
Nem egyszerű a képlet, de mutatjuk, hogyan juthatunk közvetlenül uniós pénzekhez
Sokszor nem oda jut el a támogatási forrás, ahová igazán kellene.
Sokszor nem oda jut el a támogatási forrás, ahová igazán kellene.
Az is kiderült, hogy Gulyás Gergely letépné-e magáról a nagy-magyarországos sálat.
Hosszú procedúra vezet még az első kifizetésekig.
A tagállamok kötelesek ellenőrizni, hogy az uniós alapból finanszírozott beruházások megfelelnek-e a szabályoknak.
Elfogadják az alapítványi egyetemek ügyében tett vállalásokat?
A politikus úgy tudja, hogy nem lesz elég, amit a kormány vállal.
Civil szervezetekkel is egyeztetett a Brüsszelnek tervezett igazságügyi vállalásokról a szaktárca.
Jut belőle az Erasmus+ programra is, a kormány ajánlata már Brüsszelben van.
Szerinte az Orbán-korszakban éljük meg az elmúlt 100 év történelmének legnagyobb fejlődését.
Még az sem biztos, hogy vége van a kéréseknek.
Jogtudós segítségével szálaztuk szét.
A miniszter az Indexnek küldött nyilatkozatot az útról.
Mutatjuk a névsort.
Mi lesz az Erasmus+-programmal és a Horizonttal az Európai Bizottság döntése után?
Interjú az igazságügyi miniszterrel.
A miniszter szerint nem korrekt az Európai Bizottság kritikája.
Az esetleges kilátásokról is beszélt a miniszterelnök politikai igazgatója.
Percről percre közvetítés.
Toroczkai Lászlóék elfogadhatatlannak tartják az uniós források befagyasztását.
A miniszterelnök új határidőről számolt be.
Itt vannak a legfrissebb fejlemények.
Meggyőződnének arról, hogy a korrupcióellenes intézkedések hatékonyak és visszafordíthatatlanok.
Egyes források szerint csúszhat a magyar helyreállítási terv tárgyalása.
Itt az új szabály részletes magyarázata.
Mutatjuk a részleteket.
Navracsics Tibor Lengyelország esetét említette példaként.
Találkozó a német kancellárral.
Tartós lehet a forint gyengülése, és ennek a nagy része az uniós források körüli vitáknak tudható be.
Mutatjuk a részleteit.
Mutatjuk a részleteket.
Négyötödre lenne szükség.
Nincs az a brüsszeli grémium, sem az a pénz, ami felül tudná írni a döntéseit.
Az Európai Bizottság döntése, és annak értelmezése.
Kiderült, pontosan mikor számolnak be a jogállamisági eljárással kapcsolatos döntés eredményéről.
A magyar helyzetről szóló jelentés volt a téma az Európai Parlamentben.
Törvénymódosító javaslatok, határozatok, brüsszeli tárgyalások.
Év végéig 400 és 415 forint között fog ingadozni az euró árfolyama.
A politikus megnevezte, hogy honnan lehetne pluszforrásokat szerezni.
A Guardiannak adott interjút a területfejlesztési miniszter.
Az EP-képviselő szerint a kormány csak most kért pénzt a pedagógusok béremelésére.
Az is kiderült, mekkora összegre számíthat Magyarország.
A főpolgármester szerint a megvalósításhoz azonban elengedhetetlen, hogy a kormány betartsa a jogállamisági normákat.
Érkezik háromszázmillió euró, de honnan?
Az erre az évre tervezett összeg csupán egyharmada érkezett be augusztus végéig.
EU-s pénzt a versenyképesség javítására kellene fordítani, de a dohányboltok nem versenyeznek az senkivel.
Csúcsmobilok 350 ezer forintért és más nyalánkságok.
A rendőrök szerint Babiš érintett egy korrupciós ügyletben.
Eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezetékhálózattól? Egy új weboldalról kiderül.
Túl későn vette észre az Európai Bizottság a hibás magyar közbeszerzéseket a Magyarországgal foglalkozó uniós tisztviselő szerint.
Többek között ez is szerepel az ősszel nálunk járt uniós vizsgálóbizottság jelentésében, amit a Népszava szerzett meg.
Kiáltványuk szerint az egyetemes filmkultúra magyar termésének karbantartása, restaurálása és terjesztése került veszélybe.
Az Európai Bizottság munkacsoportot is létrehoz, mert félő, hogy a projektek megcsúsznak.
Megbeszéltük az EU-val, nem fagyasztják be az átszervezéseink miatt az uniós pénzeket.
A főváros az élen, Nógrádba, Tolnába akkor se visz senki munkát, ha fegyvert tartanak a fejéhez.
Nem fagyasztották be az uniós pénzeket, csak "nem küldhetünk számlát", amíg el nem rendezzük a dolgot. Két hónapunk van.
Egy cég számítógépeket ígér, 6500 forint adminisztrációs hozzájárulási díjat kér a pályázóktól.