
Annyit hosszabbított a bíró, a támadó azt hitte, hogy lecserélik
A kiscsapaton a világ- és Európa-bajnok Fabregas sem tudott segíteni.
A kiscsapaton a világ- és Európa-bajnok Fabregas sem tudott segíteni.
A csapata azonban továbbra is csak vergődik.
A válogatott középpályás szeretett Bristolban futballozni, de jobbnak látta, ha távozik.
A másodosztályú Pisa játékosa lesz.
Az eltiltott elnök haladékot kapott, de kibúvót keres.
A 18 éves védő 2025 júniusáig kötelezte el magát az olasz együtteshez.
Boban Nikolov három évig erősítette a székesfehérvári csapatot, a Serie B-ben folytatja.
A balhéiról elhíresült olasz fenegyerek Silvio Berlusconi csapatában folytatja pályafutását.
A volt olasz miniszterelnök és korábbi Milan-elnök egy olasz kisvárosban kezdett futballcsapat építésébe, és már fel is jutottak a másodosztályba, de ennél nagyobb céljaik vannak. Berlusconi 80 fölött sem tud elszakadni a futballtól, és az azzal járó reflektorfénytől.
Filippo Inzaghi csapata 5-0-s sikerrel villant a Serie B-ben.
Az AC Chievo Veronának adta kölcsön a magyar játékost a Genoa.
A Palermo Calcio futballklubot első fokon kizárták. Egy magyar sorsa is múlik rajta.
Borzalmas sérülést szenvedett a Lecce középpályása, Manuel Scavone.
Az előkészítő meg négy tök egyforma gólpasszt adott a Serie B-ben. Olasz-uruguayi összjáték.
Ultrák, bunyó, pusztítás, könnygáz az osztályozón.