
Drága a wellness? Mutatjuk, mikor lehet olcsóbb!
Közel húsz százalékkal vastagabban fog a ceruza, mint tavaly.
Közel húsz százalékkal vastagabban fog a ceruza, mint tavaly.
Havazásra, havas esőre és erős szélre lehet számítani március 15-én.
A hatóságok szerint a holdújévre vidékre utazók széthordhatják a vírust és a nagyszámú új fertőzött miatt akár összeomolhat az egészségügyi rendszer.
Azonban feleségére bízta a végrendelkezés megszervezését.
A rendőrség a palackok egy részét megtalálta.
Elillant egy pillanat alatt, de miért?
Három- és négynapos hosszú hétvégéből sem lesz hiány.
A köztársasági elnök karácsonyi interjújában szó esett a szomszédunkban zajló háborúról is.
Hétezren jelentek meg a Szent Péter-bazilikában tartott vigílián.
A főpolgármester mindnyájuknak köszöntet mondott helytállásukért.
Karácsonyi beszélgetés Stohl Lucával és Stohl Andrással.
120 ezer embert várnak a városba.
Közösségi oldalán jelentkezett a miniszterelnök.
A csúcshőmérséklet 5 és 12 fok között alakul napközben.
Az elmúlt két évben erre nem nagyon volt lehetőségük.
A katasztrófavédelmet kérdeztük, milyenek a tipikus karácsonyi balesetek, és mire figyeljünk nagyon.
Érdekes jelenségre figyelt fel az egyik friss felmérés.
Akár 13 fok is lehet napközben.
Az élelmiszer-drágulás miatt még nagyobb szükség van az ételosztáshoz a felajánlásokra.
Az ünnepi időszakban több napon is zárva lehetnek a boltok.
Budapest legnagyobb fedett piacán, a Nagycsarnokban vettük szemügyre az árakat, illetve hogy spórolnak-e az ünnepi étkeken a magyarok.
A spórolás miatt a polgármester irodája lett a műhely.
Sokunknak inkább az volt a furcsa, ha karácsonykor még nem volt hó. Ma már sajnos inkább az a természetes, hogy nincs, aztán és márciusban kell átülnünk a szomszéd autóba. Ha nem vágyunk túlzottan az idegenekkel való közös utazásra, akkor mi is tehetünk érte, már karácsonykor is. Mutatjuk, hogyan!
A kínálatban brassói, csülök, hurka, kolbász, retró hot dog és grillezett zöldség szerepelt.
A hanuka a fények, illetve a szentély újjáavatásának ünnepe.
Itt vannak a legfrissebb adatok.
A koncentrációs táborokat túlélő 93 éves nő szerint az uralkodó nagyon laza volt.
Erről a miniszterelnök sajtófőnöke számolt be.
Egy hét alatt készült el, most hallható.
Az óvodás Sára és a kisiskolás Ricsi kategóriagyőztes az Alkoss te is! akcióban.
Karácsonyra is meríthetünk ötletet a bakonybéli szerzetesek ünnepi receptjeiből.
Az emberek több mint fele ugyanabba a hibába esik.
Rudolf nem lehetett hím, és ezért csókolózunk a fagyöngy alatt.
Három napon egyáltalán nem nyitnak ki.
Mert mi van akkor, ha egyszer tényleg becsöngetnek?
Egy hónapos akció indul.
A nemzetközi kiállításon magyar kézműves-betlehemek is lesznek.
A karácsonyi vásárok 40 és 59 év közötti látogatóinak 52 százaléka szintén inkább kártyával fizetne.
A kor előrehaladtával az idő érzékelése is megváltozik.
A magyar ünnepi versek ismert színészek hangján szólalnak meg.
15 éves hagyomány a falu másának elkészítése.
Nem mindennapi üzenet vár ránk.
A jármű belseje is ünnepi hangulatú dekorációt kap.
A termelők szerint a drágulás nem mondható jelentősnek.
A legkevésbé sem az ajándékokról szól az ünnep idén.
Az ünnepi vásár november 18-án, pénteken kezdődik.
Népszerűsége évről évre töretlen.
Megmutatta, honnan indult minden.
Szerinte példaértékű a magyar–lengyel testvériség.
A volt brit miniszterelnök négyszer cserélt telefonszámot július óta.
Nem csak a keresztény világ emlékezik meg az elhunytakról. Körkép.
Idén két temetőben is tartanak központi kegyeleti megemlékezést.
A fényekre elkülönített pénzt nem vonják el a világítást végző cégtől.