
Haaland mesterötösével a City megsemmisítette Szoboszlaiékat
A manchesteriek hetet vágtak a lipcseieknek.
A manchesteriek hetet vágtak a lipcseieknek.
Guardiola: Itt már minden csapat remek, és mindegyik a végső győzelemért küzd, nincs kivétel.
José Mourinho a futballtörténelem örök, bár zseniális rejtélye marad.
A Porto olyat tett, mint eddig soha senki, Kloppnál csak Guardiola kezdett jobban.
40 millió euró volt az ára.
Lehet kedvelni vagy utálni, köztes megoldás nem nagyon létezik.
Klubja bónuszoktól függően 45-60 millió eurót fizet érte.
A Ferencváros El-csoportellenfele is aggódhat.
Határ a csillagos ég.
A Porto hazai pályán kapott ki 5–1-re a Liverpooltól, edzőjük kritikusan fogalmazott a mérkőzés után.
A City- és a Chelsea-hívek legfeljebb 24 órát tartózkodhatnak Portugáliában.
Törökország helyett Portugáliában csap össze a Chelsea és a Manchester City.
A szegénységre és a nélkülözésre akarták felhívni a figyelmet.
Az Európai Bizottság elnöke egyebek között a vakcinák exportjának engedélyezését is sürgette.
Tízéves szociális programot fogadtak el a tagországok képviselői.
Szerinte jóval ambiciózusabb célt tűztünk ki magunk elé, mint az Európai Unió.
Orbán Viktor érkezésekor azt állította, Magyarország munkaalapú társadalmat hozott létre, a nőket és a férfiakat egyenlő bánásmód illeti meg.
Tuchel kiváló eredményről, Conceicao a Porto és a Chelsea közti pénzügyi szakadékról beszélt.
A Chelsea két góllal verte Sevillában a Portót.
A Bayern nagy csatában csúszott le az első helyről.
Közbeszólt a koronavírus-járvány.
A koronavírus árnyékában különösen fontos a futballklubok számára, hogyan teljesítenek a BL-ben.
A Juventus felállt a padlóról, a portugál klasszis megállíthatatlan volt.
A Juventus trénere a kiesés ellenére sem félti az állását.
Óriási izgalmakat hozott a Bajnokok Ligája első két visszavágója, Cristiano Ronaldóék hazai pályán, hosszabbítást követően estek ki a Porto ellen.
A portugál együttes köszönetet mond a Telekom Veszprém megértéséért és szolidaritásáért.
A Telekom Veszprém játékosa az idény végéig kölcsönben szerepelhet a portugál csapatnál.
Meglepetés eredmények születtek a Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntőiben.
A 39 éves kapus a klub alapítványánál lesz vezérigazgató-helyettes.
A leghosszabb veretlenségi sorozatok listáján a Puskás Ferenc fémjelezte spanyol klub toronymagas első.
A Telekom Veszprém 7 góllal volt jobb a Portónál, a Szeged nagyon kemény meccsen szerzett pontot a dán Aalborg ellen.
A Videotonban is megforduló Ze Luis megúszta kiállítás nélkül.
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a Porto kezéből a győzelem a kézi-BL-ben.
Az idegenben játszó Porto az utolsó másodpercben bevágta, de már előtte is óriási izgalmak voltak.
Manchesterből Madeirára tartó járat kényszerleszállást hajtott végre Portóban. A kapitányt kerekesszékben, oxigénmaszkban vitték le a gépről.
Visszavágott az orosz Krasznodar.
A Porto benevezte a világbajnok kapust a portugál bajnokságra.
A világbajnok kapusból összekötő lesz.
A Porto kapusa megkezdte a felkészülést.
1-0-ra verték Hollandiát a döntőben, Portóban.
„Hálás vagyok, és nagy szerencsém volt” – mondta a múlt szerdai szívrohama után lábadozó kapus.
A hét közben szívrohamot kapott kapus így volt ott a portói stadionban.
A Porto orvosa nyilatkozott a szívroham körülményeiről.
10 perc után 2-2 volt minden idők talán legőrültebb BL-meccse, a 93.-ban a videó vette el a ManCity továbbjutást érő gólját. Porto-Pool 1-4, Barca-Liverpool és Tottenham Hotspur-Ajax elődöntő jön.
Négy gól az első 10 percben, a City berúgta a negyediket, ami a továbbjutásához kellett, de a Spurs szépített. A 93.-ban les miatt vettek el gólt a Citytől, azzal ők jutottak volna tovább. Porto-Liverpool 1-4, a Spurs és a Pool elődöntős.
A Pool a kétgólos győzelmmel valószínűleg lerendezte a Porto elleni párharcot. A Tottenham-City negyeddöntőn kevés játék, sok dráma és egy gól volt.
Az ötödik percben Keita villant, majd Firmino is betalált. A Liverpool támadósora szinte bármikor a védelem mögé tudott kerülni. Jürgen Klopp csapata különösebb erőlködés nélkül nyert.
A Porto védőjét, Milataót jelentették be. 50 millió euró lehet az ára.
Az UEFA megindokolta az összes eheti kritikus BL-döntést, a PSG-kezezést, a Porto-Roma incidenseit, és hogy miért nem volt kint a labda a Real-Ajaxon.
A Roma jogos büntetőt nem kapott meg az utolsó percekben, az olasz klubelnök nem válogatta meg a szavait.
Hazai 0-2-t 106 próbálkozásból senki nem fordított meg a BL-ben, az angolok 107.-re megcsinálták. 3-1-re nyertek véleményes videós büntetővel. A Porto hosszabbításban, szintén videós 11-essel verte ki a Romát.
Hihetetlen dráma Párizsban: a PSG végig továbbjutásra állt, de egy nagyon véleményes 11-es miatt bukott. Skomina bíró videóról fújta be, Rashford beverte Buffonnak. A VAR döntött a Porto-Román is.
Ujj Mészáros Károly filmje a legjobb forgatókönyv díját kapta meg Portóban.
A Könnyű leckék két díjat kapott Horvátországban, Az Úr hangját Portugáliában ismerték el.
Duplales-gyanús ítélet hozta pole pozícióba a Portót.
Zaniolo még húsz sincs, de duplázott a BL-ben.
Manchester United–PSG rangadóval kezdődött az egyenes kieséses szakasz a Bajnokok Ligájában. A PSG-ből Neymar és Cavani is hiányozott, de így is győzni tudott a francia csapat. A Roma legyőzte a Portót.
Fájdalmasan emlékezetessé tette első meccsét a Portóban a Real volt klasszisa.
12 év után tér haza a volt Real-védő.
A Barca elszórakozta, bár továbbjutott, a biztos 1. helyet bánhatja. Kane és a mázli életben tartotta a Spurst, alakul a Pool-PSG-Napoli-halálfinish.