
Túszokat ejtettek Karlsruhéban
A rendőrök végül elfogták a túszejtőt.
A rendőrök végül elfogták a túszejtőt.
Az egyik támadót mesterlövészek terítették le, míg a másikat bíróság elé állították.
Ne túszejtésre gondoljunk.
A lövöldözésben hatan haltak meg.
Állítólag túszokat is ejtett.
Kitört a pánik, a gyanúsított az édesanyját ölhette meg.
Környezetszennyezés miatt tüntettek.
Így akarják felhívni a kormány figyelmét.
Többórás tárgyalás után engedte el a dolgozókat.
Még nem tudni pontosan, hányan lehetnek az üzletben.
Két tinédzsert is őrizetbe vettek Angliában a terrorakcióval összefüggésben.
Az FBI még vizsgálja a történteket.
A fogvatartottakat kiszabadították, a túszejtő meghalt.
Furkósbotokkal és bozótvágó késekkel felfegyverzett földművesek voltak az emberrablók.
Azt nem közölték, fizettek-e érte váltságdíjat.
Több mint ötven napi fogság után lettek szabadok a túszok, akik közül 17 éhen halt a fogságban.
A támadót elfogták.
A pénzt lefoglalták a bűnözők, a szülők kezdik feladni a reményt.
Helikoptert követeltek szökésükhöz, kebabos pizza lett belőle.
A támadók motorkerékpárral érkeztek a magániskolához és válogatás nélkül lőni kezdtek.
Egy héten át tartó tüntetéssorozat előzte meg a túszejtést.
Egy főúton támadták meg a buszt, a rendőrség néhány órával később kiszabadította a túszokat.
Sajtóinformációk szerint családi konfliktus áll a háttérben.
A koronavírus miatt karantén alá helyezett bevándorlók egy római menekülttábor dolgozóit ejtették fogva.
Mesterlövész végzett vele, miután másodjára is túszul ejtett egy rendőrt.
A bűnügyi rendőrség egy ezredesi rangú tisztje önként túsznak jelentkezett a rendőrjárőr helyett, és beült a férfi mellé az autóba.
A Makszim, a rosszfiú néven bemutatkozó férfi azt követeli, hogy az állam és az egyház ismerjék el magukról, hogy terroristák.
15 hónapon keresztül tartotta fogva a nőt a férfi, akihez időközben feleségül is ment. Eközben 48 ezer dollárt rabolt el tőle.
Vezetőjük a hatósági közlés szerint koronavírus-fertőzésbe halt bele, a nemzetközi egészségügyi előírásoknak eleget téve eltemették.
A svájci és brazil túszokat és kutyáikat márciusban rabolták el a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők radikális disszidensei.
Ho Hsziang-csien családját otthonában támadták meg. Fia időben el tudott menekülni.
A 13 éves fiút az otthonából hurcolták el.
Úgy tudni, egy férfi gázrobbantással fenyegetőzött.
Ethan Hawke és Noomi Rapace főszereplésével készült film a híres túszdrámáról, ami a Stockholm-szindróma nevét adta.
A Fülöp-szigeteki férfi egy embert megsebesített. Követelte, hogy beszélhessen volt kollégáival. A férfi végül megadta magát.
A túszejtő elbarikádozta magát, a rendőrökre is lövéseket adott le.
Órákon keresztül tartotta fogva egy busz utasait. Egy mesterlövész terítette le.
A fővárosi levéltárban a Tanácsköztársaság túszgyűjtő akcióiról beszélgettek. Az úri túszok egészen a második világháborúig összejártak még.
Most Franciaországban is eljárás indul ellene.
Négy embert sikerült megmenteni az akcióban.
Egy 17 éves fiatal négy embert tartott fogva Toulouse közelében.
Egyszemélyes cellába rakták, folyamatos megfigyelés alatt áll.
Megszólalt a törvényszékről megszökött rab édesanyja.
A korábbi védője elmondta, hogyan került Sz. Károly bűnügyi spirálba.
A Fővárosi Törvényszékről pénteken megszökött rab át akart szállni egy másik kocsiba.
Egy ember meghalt a perui börtönlázadásban.
A legénységet még szeptember végén, egy svájci teherhajóról rabolták el.
Szíriában az Eufrátesz keleti partján.
A szír férfi az Iszlám Állam tagjának mondta magát. Túszára is gázpalackot szerelt. Hasba lőtték.
Egy gyógyszertárban ejtett foglyul egy férfi egy nőt.
Egy szír menekülttáboron ütöttek rajta. A támadás során legalább húsz terrorista meghalt.
Egyikük belehalt sérüléseibe. A gyerekek épségben kiszabadultak Dél-Karolinában.
Nem tudni, milyen nemzetiségek a túszok. Egyre több az emberrablás Nigéria vizein.
Három óra után feladta magát.
A rendőrség szerint egy gyenge idegzetű emberről van szó, akinek az indítékai zavarosak.
Két vagy három embert ejthetett túszul egy férfi, egyesek szerint bomba is volt nála. A rendőrség intézkedett, senki sem sérült meg.
Emmanuel Macron hősnek nevezte a dél-franciaországi túszejtésben meghalt csendőrt.
Egy szupermarketben ejtett túszokat. Legalább két ember meghalt, hárman megsérültek, egyikük súlyosan. A túszejtő állítólag az Iszlám Állam nevében követte el a támadást.
A kaliforniai intézményben a támadót és három túszát is holtan találták.