
Nagy Márton tárcájánál folytatja Rogán Antal eddigi munkatársa
A változásról a Magyar Közlöny számolt be.
A változásról a Magyar Közlöny számolt be.
Az erről szóló határozatot az egyik lehallgatott, Bajnai Gordon hozta nyilvánosságra.
Egy állami tulajdonú céget is létrehoznak ehhez.
Az erről szóló rendelet megjelent a Magyar Közlönyben.
A felépítéséről szóló részletes utasításokat a szerda este megjelent Magyar Közlöny tartalmazza.
A „bombás kampány” is több milliárdba került.
Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség elnöke Rogán Antal kabinetfőnökkel tárgyalt.
Megjelent a Magyar Közlöny.
Már meg is van az új felelős.
Rogán Antallal és Gulyás Gergellyel tárgyalt a Mol elnök-vezérigazgatója.
A Fővárosi Önkormányzatnak erről még nem szóltak.
Itt vannak a vagyonnyilatkozatok.
Az ötödik Orbán-kormány öt belső konfliktusa.
Gyorsan kellett lépnie a kormánynak, el akarják kerülni a felhalmozást.
Azt várja el a titkosszolgálatoktól a miniszter, hogy tartsák tiszteletben a választási eredményeket.
Megnéztük, mi lapul a miniszterek zsebében.
Fideszes potentátok, közös üzletek és Teqball.
Hadházy Ákos dokumentumokat tett közzé.
Továbbra is Suri Imre vezeti a két rádiót.
Továbbra is a hazai kommunikációért felel.
Ilyen volt a hétfő az Indexen.
A kormány visszautasítja a gyerekekre irányuló LMBTQ-propagandát – közölte a kabinetfőnök.
Döntés még nincs, de már vizsgálja a kormány.
Mintha ezt a sztorit is George R. R. Martin írta volna, mert az évek során sokan elvéreztek ezen az úton.
A tavalyi évet követően osztalékot nem vettek ki, pedig 2019 után 24,3(!) forintos nyereségre 160 milliót szavaztak meg maguknak.
A jövő évi választások előtt tíz vidéki nagyvárosban indítanak sajtóorgánumokat.
Kormányközeli vállalkozók is szépen kivették a részüket a méregdrága projektből.
Az augusztusi értekezleten Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is részt vett.
A birtokunkba került dokumentumban magáncég és a Mol bevonásáról írnak.
Gulyás Gergely az esztétikai vitával kapcsolatban „megértő”.
Shabtai Michaeli azt állítja, hogy semmi köze nem volt a letelepedési kötvényekhez.
A szervezet szerint az eljárás sérti az uniós irányelvet.
Állításuk szerint „magától értetődő”, hogy fizettek, a pontos összegeket illetően azonban síri csend honol.
Nyilvánosak a kormánytagok adóbevallásai.
Coca-Cola, költségvetés, Fudan, strand, antitestek és gyengülő forint – erről szólt szólt a hét.
A Momentum szerint a lapok már le vannak osztva.
A család az elmúlt napokban felmentette a Budapest Bankot a banktitok alól.
Az Index megpróbált újabb információkhoz jutni a földhivatalnál, a bankoknál és a miniszternél.
Az esküvő előtt nem sokkal vásároltak földeket.
A Blikk értesülései szerint Rogán Barbara húsz évvel fiatalabb férjénél.
Ez a fideszes politikus friss vagyonnyilatkozatából derül ki.
Szerinte a héten létrejött megegyezés az uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról a józan ész győzelme.
A nemzeti konzultációk eredményét tükrözik a kormányzati intézkedések.
Csonka Ernő a Miniszterelnöki Kabinetiroda gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára volt korábban.
Több mint 32 milliárd forint a tét.
A volt miniszter úgy látja, alábecsülte a folyosói pletykák jelentőségét, és meggyőződése, hogy csak kommunikációval nem lehet hatalmon maradni.
Kertész Balázs kiüríti a ma már százmilliókat érő V. kerületi ingatlant, amelyért tíz éve mindössze kétmillió forintot fizetett.
A Momentum aktivistái a szomszédhoz öntötték a miniszternek szánt nemzeti konzultációs íveket.
A kaszinók és a trafikok kapcsán megismert koncessziókhoz kapcsolódó iroda felállításáról döntött a kormány, amelynek élére a miniszterelnök kabinetfőnöke kerül.
Orbán Garancsi magánrepülőjével jár Vidi-meccsekre, Rogán helikopterrel ment esküvőre, de Semjén svédországi vadászatait se ő fizette. Így mulatnak a magyar politikusok.
Az elmúlt években a NER teljesen rácsavarodott a turizmusra, a koronavírus azonban megmutatta, mennyire nem biztos, hogy erre kellene költeni.
2016 óta rendesen megugrott a nemzeti konzultációk költsége.
Ennyi pénzért fog "komplex kommunikációs ügynökségi feladatokat" ellátni az Antenna Hungária az ünnepségre.
A támogatottak között van olyan hotel is, amelyik orosz kézben van.
A Bahart fő részvényese, a Magyar Turisztikai Ügynökség el- vagy bérbe adna több értékes területet is. De ez a terv nem mindenkinek tetszik.
Nyilvánosak a kormánytagok adóbevallásának adatai. Rogán pénze kiugró, a kormányfő 26 milliót kapott, a hírekben sokat szereplő politikusok nagyjából évi bruttó 30 milliót tesznek zsebre, ami jóval több, mint tavaly.