
Szilágyi Liliánát ítélhetik el a bántalmazási ügy miatt?
Nem akar elítéltté válni egy olyan ügyben, amelynek ő a sértettje – mondta az úszónő ügyvédje.
Nem akar elítéltté válni egy olyan ügyben, amelynek ő a sértettje – mondta az úszónő ügyvédje.
Jog szerint járt el a Magyar Úszó Szövetség eseti bizottsága.
A szerelmi életébe engedett bepillantást az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó.
Az úszónő betiltaná a versenyszám utáni azonnali interjúkat.
Az úszó beszélgetőpartnere: Puskás-Dallos Bogi.
Elmondta, hogy miként éli meg a történteket.
Pénteken indult a becsületsértési per.
Így folytatódik az úszónő pere.
Az úszó sokkoló részletességgel tett vallomást az ellene indult rágalmazási per első ügynapján.
Saját maga szeretné a jövőjét alakítani.
Az úszónő azt írta, fontos, hogy a bántalmazottak tudják, nincsenek egyedül.
Szilágyi Zoltán kártérítést követel.
Az úszó újabb részleteket árult el az őt ért testi és lelki bántalmazásokról.
A sportoló jogi képviselőjének helyettese szerint nem kaptak három idézést.
Megrázó vallomást tettek az úszó versenyzőtársai.
Azt mondják, minden alapot nélkülöznek az elnöküket ért vádak.
Visszaéltek a nevével.
Most már máshogy látja az úszónő korábbi nyilatkozatait.
Elhatárolódtak Borbély Zoltán nyilatkozatától, aki szerint az úszónőnek nem kell tartania az apjától.
Ránki Sára bűnügyi nyelvész elemezte az Indexnek Szilágyi Gerda írását.
Az olimpiai bajnok úszó azt is elárulta, miért haragszik Szilágyi Liliánára.
A válóperes ítélet szövege szerint az édesapa agresszív viselkedése miatt romlott meg a házasság.
Dr. Wladár Sándor indítványát fogadta el a szövetség.
A legolvasottabb úszóportál is felkapta a rémtörténetet.
Az úszónő úgy érezte akkor, hogy nincs más lehetőség.
„Sajnálom, hogy önmaga védelme érdekében ugyanúgy pajzsként használ téged és a nevedet apánk.”
Lénárt Ágota szerint az úszót ért abúzus komoly traumákat idéz elő, amiket megfelelően kell feldolgozni.
Szilágyi Liliána húga megtörte a csendet, védelmébe vette édesapját.
Szilágyi Zoltán büntetőeljárást kezdeményez az ügyben.
Az Eb-ezüstérmes úszónő megosztotta azokat a borzalmakat, amelyeket át kellett élnie.
Meg sem látszik a 25 éves klasszison a hosszú kihagyás.
A korábbi rövidpályás világbajnok is kitálalt a kőbányai edző módszereiről.
Egy lapinterjúra reagált; nemsokára újabb videó jön, mindenkit kér, hogy legyen türelemmel.
Az ifjúsági olimpiai bajnok besokallt, kihagyja a jövő évet. Talán még van innen visszaút.
A 24 éves úszónő jövő nyárig nem versenyez, de nem is vonul vissza.
Az amerikai edző önvizsgálatot tartott, érzi árad felé a szurkolók szeretete.
Szilágyi Liliána 2014-ben ifjúsági olimpiai bajnok volt, az amerikai edző világsikerhez juttatná.
Ezek közül csak kettő arany, 200 méter vegyesen például csak ezüstöt szerzett.
A magyar úszó a nyitónapon minden számban rajthoz állt, és két érmet szerzett.
200 pillangón pedig az exférje által felkészített Szilágyi Liliána győzte le.
A Bajnokok Sorozatában három magyar volt a dobogón a sencseni futam után.
Az úszó Szilágyi Liliána panaszkodott, a kapitány szerint jobban jár, ha edz, mert jön az olimpia.
Mivel újra van magyar válogatott tanítványa, jogosult lesz a Kiemelt edzői program havi egymilliós fizetésére is.
Szilágyi Liliána a harmadik magyar, aki Hosszú Katinka férjéhez csatlakozik.
Mire gondolhatott a különös nyilatkozatairól is ismert úszó a 200 pillangó döntője után?
A férfi után a nőknél is magyar aranyérmes van 200 pillangón. 50-nél még nyolcadik volt.
A magyar úszónők 200m pillangón döntőzhetnek.
Hosszú és Kapás aranyérmeit még négy ezüst és két bronz egészítette ki a Hét Domb úszóversenyen.
Hosszú Katinka, Szilágyi Liliána és Verrasztó Dávid is aranyérmet nyert a nyitónapon.
200 pillangón versenyeztek Antwerpenben.
Szilágyi és Kapás juthatott csak tovább az Eb-n. 17 századon múlt, az 5. hely értéktelen lett.
Jakabos Zsuzsanna és a Kozma-Németh-Holoda-Bohus gyorsváltó is messze volt a dobogótól.
Éremeső lett a Mare Nostrum vasárnapi versenynapjából.
Szilágyi Liliána a stressz miatt hánytatta magát.
200 pillangón a nőknél is két magyar döntős lesz. Szilágyi megelőzi Hosszút?
Szombaton két döntőben nyert, 100 pillangón Szilágyi Liliána győzte le.
Egy év alatt 3 edzője volt, kint új impulzusokat találhat Gyarmati Dezső unokája. Hosszúnak bejött.
Az ezüstérmes Szilágyi Liliána megdöbbentően euforikus és őszinte nyilatkozatot adott.
A londoni úszó Eb-n Szilágyi Liliána a második idővel jutott az elődöntőbe 200 pillangón.
Szilágyi Liliána, Gyarmati Dezső unokája a hazai úszás legnagyobb ígérete, ifjúsági olimpiát nyert, de 19 évesen a felnőttek között robbanhat be Rióban. Édesapja 4 olimpián járt, felkészítő csapatot épített a lánya köré. Ha mosolyog, azzal nem csapja be.