkentés sem szokott eljutni a fogyasztóig.
Egy 2019 januári lejáratú S-Budget tej volt rossz.
5-10 százalékos áremelkedés lenne indokolt a szakma szerint.
Tej- és joghurthiányra készülhetnek a britek, ha nem sikerül megállapodnia az EU-nak és a brit kormánynak.
A hivatal egyelőre nem talált valóban szennyezett tejet, 40 ezer dobozt különítettek el.
A zsaroló levelet írt az áruházláncnak, ezért lépett a Nébih is. Eddig nem találtak mérgezett tejet.
Ha pénteken vagy szombaton vett szennyezett tejet, ne használja fel, blokk nélkül is visszaveszik.
Azt kérik, nézzék meg a tejtermékek csomagolását.
Bajkai István a tojás után most tejet oszt ingyen.
A 1,5%-os UHT tej belföldi forgalma 12%-kal esett vissza. A tejesek áfacsökkentést szeretnének.
Kacsóta vagy épp Bácsbokod fogja tejjel lebombázni Kínát az önbizalomdús terveink szerint.
Az énekesnő az új albumán Christina Aguilera szeretett volna lenni, a Hurts meg az új Maroon 5.
Hiányzik belőlük a jód, ami elengedhetetlen a magzati- és fiatalkorban a megfelelő testi és szellemi fejlődéshez.
2010 óta javult minden mutató a hazai marhánál, jövőre még profibb fázisba lép a tenyésztés.