
Ugyan 9–8-ra nyert a Fradi, semmi sem dőlt még el az Eurokupában
Remek meccset játszott egymással az UVSE és a Ferencváros.
Remek meccset játszott egymással az UVSE és a Ferencváros.
Az új szabályokat már március elején alkalmazták.
A magyar válogatott bejutott a sorozat Los Angeles-i fináléjába.
Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint ezen a meccsen megmutatkozott az összes hiányosságuk.
Varga Zsolt együttese második győzelmét aratta a zágrábi vk-selejtezőben, hárman tripláztak.
A harmadik negyed üresjárata az olaszok ellen nem fért bele a kiegyenlített mérkőzésbe.
Folytatás a vb-ezüstérmes olaszok ellen.
Jó-e nekünk, ha bejutunk a Los Angeles-i szuperdöntőbe?
Hogyan kezeli egy szakember a folyamatos kudarcokat? Ennek jártunk utána a honi kosárlabda, kézilabda és vízilabda élvonalában.
Varga Zsolt szövetségi kapitány együttesére márciusban öt mérkőzés vár Zágrábban.
38 évesen azt vette észre magán, egyre nehezebben bírja az edzéseket.
A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára közösségi oldalán jelentette be döntését.
Egy sor régi-új arc tért vissza a szervezetbe, mióta Vári Attila elhagyta az elnöki posztot.
A szeptemberi Európa-bajnokság óta először edz együtt a válogatott.
A szertartást a Farkasréti temetőben tartották.
Hetvenkét éves volt.
A mindössze 15 éves Benedek Mór a Vasas ellen talált be.
A legendás vízilabdázóról szerdán derült ki, hogy kórházba került.
A szövetség szigorító intézkedéseket is előterjeszt.
Mentő vitte el a 272-szeres válogatott vízilabdázót.
Bíró Attila együttese a házigazda spanyolokkal vívja a finálét.
Bíró Attila olimpiai 3., világbajnoki 2. együttese két győzelemmel és egy vereséggel zárt csoportjában.
Egyelőre egy sikerrel és egy vereséggel áll a magyar csapat.
Bíró Attila csapata két góllal verte az ausztrál nemzeti együttest.
Egy könyvélmény hatására jégtömbök közé vágyik. Úszva.
A botrány kirobbanása után interjút adott a sportvezető.
Az Index korábbi értesüléseire erősített rá a távozó elnök.
A férfiválogatott szövetségi kapitánya után az új elnököt is az FTC adhatja.
A két évvel ezelőtt elhunyt vízilabdázó idén július 12-én lett volna 50 éves.
Az Európa-bajnok magyar vízilabdázó 1991-ben ért fel a csúcsra a válogatottal.
A sofőr azt mondta, irányíthatatlanná vált a jármű.
Varga Zsolt csapata mindent megtett a döntőben, de nem jött össze a címvédés.
Gurisatti Gréta nagy valószínűséggel bebiztosította a gólkirályi címét Izrael ellen.
2020 után ismét döntős a magyar válogatott.
Biztosan éremért játszhat Varga Zsolt együttese a Splitben zajló kontinenstornán.
1999 óta nem értek el ilyen rossz szereplést.
A korai mérkőzés sem hozta zavarba a fiúkat.
A házigazdákon gázolt át a magyar csapat.
Összejött az önbizalomnövelő rajt Szlovénia ellen.
Hiába vezetett két góllal az utolsó negyedben a magyar csapat, Görögország fordított.
Pénteken utazik Zágrábba a magyar csapat.
Nélküle nem lesz könnyű dolga a csapatnak.
Az alma, meg az a bizonyos fája.
Keretet hirdettek a hamarosan kezdődő spliti kontinenstornára a szövetségi kapitányok.
Vári Attila, az MVLSZ elnöke volt a Sportcast vendége a vízilabda-Európa-bajnokság rajtja előtt.
A magyar válogatott csapatkapitánya ezután a CN Mataróban bizonyíthat.
Kevesebb mint egy hónap van hátra az Európa-bajnokságig, gőzerővel készül a válogatott.
Wladár Sándor három érmet vár az úszóktól a 2024-es olimpián.
Szerinte a szövetség kényszerhelyzetben is a lehető legjobb megoldásra jutott.
Varga Zsolt kihirdette az Európa-bajnoki bő keretet.
Varga Zsolt örül, hogy nem kellett választania az FTC és a válogatott között az idény rajtja előtt.
A Magyar Vízilabda-szövetség hivatalosan is bemutatta Märcz Tamás utódját.
Eb-arany, vb-ezüst és olimpiai bronz a közel hat év után távozó szövetségi kapitány érdemsora.
„Mindig én akartam jobban. Ez az én tehetségem.”
5–2-es hátrányból sikerült szorossá tenni az U19-es Eb fináléját, a fordítás viszont elmaradt...
Spanyolországból és Görögországból is kapott megkereséseket.
Nem félnek nekimenni a verhetetlen amerikai Dream Teamnek.
Drámai csatával búcsúzott a Margitsziget: Spanyolország története során harmadszor lett világbajnok.
Jansik szerint sok volt az egyénieskedés; Zalánki úgy fogalmazott, nem is volt igazi csapatjáték.
Akik megmentették a magyar póló becsületét.